Csak semmi sumákolás!

Ferenc pápa nemrégiben kiadta az egyházi törvénykönyv átfogó módosítását. A változások, egyebek mellett, az egyházi személyek által elkövetett gyermekbántalmazásokra kívánnak reagálni. Egyértelműbben, pontosabban fogalmaznak, szűkítik a püspökök mozgásterét, és igyekeznek bezárni a kiskapukat. A revíziót felügyelő vatikáni részleg vezetője, Filippo Iannone érsek szerint eddig túlzott engedékenység jellemezte a törvény értelmezését, és néhány püspök a könyörületességet az igazságosság elé helyezte.

Nem ártana, ha a közélet és a közbeszéd egyéb területein is pontosabban fogalmaznánk. A fogalmak fellazítása mögött gyakran áll valamilyen politikai vagy ideológiai célzat. De a pongyola szóhasználat még a legjobb szándék esetén is veszélyes. Sarah Rushing új könyvében, amelynek címét magyarra leginkább a „sérülékenység erényei” fordulattal adhatnánk vissza, ilyen, roppant kényes fogalomátértelmezéssel operál. Felfogásában az autonómia nem egyszerűen a liberális „nem beavatkozás” elvét jelenti. Többet kíván meg az államtól annál, mint hogy vonuljon vissza, és ne szóljon bele a polgárok egyéni választásaiba. Amellett érvel, hogy a gyengébb, sérülékenyebb felet segíteni, tájékoztatni kell, hogy valóban informált legyen, és jó döntést hozhasson. Ilyenkor az erősebb félnek alázatosan teret és erőt kell adnia a kiszolgáltatottabbnak. Az alázatos viselkedések így kialakuló kölcsönös hálója növeli majd az állampolgárság értékét, a társadalom erejét − állítja.

Mindez nagyon jól hangzik. Azért érdemes megállnunk egy pillanatra, és átgondolni, miről is van szó. Rushing felfogásában az alázat célja az, hogy a másik preferenciáinak kinyilvánítását segítse. Az alázatos viselkedések társadalmi szinten pedig egyfajta kölcsönösen előnyös üzletté lényegülnek át. Azért vagyok alázatos, hogy aztán majd velem is alázatosak legyenek. Végeredményben az alázat egyfajta profitként való felfogásával éppen azt a neoliberális szemléletmódot erősíti meg, amelyet kritizálni kíván. Hiányzik ugyanis a valódi alázat másik oldala. Az, amikor saját érdekemről ellenérték, ellentételezés nélkül mondok le a másik kedvéért. Visszahúzódom, hogy a másik kinyílhasson. Meghajlom, hogy a másik magasabbra juthasson. Úgy cselekszem, hogy csak a cselekedetem gyümölcse látszódjon, én magam ne.