Aki összekötötte a középkort a modernitással

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

„E művészetben új korszakot jelent Árkayné Sztehló Lili munkássága. Kétségtelenül ő az, aki a középkor nemes szellemét a modern művészi követelmények teljes épségben tartásával – a legjobban megközelíti” – írta Csernyánszky Mária 1942-ben a Szépművészet folyóirat lapjain a magyar egyházi képzőművészet kiemelkedő asszonyáról.

Sztehlo Lili 1897-ben született Budapesten, huszonévesként élt és tanult Bécsben, Párizsban, Rómában. Vaszary János tanítványaként végzett a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán 1923-ban, két évvel később az Új Művészek Egyesületének alapítója lett. Karrierje kezdetén olajfestményeket készített, majd kerámiafestészettel foglalkozott, a húszas évek második felében jövendő apósa, az építész Árkay Aladár biztatására fordult az üvegfestés felé. 1927-ben összeházasodott a szintén építész Árkay Bertalannal, vele költözött ismét Olaszországba, ahol az elsők között töltöttek két évet a Római Magyar Akadémián. Itt kötött barátságaik, szakmai kapcsolataik a későbbiekben is meghatározták mindennapjaikat; többek között Molnár-C. Pál, Pátzay Pál és Aba-Novák Vilmos társaságában tanulhattak Itáliában.

Első komolyabb üvegablakai a mohácsi városházát ékesítik, az 1526-os csatának állítanak emléket. Szélesebb körű ismertséget és elismerést a később tervezett templomüvegek hoztak: neki köszönhetjük a győr-gyárvárosi templom, a pécsi belvárosi templom és a budapesti városmajori nagy templom ablakait. Utóbbi épületet apósa és férje tervei nyomán kezdték építeni 1932-ben, Lili felelt a belső díszítésért. Itt együtt dolgoztak a Rómából ismert magyar kollégákkal: Aba-Novák Vilmos képegyütteseket, Pátzay Pál a tizenkét apostol szobrát, Molnár-C. Pál pedig a Szent Imre-oltárt készítette el a templom számára.