Augusztus 24-én, nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa. Annak, aki a zenéjükön nőtt fel, tragikus, nehezen felfogható hír. A generáció lassú elmúlása, amely öt-hat évtizeddel ezelőtt azt hirdette, „remélem, meghalok, mielőtt megöregszem” (Pete Townshend), alkalmat ad arra, hogy mérlegre tétessék, mi marad utána.
Molnár Tamás 1985-ben Amerikában azt írta, hogy „a kultúra akármit jelenthet, ami csak feltüzeli néhány ember képzeletét. Így kultúra a rockkoncert […], a kábítószeres kultúra is és a többi szubkultúra […], ezek a jelenségek az alapjaitól és a hagyományaitól elszakadt társadalom azonnali kielégülését szolgálják, amely […] csak az összefüggéstelent, a formátlant, a visszataszítót keresi”.
Minden tisztelet Molnár professzoré, de talán elhamarkodottan ítélkezett. A hatvanas évek ellenkultúrája valóban a társadalmi rend felforgatását tűzte ki célul, zavaros, inkoherens világképpel, amelyben akár szélsőbaloldali eszmék is elfértek ott, ahol a kommunizmus valóságát nem tapasztalták meg az emberek. De akinek a lázadók generációjából a tehetségen kívül esze is volt, az hamar felismerte annak a visszásságát, ha a fiatalok körében élvezett népszerűségét mások politikai célra akarták felhasználni. A Rolling Stones – a már akkor tudatos üzletember Mick Jaggerrel az élen – a kezdetektől elutasította ezt. Mások is így tettek, mint az idézett Pete Townshend a The Who zenekar élén vagy Bob Dylan, aki évekre elbujdokolt a neki szánt prófétaszerep elől, és „árulása” miatt kitagadtatott az ellenkultúra köreiből. Aki viszont azt hitte, néhány sláger feljogosítja arra, hogy megmutassa a világegyetemnek, milyen irányban forogjon, azóta eltűnt, jobbára elfelejtődött, amint az évtized is véget ért. (Vannak kivételek is persze, mint a briliáns, de minden politikai érzék nélküli John Lennon.)
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Az uniós jog elsőbbségét feltételekhez kell kötni, nemzeti alkotmányos pajzsok elfogadására van szükség, és olyan bírókra, akik készen állnak alkalmazni – véli Anne-Marie Le Pourhiet francia alkotmányjogász, aki az MCC Reclaiming our European Future című nemzetközi konferenciáján járt hazánkban.
Ünnepelni kell, mert ha volt jó döntése a magyaroknak, akkor az az, hogy népszavazással megerősítve csatlakoztunk.
