Zárt körű ötkarikás játékok – közeleg a legdrágább olimpia

Takács Zsolt és Vuncs Rajmund írása a Mandiner hetilapban.

„Nézők nélkül nem lesz olimpia” – szögezte le Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke 
2020 júliusában, amikor még úgy gondoltuk, hogy egy év múlva legalább a sportélet visszazökken a megszokott kerékvágásba. A helyzet nem így fest, 2021 tavaszán világszerte tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma.

Bár Japán – a szigetországokra jellemző módon – eddig meglehetősen eredményesen harcolt a fertőzés terjedése ellen, a kormánynak nem kis fejfájást okozott az, hogy 11 ezer sportolót és a hozzá tartozó csapatot vár az olimpiai játékokra – és akkor a hatalmas külföldi nézőseregről még nem beszéltünk. 

A társadalmi és kormányzati nyomásnak végül meglett az eredménye: március elején robbant a hír, hogy a szervezőbizottság egyeztetést kezdeményezett a NOB-bal a külföldi nézők beutazásának tilalmáról, nem sokkal később meg is született a döntés. Jelen állás szerint azonban nem lesznek üresek a lelátók, hiszen japán és Japánban élő szurkolók buzdíthatják majd a versenyzőket. Kérdés, hogy hányan élnek majd a lehetőséggel, hiszen már most a Japánban megvásárolt jegyek 18 százalékának a visszatérítését kérték, az eddig eladott 4,45 millió belépőből 810 ezret váltottak vissza. A külföldi nézők hiánya miatt Tokió 850 millió dolláros bevételkieséssel számol. Szalay-Berzeviczy Attila, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki főtanácsadója mindenesetre hangsúlyozza lapunknak, hogy a tokiói rendezvénysorozatnak nincs feltétlenül szüksége a külföldi nézőkre, mivel a japánok fizetőképesek. Megjegyzi, hogy hazai nézőkkel talán Magyarországon is meg lehetne tölteni a stadionokat egy olimpián.

Tokió kormányzója, Koike Juriko a legnagyobb kihívásnak a halasztás extra költségeit jelölte meg, továbbá azt, hogy elnyerjék az állampolgárok megértését és szimpátiáját. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ugyanis a folyamatosan növekvő költségek fokozzák a lakosság szkepticizmusát. Egy januári felmérés alapján az emberek nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy újra el kellene halasztani vagy egyszerűen le kellene mondani az olimpiát, és tizennégy százalékuk szeretné, hogy megtartsák idén. Mutó Tosiró, a szervezőbizottság elnöke szerint a halasztás, illetve az elmaradás óriási költségeket róna a szervező városra, ráadásul a tokiói olimpia már most a világ eddigi legdrágábbja, pedig még el sem kezdődött. Ám mielőtt rátérünk a konkrét költségekre, valamint a felkészülés nemzetközi körülményeire, érdemes felidézni, korábban milyen nehézségek adódtak a játékok megrendezésekor.

Az ötkarikás átok
Nem a tokiói volt az első olimpia, amelynek a lebonyolításába beleszólt a történelem. 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben elmaradtak a játékok a világháborúk miatt. Ráadásul 1940-ben épp a japán rendezési terv hiúsult meg – nem csoda, hogy Aszó Taró pénzügyminiszter szkeptikus volt a mostani verseny megrendezésével kapcsolatban. A tárcavezető már egy évvel ezelőtt elátkozottnak nevezte az eseményt, utalva arra, hogy negyven évvel az első meghiúsult rendezésük után és negyven évvel a 2020-ra tervezett játékok előtt is sötét árnyak vetültek az olimpiára: akkor a nyugati országok bojkottálták a moszkvai rendezvénysorozatot, tiltakozva az afganisztáni szovjet invázió ellen.

Ha 1940-ben nem is, 1964-ben sikerült japán olimpiát rendezni. Igazi elégtételt jelentett ez, hiszen a háború után a nemzet bizonyíthatta a világ előtt: sikeresen talpra állt, és két évtized elteltével szimbolikusan újra csatlakozott a nemzetközi közösséghez. A játékok megrendezése nemcsak lélektanilag jelentett emelkedett pillanatokat, a gazdaságnak is jól jött – nem csoda tehát, hogy az egykori, a békeidőben töretlenül fejlődő Japán iránt érzett nosztalgiának is köszönhető, hogy a szigetországban sokan támogatták a 2020-as rendezést.

