Meg kell őrizni a múlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzet szellemi és lelki egységét

A 2008-as globális pénzügyi válságnak összetett hatásai voltak, jóval túlnyúltak a gazdasági következményeken. A válság elszenvedői egyre inkább megkérdőjelezték a gyakran axiómaként kezelt liberális alaptörténetet. Sokan rájöttek, hogy gondok idején jobb a válaszokat adni képes régi, hierarchikusan strukturált világ s a vele együtt járó tradicionális előjogok. Emiatt az utóbbi évtizedekben a gondolkodást és azon keresztül a politikai fősodort uraló liberális-progresszív elit irányt vesztett, nem képes értelmezni a valóságot, nem érti, hogyan térhetett ki az általa vizionált, szerinte elrendelt medréből a történelem. 

A klasszikus demokrácia még érvelésalapú volt. Érvek, ellenérvek gondos összemérése, nyílt beszédmód, szabad gondolat- és képzettársítások, vibráló, újításokat felszínre hozó szellemi élet jellemezte. Ezzel szemben a 20. század végére kialakuló – az eredeti eszmétől eltávolodó, azt csak nevében őrző – liberális gondolkodás az egyetlen, kizárólagos, evidenciaként kezelt állam-, demokrácia- és jogfelfogást vindikálja. 

Az 1990-es évek elejétől a politikusok és a közbeszédet formáló gondolkodók egyaránt a fukuyamai gondolatot hangoztatták, azt, hogy a történelem végét elhozó liberális vagy progresszív társadalmi-gazdasági-politikai értékrendnek nincs vetélytársa. A másként gondolkodókat, akik bizonyos alapértékek (mint a jogállam vagy a demokrácia fontossága) mentén hasonlóan vélekednek, de a múlt-jelen-jövő szempontjából kardinális kérdésekben (mint egyén és család, multikulturalizmus és nemzet, globalizáció és protekcionizmus) mást vallanak,