Antall József, a reálpolitikus

„A mai határokon belül egységes Németországtól 
keletre húzódó országok kultúrájuk és gazdasági 
adottságaik révén valóságos hidat képezhetnek 
Európa keleti területei felé.”
(Antall József nyilatkozata a lengyel távirati irodának)

A hiány és annak lélekformáló ereje a nyugati gondolkodás egyik legrégebbi toposza. A bölcsesség hiányából fakadó vágyakozás teszi leginkább emberré az embert Platón A lakomájában, a lelki szegények és az igazságra szomjúhozók egyaránt boldognak számítanak a hegyi beszédben. És valahogy Móricz Tragédiájában is a szegény ember jólét iránti olthatatlan hiányérzete mozgatja a főszereplő, Kis János önsorsrontó magatartását. Ő úgy akar bosszút állni a gyűlölt Sarudy gazdán, hogy kieszi őt mindenéből, de végül nem ér el mást, mint hogy maga pusztul bele a falánkságába. Valaminek a hiánya s az iránta érzett vágyakozás tehát megnyithatja az utat a személyiségfejlődés előtt, de ugyanúgy rombolhat a beteljesületlenség vagy épp a túlzott beteljesülés.

Magyarország és a magyar társadalom a kommunizmus évei alatt „Nyugat-hiányban” szenvedett. A történelem és a geopolitikai realitások elszakították hazánkat természetes civilizációs közösségétől, a közbeszédben Nyugatként hivatkozott zsidó–keresztény kultúrkörtől. Így hát nem is csoda, hogy a rendszerváltoztatás után Antall József a nyugati kapcsolatok helyreállítását tartotta egyik legfontosabb feladatának. Híján voltunk a Nyugatnak, ezért amikor lehetett, a Nyugat felé törtünk.