1964 részben a japán társadalom és gazdaság újrafelfedezéséről szólt. Kifejezetten az olimpiára készültek számos technológiai újdonsággal, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy Japán szállításban és technológiában kezdte megelőzni a világ számos fejlett országát. Először használtak műholdakat, hogy világszerte sugározzák az eseményeket, ezzel párhuzamosan felpörgött a tévék és rádiók fejlesztése, gyártása. Az olimpiára fejlesztették ki a Sinkanszen szupervasutat, amelyen ma óránkénti 300 kilométeres sebességgel száguldoznak a szerelvények.

A japánok a 2020-as játékokra is le akarták nyűgözni a világot, ezúttal a robottechnológiájukkal. Számos, a sportban és az emberek mindennapi életében hasznos innovációval készültek: a versenyen dolgozók munkáját megkönnyítő speciális ruhákat, a kerekesszékeseknek segítő, a nézőket útba igazító és a sportesemények közvetítésében szerepet kapó emberalakú robotokat mutattak be, ezeket a megváltozott körülmények ellenére is bizonyára látni fogjuk nyáron.

Elszálló költségek
2020. december elején a szervezőbizottság kiadott egy dokumentumot, amely szerint a nyári játékok elhalasztásából fakadó költségek akár 2,8 milliárd dollárra is rúghatnak. A források egyharmadát a tokiói városvezetés és a kormány állja, a fennmaradó egyharmadot a szervezőbizottság. A város járulékos költségeinek egy részét átvállalja a svájci székhelyű Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A szervezet bevételeinek nagy része közvetítési jogokból és szponzoroktól származik, a televíziós jogok jelentősége felerősödik a járvány miatt, mert mindenki otthonról fogja nézni a játékokat – vázolja lapunknak a főbb tételeket Szalay-Berzeviczy Attila.

Ahogy utaltunk rá, az Oxfordi Egyetem egy korábbi kutatása szerint a tokiói a valaha volt legdrágább olimpia, s a költségek azóta tovább nőttek a koronavírus-járvány miatt. A halasztás előtt Japán 12,6 milliárd dolláros összköltséggel számolt, de egy tavaly elvégzett kormányzati ellenőrzés azt mutatta ki, hogy a kiadások mértéke akár kétszer akkora is lehet. Amikor 2013-ban megnyerte a pályázatot a szigetország, még csak 7,3 milliárd dolláros költséggel kalkulált, de ez a Business Insider adatai szerint mára 26 milliárdra nőtt, ami az eddigi legnagyobb összeg az olimpiák történetében. A lakosság ellenérzése érthető, mivel a költségekből csupán 5,6 milliárd dollár nem közpénz, azt szponzorok adják össze.

A közgazdászok között nincs teljes egyetértés sem az ötkarikás játékok, sem az elhalasztás gazdasági hatásait illetően. Egyesek szerint óriási csapást jelent a gazdaságra nézve, mások viszont úgy vélik, csekély hatásai lehetnek az egy évvel későbbi rendezésnek. Stefan Angrick, az Oxford Economics szakértője szerint a teljes gazdasági hatás az építkezésekből és a turizmusból fakad. Mivel az infrastruktúrát megépítették, illetve felújították, e fejlesztések hatásai már megtalálhatók a GDP-adatokban, így a nézők hiányából fakadó gazdasági visszaesés mértéke alacsony lesz. Így vélekedik lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila is.

Az olimpiai stadion tervezése és megépítése a koronavírus-járvány előtt is katasztrofálisan alakult, mivel már az alapkőletétel előtt 2 milliárd dollárjába került Japánnak. Eleinte Zaha Hadid világhírű építésszel terveztették volna meg, de aztán újrakezdték a tervezést, a második verzió összköltsége 1,4 milliárd dollár lett. Az olimpiai falu 2 milliárd dollárba került. „Ugyan ezeket a lakásokat a játékok után kiadják vagy eladják, a csúszás miatt egy évig üresen állnak” – mutat rá Szalay-Berzeviczy. A gimnasztikai centrum tervei nem módosultak, de az eleinte tervezett 81 millió dollár helyett 200 millióba került az épület felhúzása.  A vízi központot csaknem 540 millió dollárból építették fel, a röplabdának otthont adó aréna 320 millióba került.

Az óriási drágulás egyik legfőbb oka, hogy a felhasznált anyagok jelentős része importból származik – építőanyagban Japán a külföldtől függ –, és az építőiparban az alapanyagok ára nagymértékben növekszik a leértékelődő jen miatt is – mondta Sirai Szajuri, a Keió Egyetem professzora. Hozzátette, hogy az elöregedő Japánban óriási a munkaerőhiány, ami szintén nem várt növekedést okozott az árakban. Végül nem is volt olyan létesítmény a tizenkilenc új és tizennyolc felújított helyszínből, amelynél sikerült volna a tervezett költségkereten belül maradni.

