Ferenc pápa nemrégiben kiadta az egyházi törvénykönyv átfogó módosítását. A változások, egyebek mellett, az egyházi személyek által elkövetett gyermekbántalmazásokra kívánnak reagálni. Egyértelműbben, pontosabban fogalmaznak, szűkítik a püspökök mozgásterét, és igyekeznek bezárni a kiskapukat. A revíziót felügyelő vatikáni részleg vezetője, Filippo Iannone érsek szerint eddig túlzott engedékenység jellemezte a törvény értelmezését, és néhány püspök a könyörületességet az igazságosság elé helyezte.
Nem ártana, ha a közélet és a közbeszéd egyéb területein is pontosabban fogalmaznánk. A fogalmak fellazítása mögött gyakran áll valamilyen politikai vagy ideológiai célzat. De a pongyola szóhasználat még a legjobb szándék esetén is veszélyes. Sarah Rushing új könyvében, amelynek címét magyarra leginkább a „sérülékenység erényei” fordulattal adhatnánk vissza, ilyen, roppant kényes fogalomátértelmezéssel operál. Felfogásában az autonómia nem egyszerűen a liberális „nem beavatkozás” elvét jelenti. Többet kíván meg az államtól annál, mint hogy vonuljon vissza, és ne szóljon bele a polgárok egyéni választásaiba. Amellett érvel, hogy a gyengébb, sérülékenyebb felet segíteni, tájékoztatni kell, hogy valóban informált legyen, és jó döntést hozhasson. Ilyenkor az erősebb félnek alázatosan teret és erőt kell adnia a kiszolgáltatottabbnak. Az alázatos viselkedések így kialakuló kölcsönös hálója növeli majd az állampolgárság értékét, a társadalom erejét − állítja.