Az ősmúltat kutató erdélyi asszony

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban

„Ásatott is, gyüjtött is az akkori idők fogyatékos és tökéletlen módszere szerint, mindenek felett pedig temérdek őskori emléket mentett meg a tudomány számára és ebben áll munkásságának főérdeme” – írja Roska Márton az 1941-ben megjelent, A Torma Zsófia-gyüjtemény című mű nyitóoldalán az első magyar – egyes források szerint világelső – női régészről. Az 1840-ben az észak-erdélyi Csicsókeresztúron született Zsófia apja, Torma József neves történész, testvére, Torma Károly pedig korának elismert régésze, ország­gyűlési képviselője volt, így a lány korán megismerkedhetett a régmúlt idők kutatásának miliőjével. Felnőve állítólag huszonöt kérője akadt a szép és okos, jó családból származó Tormának, ám ő sosem adta be a derekát, élete végéig hajadon maradt, a tudományra koncentrált. „Az ifjúság röpke ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be akaratlanul is lelke világát, s minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett a mit a hazai föld természeti ritkasága, vagy régiség alakjában eléje tárt” – írta róla tanítványa, Téglás Gábor.

Torma 1875-ben kezdett ásatni – Rómer Flóris biztatására – Tordos őstelepén, egy évvel később pedig száz leletével jelent meg a budapesti 9. Nemzetközi ősrégészeti és embertani kongresszuson. Ő volt az első nő az előadók között, s vicc­lapok élcelődtek rajta, bogarászó kisasszonyként említették, de ez nem állította meg. 1879-ben publikált először, témája Hunyad vármegye kőkorszakbeli telepei voltak. A következő évben a német antropológusok berlini nagygyűlésére hívták. Itthon ekkoriban is sokan támadták, talán ezért is kérte Haynald Lajos bíboros érseket 1881-ben, hogy tegye meg a belga királyné társalkodónőjévé. A lehetőség nem adatott meg neki, így itthon maradt, folytatta kutatásait. Levelezett angol és francia tudósokkal, s a nyolcvankét éves Kossuth Lajos is üzent neki ősrégészeti vizsgálatainak okán.