Többször csődbe ment, ma mégis szárnyal a Pápai Hús

Takács Zsolt interjúja a Mandiner hetilapban.

Nagy múltra tekint vissza a pápai húsgyár története: 1913-ban alapították.
A Pápai Hús vágóhídként kezdte meg működését a település szélén, azóta körbenőtte a város. Néhány évtizedig kizárólag vágóhídként működött, majd a második világháború után elkezdődött a készítménygyártás. Már ebben az időben megmutatkozott a Pápai Hús innovatív hozzáállása: első magyarországi húsipari cégként exportált Angliába úgynevezett konzervbacont, ami akkor kiemelkedő technológiai újítás volt. 1968-tól az Egyesült Államokba is szállított konzervdobozos sonkát – ami óriási szó volt akkor egy kommunista országból. A céget a kilencvenes évek közepéig a magyar húsipar egyik fellegvárának tekintették, a vezetőket rendszeresen a Kometához és a Pickhez csábították.

2013-ban mégis csődhelyzetbe került. Hogyan jutott idáig?
A cég már 2007-ben gyengélkedni kezdett. Ezután érkezett egy 8,5 milliárdos MFB-hitel, és megtörtént az újjászervezés is. Csakhogy a kölcsönt nem fejlesztésre fordították. A termelési struktúra elavult, és semmi energiát nem áldoztak marketingre, csomagolástechnikai újításokra, de még termékfejlesztésre és termékdifferenciálásra sem. Nem volt meg a kellő szakértelem és a motiváció. Az utolsó szöget pedig az verte bele a koporsóba, hogy 2014-ben az orosz piacról kitiltották az összes magyar sertésfeldolgozót az Oroszország elleni EU-s szankciók miatt. Nagyjából kilencszáz ember megélhetése forgott kockán, ami egy harmincezres város esetében jelentős szám. A cég 2015-ben gyakorlatilag a klinikai halál állapotába került, a felszámoló­biztos csak olyan megrendelésre adott engedélyt, amire látta, hogy van pénz. Oroszország ilyen nagy felvevőpiaca volt a magyar húsiparnak?A korábbi borászati megbízatásaim kapcsán is tapasztaltam, hogy a KGST megszűnte után az orosz piac továbbra is sok strukturális problémát elfedett, mert nagy volumenben lehetett eladni viszonylag magas áron alacsony minőségű termékeket. Ennek következtében sok elavult szerkezetű vállalat, köztük a Pápai Hús is nehéz helyzetbe került az orosz piac elvesztésével, ráadásul ekkorra itthon is versenyezni kellett a külföldi gyártókkal.

Aztán felszámolást indítottak a cég ellen. Elveszett a beszállítói bizalom?
Teljes mértékben. Felszámolás alatt lévő cég nem is rendelhet meg olyat, amire nincsen fedezet, az bűncselekmény. Abban az időben csak akkor történt vágás, amikor volt megrendelés, nem dolgoztak készletre. Voltak olyan napok, amikor az emberek malmoztak a gyárban. Haszontalan időszak volt, de legalább a béreket kifizették. Számos nagy hozzáértésű szakember távozott, ami még mélyebbre taszította a vállalatot.

Hogyan oldódott meg a helyzet?
A felszámolási biztos licitre bocsátotta a cég eszközeit, mert senki nem vállalta volna a társaság jogutódjaként való működést.

Mekkora volt a licitérték?
A végső érték 1,137 milliárd forint volt, de a kikiáltási ár meghaladta a 4 milliárd forintot, aztán idővel 3 milliárdra csökkentették. Az egyetlen érték ebben az időben csupán a márka volt. Még így is sokallom a végleges vételárat, inkább fizetni kellett volna valakinek, hogy talpra állítsa a céget.

Ennek ellenére 2016-ban a hongkongi Tano Commerce Kft. megvásárolta a kritikus helyzetben lévő üzemet.
A jelenlegi tulajdonos, Frank Liu, aki már jó ideje magyar állampolgár, ezzel a beruházással szeretett volna belépni a hazai piacra, mivel megsejtette a Pápai Húsban rejlő értéket. Időközben megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést többek között a Pápai Hús megmentéséért és a koronavírus-járvány elleni védekezésben vállalt szerepéért. A járvány kitörése óta ugyanis 21 millió egészségügyi védőmaszkot adományozott Magyarországnak és a külhoni magyar közösségnek.

