A járvány harmadik hullámának csillapodtával filmszínházaink Csipkerózsika-álmukból ébrednek, az újranyitó mozik magyar és nemzetközi filmpremierekkel és nagy dobásokkal várják a közönséget. Forgalmazókkal és mozisokkal beszélgettünk az elmúlt és az előttünk álló időszakról, valamint a felülmúlhatatlan moziélményről.
2021. május 05. 14:42
p
0
0
0
Mentés
Ferenczi-Bónis Orsolya írása a Mandiner hetilapban.
„Több mint harminc vadonatúj magyar mozifilm várja a filmszínházak nyitását – kezdi a filmújdonságokról szóló beszámolóját Jung Zsuzsa, a Nemzeti Filmintézet forgalmazástámogatási igazgatója. – Az elmúlt évben gyakorlatilag csak pár hónapot lehettek nyitva a mozik, 2020-ban a szokásos, évi tizenöt-húsz premier helyett mindössze öt magyar film indulhatott el hagyományos moziforgalmazásban. Ősszel hét izgalmas magyar alkotás premierjét el kellett halasztani, az óvatosabb produkciók pedig annak ellenére, hogy elkészültek új mozifilmjükkel, eleve inkább 2021-es bemutatót terveztek.”
Most viszont az összes újdonság egyszerre várja a nézőket, ráadásul a felhozatal műfajt és az alkotói generációkat tekintve egyaránt színes és ígéretes. „Sok-sok első film reménykeltő, eredeti új hangokkal, így a Berlinalén a legjobb rendező díjával méltatott történelmi film, a Természetes fény, a hortobágyi vadlovak életét bemutató csodálatos természetfilm, s ott van Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma, amely Szabó Győző önéletrajzi sikerkönyvének rock and rollos feldolgozása” – sorolja az igazgató.
Valóságos filmtorlódás várható „Amint a négymilliomodik oltást beadták, a fővárosi artmozik a Corvinnal együtt rendkívüli óvatossággal és körültekintéssel kinyitották kapuikat, és vetítenek – szögezi le Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója. – Rengeteg újdonsággal várjuk a nézőket: a szenzációs szereposztású, Tilda Swintont, Dev Patelt, Hugh Laurie-t, Gwendoline Christie-t, Ben Whishaw-t felvonultató David Copperfield rendkívüli életével, az Eső előtt rendezőjének új filmjével, a Fűzfával és a Hét kis véletlen című új Gothár-filmmel. Minden védelmi szabályt szigorúan betartunk, mert a mozik és a nézők közös érdeke, hogy a mozizás a létező legbiztonságosabb szórakozási forma maradjon. Nagyon fontos lehetőség, hogy újra vetíthetünk, hónapok óta vártuk, vigyázni fogunk, hogy sokáig így legyen.”
Buda Andrea, a Cinema City mozihálózat marketing- és pr-igazgatója szerint is kiemelkedő a kínálat, hiszen a nagy amerikai stúdiók eddig visszatartott művei mellett vannak premierek is, így valóságos filmtorlódás várható: „Harminc-negyven film kerül nálunk a mozikba a következő két hónapban. A listán első helyen áll az Oscar-díjas A nomádok földje. Bemutatjuk a szintén Oscar-díjas Lelki ismeretek című animációt, a Godzilla Kong ellen című sikerfilmet, amely több hete vezeti az amerikai toplistákat, és Ázsiában is az egyik legjobb nyitást produkálta. Júliusban következnek az olyan kasszasikerek, mint a Hang nélkül 2.
és a Budapesten forgatott Fekete özvegy című Marvel-film, ősszel pedig – ha minden jól megy – a Top Gun és az új James Bond-film is megérkezik a mozikba.” Néhány sikerfilm premierdátuma még nincs kőbe vésve, ezeket a szélesebb körű átoltottsághoz és/vagy lazításokhoz igazítják.
Mindjárt itt a karácsony, és ez a legnagyobb vágyam: legyen békesség, jó lenne az egész világban, de legalább itt, Magyarországon; olyan szép ország a miénk, és olyan sok benne a tehetség, erre kellene inkább koncentrálni a sok energiapazarló küzdelem helyett – mondja az idén kilencvenéves Bodrogi Gyula. Ünnepi beszélgetés a bokszmeccsekről, a siker kiszámíthatatlanságáról és az örökre velünk maradó csodákról.
Sokan születtek és nőttek fel a VHS-korszakban, ami a filmkedvelők egyik rendkívül mozgalmas és színes időszakának bizonyult, most pedig már könyvet is olvashatunk róla.
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Szörnyű tragédia történt, mikor a doktor által szabadon engedett beteg végzett az orvos feleségével – de az elmegyógyintézet ennél is sötétebb titkokat rejt.