Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.
„A környék hívása, rezgése befelé fordulást hoz. Talán emiatt jó nekünk itt, és csak itt jó” – vallja a Káli-medence egyik legelismertebb éttermének tulajdonosa. Kata férjével és három gyerekével döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy városi életüket hátrahagyva ideköltöznek. Sokáig csak hétvégén jöttek a Káli-medencébe, de idővel bárhol jártak, csak erre a tájra vágytak, a csendes és csendesítő lüktetésre, amely a környék sajátja. „Egy idő után semmi nem volt fontos, csak hogy itt lehessünk. Amikor egy téli péntek délután megérkeztünk, 12 fok volt a házban, a cserépkályhával vasárnap délutánig 16-ra tudtuk feltornázni. Még a zord körülmények közül is fizikai fájdalmat jelentett elmenni innen.”
Azóta jócskán megváltozott a térség, ritkábban mutatja meg azt az arcát, amelybe a család beleszeretett. A megnövekedett érdeklődés miatt a táj saját ritmusa háttérbe szorul, az ember diktál: nyáron allokált főváros, télen skanzen a Káli-medence. „Jó lenne, ha többen költöznének ide egész évre, mert visszaállna a természetes ritmus, a balansz, ami most hiányzik” – fogalmaz Kata. Ebben segíthet is a covid hozta trend, hogy családok százai fedezik fel a vidéket. Bár e téren sem árt az önismeret, ugyanis a Balaton-felvidék sem való mindenkinek. Sokaknak terhelő lehet az, amibe mások beleszeretnek: itt mintha megúszhatatlan lenne a lassulás, a befelé figyelés. „A pandémia megmutatta, hány ember van, aki a folyamatos tevékenykedésben találja meg a biztonságát. Ez egyrészt persze természetes, másrészt viszont nem árt megnézni, hogy a folyamatos tevékenység körülöttünk vagy bennünk, általunk vagy értünk van” – mondja Kata.
A Balaton-felvidék sem való mindenkinek”