Miért vásárolt meg ilyen kockázatos céget?
Frank Liu meglátta a lehetőséget. Az első néhány év borítékolható nehézségeit és veszteségeit vállalta, hogy a jövőben nyereségesen működő, erős márkája legyen.

Hogy fogadták a dolgozók a mentőövet?
Nagyon jól. 2016 decemberében már három és fél éve vagy csődeljárás, vagy felszámolás alatt állt a cég. Mindenki lelkesedéssel fogadta az új tulajdonost: a nyers sertéshús ára Délkelet-Ázsiában a legmagasabb, így a hongkongi befektető  extra piaci lehetőséget hozott. A kezdeti stratégia az volt, hogy felépíti a speciális igényeket kielégítő nyershúsexport-ágazatot, csakhogy az afrikai sertéspestis járványa ezt megakasztotta. Sajnos még nem látszik a folyamat vége, a tárgyalásokat se lehet elkezdeni. Súlyos és fertőző betegségről van szó, ami a vaddisznókat és a házisertéseket is megtámadja. 2018-ban már Magyarországon is találtak sertéspestissel fertőzött vaddisznót, szerencsére házisertést még nem. Németországban viszont már igen.

Milyen változásokat hozott az új tulajdonos?
Érkezésekor magántőkéből jelentős gépberuházást hajtottak végre, valamint a cég kapott az Országos Foglalkoztatási Alaptól a munkaerő megtartására ösztönző 700 milliós támogatást, ezért két évig fenn kellett tartania minimum 450 fős munkavállalói állományt. Az első két évben viszonylag lassú volt a változás, majd 2019 elején gyorsult fel az új menedzsmentcsapat érkezésével. Egyik első dolgunk volt, hogy differenciáltuk a termékeket, és létrehoztuk a hármas termékvonal-hierarchiát. Lett prémiumalmárkánk, amely az Excelsior nevet kapta, a közép- és magas minőséget képviselő termékek a MesterSonka, MesterRecept névvel futnak, az alacsonyabb minőségű, úgynevezett alsóbb polcos termékeknél maradt a Pápai Hús név, de ahhoz is hozzácsatoltuk „Az íz összehoz” szlogent. A fogyasztóknak fontos szempont, hogy érzékeljék, milyen szegmensben mozognak. Tévés és közösségi médiás kampányokat folytattunk, és új honlapot készítettünk. Célunk, hogy a Pápai Hús ne csak sertéshús-feldolgozó üzem, hanem élelmiszergyár legyen, ahol a Hús remélhetőleg el fog tűnni a cég nevéből. Ahogyan annak idején eltűnt a Computer az Apple nevéből. Átterveztük és egységesítettük a csomagolásainkat, hogy esztétikusabbak legyenek, jobban informálják a fogyasztókat. A termelésben is sok újítást vezettünk be, köztük új motivációs rendszert, valamint modernizáltuk a gyártást is. A reformokban óriási segítséget nyújtott a stratégiai tanácsadói múltam és a Grand Tokajnál szerzett tapasztalatom. Úgy gondolom, hogy visszatértünk az innovatív gyökerekhez. A legnagyobbak nem lehetünk, de a leginnovatívabbak igen.

Ilyen innováció a vegán termékvonal?
Teljes mértékben. Öt termékkel indultunk, ma már hat van, és hamarosan négy újabbal fogunk kijönni. A húsipari innovációkat is figyelemmel kísérjük, de a vegán termékek egyre bővülő piacára fókuszálunk elsősorban.

Ekkora lehetőségek rejlenek a vegán piacon?
Ami történik, kicsit emlékeztet a kilencvenes évekbeli sertéshúskészítmény-piaci helyzetre. Nincsenek domináns szereplők, és inkább partizánjelleggel, kis tételben készítenek ilyen termékeket. Most kezdenek felébredni a nagy piaci szereplők is, például a Nestlé és az Unilever. Azért furcsa a késlekedés, mert a vegán felvágottszerű termékek gyártásánál a technológia közel azonos, mint amit a húskészítményeknél használnak.

