Istenbizonyíték

Vasadi Péter csodálatos ember és nagy költő volt, hangozzék bármilyen közhelyesen. Kétszer vagy háromszor találkoztunk. Egyszer beszélgettünk hosszabban nála, a lakásán. Akkor úgy jöttem el tőle, hogy azt éreztem, a világban megváltozott valami. Mint amikor szerelmes lesz az ember. Alig találkoztam olyan emberrel életemben, akiről hasonlókat gondolnék. A versei, a prózái, az esszéi mellett életművének talán legfontosabb része a személyisége volt. Az angyali lénye. A szavai tűnnek most elevennek és feledhetetlennek, ahogy hangosan bele tudott kacagni például a telefonba. Harsányan belenevetett a kagylóba, miközben arról beszélt, hogy mennyire nem értjük a teremtést mozgató határtalan szeretet működését.

A verseit negyedszázada rendszeresen olvasom. Hajnal Kentuckyban című kötetét egyidőben tényleg napi rendszerességgel forgattam, ott volt az éjjeliszekrényen, a táskámban, mindenhol. Evangéliumi költészet Vasadié, bármit jelentsen is ez, de most jelentse azt, hogy minden sorát az evangélium visszfénye ragyogja be. Tudja, hogy a legnagyobb szabadság, ami embernek adatik, a hit. Vasadi Péternek nem kellett hinnie, rég túl volt azon, hogy mit kell, hogy mit illik. Az egyetlen költő volt Pilinszkyn kívül, aki a kereszténységet nem valaminek az elfedésére, hanem valaminek az átvilágítására használta. Dehogy használta, élt vele. Ha eszembe jut Vasadi Péter, egy hiteles keresztény ember jut eszembe, az egyetlen talán, akit ismertem. Biztosan akadnak még ilyenek, de nagyon kevesen lehetnek.