Az óriási bizonytalanság a szponzorokat és a beszállítókat is nehéz helyzetbe hozza. Takaoka Motokuni, egy ágymatracokat gyártó vállalat tulajdonosa rengeteg pénzt fektetett be speciális, olimpiai logóval ellátott matracok és paplanok gyártásába, amelyeket a NOB az olimpiai faluba szánt. Jelenleg több mint tízezer matrac és paplan várja a vendégeket az üres házakban, és további nyolcezer van raktárakban, amelyek a szigorú marketingszabályok miatt nem biztos, hogy felhasználhatók 2021-ben. Ogacu Tosikaci, egy tűzijátékot előállító cég vezetője arról panaszkodott, hogy a nyitóceremónia fontos túlélési lehetőséget jelentett volna nekik, mivel a cég forgalma kilencven százalékkal csökkent a járvány hatására.

Azáltal, hogy külföldi nézők nélkül rendezik az olimpiát, a szponzorok nem igazán tudják kamatoztatni befektetésüket. Az All Nippon Airways légitársaság szóvivője még 2020 nyarán mondta, hogy egyelőre csak túl akarnak élni, nem tudnak a nyári játékokkal foglalkozni – ennek ellenére ők és sok más vállalat is kitart eredeti vállalásai mellett, mivel az olimpiát nemzeti ügynek tekinti. Összesen hatvankét japán vállalat jelentkezett szponzornak, ők több mint 3 milliárd dollárt ajánlottak fel a marketingjogosultságra. Ez az összeg nem tartalmazza a Toyota hozzájárulását, amely 2015-ben nyolcéves megállapodást írt alá állítólag több mint 800 millió dollár értékben.

Oltani vagy nem oltani?
Rátérve a szervezés egészségügyi vonatkozásaira, a japánok határozott óvintézkedésekkel készülnek az olimpia biztonságos lebonyolítására. Március elején a NOB bejelentette, hogy kínai vakcinát fog biztosítani a tokiói nyári és a jövőre esedékes pekingi téli játékokon részt vevő sportolóknak és tisztviselőknek. Ez a döntés összezavarta a japán szervezőbizottságot, mivel az eddigi kommunikáció az volt, hogy az olimpián való részvételnek nem előfeltétele az oltás. A szigetország egyelőre nem erősítette meg a sportolókra vonatkozó protokollokat, de az illetékes miniszter jelezte, hogy az esemény kezdetéig gyakorlatilag lehetetlen beoltani a sportolókat. Magyarországon például a sportolók elsőbbséget kaptak az oltási sorrendben, az Egyesült Államokban és Németországban viszont ez etikai kérdések miatt várat magára.

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Vékássy Bálint a Mandiner érdeklődésére megerősíti, hogy a sportolók kötelező oltására nincs lehetőség, ugyanis a 206 országra – köztük jó néhány kevésbé fejlett államra – nem lehet ugyanazt a terhet róni. Karanténkötelezettségről egyelőre szintén nincs szó, bár ez később még változhat a japán járványhelyzettől függően.

Nem feltétlenül hiányzik a család
Bár a legtöbb klasszis sportoló megtanulta kizárni azokat a körülményeket, amelyek negatívan hathatnak a teljesítményre, a járvány miatt állandóan változó helyzet feladja nekik a leckét. A magyar női vízilabda-válogatott fiatal csillagától, Gurisatti Grétától megtudjuk, ő igyekszik keveset foglalkozni a bizonytalanságokkal. „A híreket tudatosan kerülöm, persze teljesen nem tudom kizárni őket. Felesleges rágódni, majd akkor foglalkozom a helyzettel, amikor ott leszünk, és megkapjuk az utasításokat, hogy mihez tartsuk magunkat” – fogalmaz a Mandinernek. A Dunaújvárosi Főiskola VE játékosa elismeri, a vírus az ő terveiket is borította. „Úgy készültünk, hogy a szűkebb család is jön Tokióba, otthon a dunsztosüvegbe raktuk félre a pénzt a repülőjegyre, de az egészség a legfontosabb.” Ha a sportolók családja nem utazhat, Gréta édesapja valószínűleg akkor is ott lesz Tokióban. Gurisatti Gyula ugyanis a negyedik paralimpiájára készül, és a mostani az első alkalom, hogy a lányával együtt vesz részt a játékokon. „Évek óta beszélünk arról, hogy milyen különleges lenne, ha apa-lánya páros szerepelne ugyanazon olimpián” – mondja a vízilabda-válogatott jobbkezese.