Évszázados húsfeldolgozói múlttal nem tartottak a fogyasztók véleményétől?
Nagyon féltünk, hiszen még a nevünkben is benne van a hús szó, de meglepően pozitívan fogadták a fogyasztók. Óriási a kontraszt, de a mai napig kapunk gratuláló üzeneteket vegánoktól; nagyon örülünk, hogy túllépnek a múltunkon. Persze nekünk nemcsak a vegánok a fő célcsoportunk, hanem a flexitáriánusok – ők alapvetően esznek húst, de nem mindennap.

A gazdasági mutatók hogyan alakultak?
Jelentősen lefaragtunk a veszteségből, az idei évre már pozitív EBITDA-val számolunk.

Könnyű az együttműködés a kiskereskedelmi láncokkal?
A kiskereskedelmi üzletláncok nem szeretnék, hogy egy-egy nagyobb beszállító túlságosan nyeregben érezze magát, és kedvére emelje az árat. Ennek megfelelően kapjuk a polchelyeket és a saját márkás megbízásokat. Ezekkel óvatosak vagyunk. Külföldön a kiskereskedelmi láncok üzleteiben többségben vannak a saját márkás termékek, és bármikor lecserélhetik a mögöttük álló termelőt, mert a megadott specifikációk alapján bárki gyárthatja az árukat. Negyedévente tendereztetnek, soha nem lehet tudni, hogy ki fog nyerni. Létbizonytalanságban tartják a termelőket, hogy alacsony maradjon az ár itthon és Nyugat-Európában egyaránt.

Nincs erre valamilyen állami szabályozás?
Több prominens politikus is nyilatkozott a problémáról, tudomásom szerint a kormány tud a helyzetről, de adminisztratív eszközöket nem vezettek még be. A Nébih nemrég tette közzé a 2019-ig tartó részletes elemzését, amelyben termékkategóriánként és kereskedelmi lánconként vizsgálta a magyar áruk arányát. Sajnos épp a magasan feldolgozott termékek esetében figyelhető meg elsősorban az import­áruk térnyerése. A húsipar termékkategóriáin belül a sonkák esetében a legalacsonyabb a magyar termékek aránya 38,26 százalékkal, de még a kategórián belül is hatalmas a szórás a kiskereskedelmi láncok között: a Lidl és az Aldi üzleteiben 7,02 és 15,28 százalék volt az arány, a Reál és a Coop üzleteiben viszont 70,83 és 74,51 százalék. Tavalyi piacfelmérésünk szerint 141 sonkából 111 importból érkezett. Az Aldi, a Lidl és más kiskereskedések általában osztrák, német, néha spanyol és olasz beszállítókkal dolgoznak.

Hogyan lehetne változást elérni?
A magyar fogyasztók fejében kellene erősíteni a hazai termékek fontosságát. Meg kell érteniük a vásárlóknak, hogy a magyar áruk megvételével a honfitársaikat támogatják. A tudatos vásárlás Nyugat-Európában már jól működik, ezért nehéz exportálni oda. Csak egy közeli példa a szomszédból: az osztrákok szinte kizárólag hazai élelmiszert vásárolnak. Nyugat-Európában magyar sonkával például esélytelen labdába rúgni. Igazi esélyük csak olyan hungarikumoknak van, mint a téliszalámi és a csabai kolbász. Pont ezért is fontosak számunkra a vegán termékek, mert a gyártásuk nem tekint vissza nagy múltra, így vannak piaci rések.

A külföldi tömegtermékek minősége is rosszabb, mint a hazai áruké?
A nyers hús esetében kiváltképp. A legolcsóbb termékek általában Spanyolországból érkeznek, és hosszú kamionos út után kerülnek a boltok polcaira, ami környezetvédelmi szempontból sem ideális, ráadásul a húsokat felületkezelve, vákuumcsomagolásban szállítják, ami rontja a minőségüket. Talán kevésbé markánsan, de a feldolgozott élelmiszerek esetében is hasonló a helyzet. Azt kell megérteni, hogy nagy csodák nincsenek, az olcsóbb termék általában nem tud jobb is lenni. Sokszor nem tisztességes versenyben érik el az alacsonyabb árat a nyugat-európai termelők. Hátrakötött kézzel harcolunk a külföldi tömegtermékek ellen. A piacvezető kiskereskedelmi láncok saját nyugati beszállítóikat részesítik előnyben. A diszkontláncok előretörésével pedig egyre nagyobbá válik a probléma, mert még inkább a külföldi gyártók termékei kerülnek a polcokra.

Nyitókép: Mátrai Dávid