Székely srácok vagyunk, akik szeretik a rakendrollt

Ádám Rebeka Nóra és Szilvay Gergely interjúja a Mandiner Útravaló különszámában

Nem akartok „tipikus erdélyi zenekar” lenni – nyilatkoztátok korábban. Miért?

Tatár Attila: Igazából azt nem szeretnénk, ha a zene előfutára lenne a származásunk – hogy székely fiúk vagyunk. Budapestről nézve ugyanis ez valamiféle különlegességnek számít. Nem akartuk, hogy az erdélyiségünk miatt legyünk egzotikusak vagy különlegesek. Elsősorban zenészek szeretnénk lenni. Sosem titkoltuk persze, hogy honnan jövünk, és büszkék vagyunk a szülőföldünkre. Nagyon jól fogadott minket az otthoni közönség, ezért azt tűztük ki célul, hogy megismertessük magunkat a Kárpát-medence egészével. Az első öt évünkben mindenki otthon élt, Gyergyószentmiklóson, így a klipeket is ott forgattuk, a hegyek és a fenyőerdők között. Ez számos további ötletet adott: az egyik klipet egy barlangban vegyük fel, a másikat egy nemrég épült vasalt úton. Ezek jó poénok voltak, végül hozzáragadtak a zenekar nevéhez. Nem akartuk, hogy az emberek azt kérdezzék egymástól: „Ismeritek ezt az erdélyi zenekart?” Inkább arra törekedtünk, hogy azt kérdezzék: „Ismeritek ezt a zenekart? Na, ez a zenekar egyébként erdélyi.”

Pedig az erdélyiséget marketingszempontból igen jól ki lehet használni.

T. A.: Kihasználta már magát automatikusan, elkezdett organikusan pörögni, s így van jól. 
Ha egy együttes Pécsről indul, az szinte sikerre predesztinálja, mivel onnan már rengeteg jó zenekar indult. De mi az elsők voltunk Gyergyószentmiklósról, s hátha ezután a mi szülővárosunkkal is így lesz; mindenesetre nem akartuk megfordítani a sorrendet.