Jön az iraki lecke is

Sok jel mutat arra, hogy ha az afganisztánihoz hasonló drámai fejlemények és káosz nem várható is, Irakban szintén nagy kihívásokkal kell szembenéznünk. Persze Afganisztán és Irak esete gyökeresen különbözik. Irakban az amerikai bevonulás előtt uralmon lévő arab nacionalista erők a tálibokkal ellentétben már eltűntek a hatalom közeléből. A pártok még ha szidják is, és folyamatosan meg akarják is változtatni, a 2003 után kialakult politikai rendszer keretén belül gondolkodnak. Az Iszlám Állam néhány évét leszámítva nem alakult ki olyan párhuzamos igazgatási struktúra, mint amilyet Afganisztánban a tálibok kiépítettek. Irak politikai és biztonsági rendszerét és dinamikáit a hagyományos szunnita arab – síita arab – kurd versengés mellett egyre inkább meghatározza az etnikai-vallási közösségen belüli politikai harc. Ezt a berendezkedést nem nevezhetjük kifejezetten hatékonynak és demokratikusnak – sokatmondó, hogy szinte minden párt támaszkodik a hozzá tartozó milíciákra –, de olyan gyengének sem, mint az afganisztánit, amely gyakorlatilag egy hét alatt összeomlott.

Ettől függetlenül sajnos számos jel mutat arra, hogy kritikus hónapok elé nézünk Irakban. Egyrészt októberben új törvény alapján tartanak választást, amelynek kimenetelét és politikai következményeit ma lehetetlen látni. Az új rendszerben a pártlisták helyett a választókörzetekben egyénekre fognak szavazni, ami előreláthatólag tovább fragmentálja az eddig is töredezett politikai palettát. Az egyik legjelentősebb iraki politikus, Szaíd Muktada asz-Szadr pártja – noha még visszatáncolhat – elvileg bojkottálni fogja a választást, arra játszik, hogy káoszba fullad. Erre minden esély megvan: a pletykák szerint a szavazatszámláló szoftver rosszul működik, a milíciák által uralt területeken pedig kérdéses, hogy van-e egyáltalán lehetőség a választás lebonyolítására.
Két fontos szempontból mégis láthatunk hasonlóságot az afganisztáni és az iraki helyzet között.