Kaliforniától Szajláig

A Magvető Kiadó Oravecz Imre-életműsorozatában nemrég jelent meg a szerző Kedves John című kötete, amely eredetileg 1995-ben látott napvilágot. Ez a könyv egyfajta mérföldkő Oravecz életművében. Ez volt az első prózakötete az addig leginkább költőként ismert szerzőnek, és itt tűnnek fel először azoknak a történeteknek az ősképei, amelyek a bő egy évtizeddel később megjelent A rög gyermekei című regényciklus első darabjában, az Ondrok gödrében olyan emlékezetesen szétszálazódtak. A könyv alcíme: Levelek Kaliforniába. Oravecz ebben a művében a levélformát választotta, harminchét levelet írt ennek a bizonyos Johnnak, aki nem fiktív személy, hanem egy régi amerikai barát. Oravecz életében évtizedek óta intenzíven jelen van az Egyesült Államok, a magyar irodalomban alig találni valakit rajta kívül, aki ilyen mélyen és behatóan ismerné az országot. Ezt a könyvet is belengi Amerika szelleme, a levelek jó részében felbukkan így vagy úgy. De a Kedves John egyáltalán nem útirajz, meg sem próbál az lenni. Az előszóban Oravecz Imre Mikes Kelement és leghíresebb művét, a Törökországi leveleket jelöli meg irodalmi előképként, nem véletlenül. Talán a leginkább azért, mert az idegenség, az elvágyódás és az otthon folyamatos keresése az, amiről a Kedves John a legtöbbet mondja, hasonlóan Mikes Kelemen leveleihez.

Oravecz évtizedeken át élt száműzöttként Magyarországon. Költészetét a hivatalos irodalompolitika épp csak eltűrte, könyvei korlátozott példányszámban jelenhettek meg. Többször megpróbálkozott a kivándorlással, de akármilyen hosszúra nyúlt is egy-egy eltávozása, mindig visszatért Magyarországra. Ahol aztán nem találta a helyét. Egyetlen hely létezett csak számára, amelyet élete centrumának tartott, és tart ma is: a Heves megyei Szajla. Ez a falu – szülőfaluja – már a legkorábbi műveiben felbukkan, és végigkíséri egész munkásságát. A Kedves John Oravecz életének talán legzaklatottabb időszakában íródott, pontosabban a zaklatott időszakok egyikében. Mert ez a mindenféle szempontból rendhagyó életút számos mélyponttal bírt, olyan lelki és szellemi krízisekkel, amelyek aztán kivételes művekben – például az 1972. szeptember című kötetben – öltöttek testet. A Kedves John levelei szikárak és megrendítően őszinték, nyoma sincs bennük semmiféle önfelmentésnek vagy a múlt utólagos kozmetikázásának. Egy olyan férfi beszél itt, aki átvészelt és túlélt számtalan vihart, elkövetett hibákat, és őt is érték méltánytalanságok, de ezeket az olykor traumatikus emlékeket megpróbálja hűvösen és elfogulatlanul szemlélni. Oravecz prózájában van valami a naplóíró Márai illúziótlanságából, mintha egészen hasonló perspektívából szemlélnék az életet. Egyáltalán nem „korszerű” hang ez, nem akar olcsó hatást kelteni, nem él látványos írói eszközökkel, egyszerűen arra törekszik, hogy önazonos és hiteles legyen. Az irodalomnak ezt az egyszerű és ősi funkcióját ma már csak elvétve találjuk meg, Oravecz könyveire viszont a legmélyebben jellemző.