Milyen jövő áll mögöttünk?

Krakkóban töltött diákévem legnagyobb hatású professzora, a most 82 esztendős Norman Davies utolsó nagy kalandjaként körbeutazta a Földet. Az ihletése szerint magát a „napkorongot követő” zarándoklatból csodás, közel hétszáz oldalas könyv született – mely első látszatra a múltról, a valóságban inkább a jövőről szól.

Szerzőnk, generációja egyik legelismertebb történésze Magyarországon főként az Európa története című munkájáról ismert. Életművének jelentőségét mégsem ez a monumentális alkotás, hanem az a brit és angolszász történetírástól többnyire idegen kíváncsiság és érzékenység adja, amivel a helyi sajátosságok megértése felé fordul. Pályája során Davies legkedvesebb témája ráadásul Lengyelország volt, amelytől 2014-ben állampolgárságot is kapott az ország történetét méltósággal és empátiával feldolgozó munkáiért.

Féléves, többnyire föld- és aszfaltutakon, vasúton és hajón eszközölt világ körüli útjának célja, küldetése sem volt más, mint hogy valamiféle kiegyensúlyozott alternatívát állítson a Jared Diamond vagy éppen Niall Ferguson által képviselt „a Nyugat és a többiek” dichotómiával, az észak-atlanti civilizáción kívüli világ sztereotípiáktól terhes értelmezésével szemben. Davies ehhez képest önmarcangoló lelkülettel idézi Shashi Tharoor indiai politikust, miszerint „nem véletlen, hogy a nap sosem nyugodott le a Brit Birodalom fölött. Még Isten sem bízott bennük a sötétben”. Szerzőnk szerint a korszellem ma sem a megértésnek dolgozik. „Egy olyan világban, ahol az utazás minden szellemi és fizikai erő­feszítés nélkül lehetséges, ahol az emberek csupán a vásárlás kedvéért elutaznak Dubajba, a strandolásért Balira vagy krikettezni Ausztráliába, még a nagy távolságok megtétele is érintetlenül hagyja az előítéleteket.”