Keszthelyi-Nagy Rita vízilabdázó szerint az, hogy a sportolóknak nélkülözniük kell a szeretteiket, nem okoz érdemi problémát, hiszen a családnak eleve nem szokás a versenyzővel tartani, ha az olimpiát más kontinensen rendezik meg. Rióba például a vízilabdacsapatnak csupán egyetlen tagját kísérte el a testvére és az édesanyja. Kisebb költségvonzatú utazások esetében más a helyzet, például 2012-ben Londonban a kieséses szakaszban a sportolók tudtak együtt tölteni időt a szeretteikkel. Keszthelyi-Nagy azonban, mint mondja, nem híve annak, hogy találkozzanak a családtagokkal, mert „ilyenkor van egy célunk, amit el akarunk érni, és az mindennél fontosabb, a kieséses szakasz alatt egyébként a legtöbbször nem is találkozunk senkivel, mert nincs rá idő”. A női vízilabda egyébként 2000 óta szerepel az olimpiák programjában, a Bíró Attila vezette magyar válogatott először szerezhetne érmet.

Születhetnek meglepetések
Bár a bizonytalanság folyamatosan jelen van, a felkészülés gőzerővel zajlik, aminek része, hogy felkészítik a versenyzőket a zárt kapus mérkőzésekre. Keszthelyi-Nagy Rita szerint az olimpián való szereplés soha nem a nézők, hanem a magával ragadó atmoszféra miatt nehéz, amely meg tudja zavarni a koncentrációt. „Az elmúlt egy évben sok buborékrendezvényen (nézők nélküli többnapos torna, ahol a játékosok csak egy meghatározott területen belül mozoghatnak – a szerk.) vettünk részt, folyamatosan tanuljuk azt, hogy zárjunk ki minden külső hatást, és csak magunkkal törődjünk. Sokat kell azzal foglalkoznunk, hogy felkészüljünk a covidkörülményekre, emellett fontos, hogy ne nyomasszon senkit az első olimpiájának terhe, hanem inkább mindenkit dobjon fel a lehetőség.”

Kovács Kristóf sportpszichológus megkeresésünkre ezzel kapcsolatban elmondja, a versenyszorongás kezelése sokaknak okoz problémát, és ez visszavetheti a teljesítményt. „A közönség hiánya esetében kétirányú változás képzelhető el. Egyrészt azok, akik erőt tudtak meríteni a publikumból, ezt nem tudják majd igénybe venni, így nekik valamilyen másik motiváló vagy energizáló forrásra lesz szükségük – legyen az külső vagy belső erőforrás. Másokat azonban a külső körülmények, például a szurkolók megzavarják, most viszont nem kell velük törődniük, így elképzelhető, hogy mentális kapacitásuk szabadul fel” – mutat rá. Hozzáteszi: szerinte Tokióban előreléphetnek olyan versenyzők, akik eddig meg sem tudták közelíteni a dobogót.

Hazánk népességarányosan a világ egyik legeredményesebben teljesítő országa az olimpiákon, csak Finnország előz meg minket. A 2008-as pekingi játékokon szerzett tíz érem volt a mélypont, ezt nagy visszapattanás követte Londonban, ahol tizennyolcszor szólítottak dobogóra magyar színekben induló sportolót. A riói játékokon szerzett tizenöt érem ismét kisebb visszalépést jelentett, azonban az aranyak számában megismételtük az előző szereplést.

Klasszisainkból nem lett kevesebb az elmúlt évek során: Hosszú Katinka továbbra is csúcsformában, Kozák Danuta lépésről lépésre közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legjobb magyar kajakozója legyen, és időközben felbukkantak olyan tehetségek, mint Milák Kristóf, akit a versenytársak többnyire a rajtot követően már csak az eredményhirdetésen látnak. A célok azonban reálisak maradtak a valószínűleg július 23. és augusztus 8. között rendezendő tokiói játékok kapcsán is. Kérdésünkre Vékássy Bálint elmondja, elvárásokat nem fogalmaznak meg a sportolókkal szemben, hiszen a forrásokat sem ők biztosítják. „Prognózisunk azonban van, amihez elemeztük az olimpiai ciklust. Ez alapján tizenhárom éremre számítunk, ami enyhe romlást jelentene.” Az aranyakat tekintve a főtitkár nem bocsátkozik jóslatokba, ugyanis az „a századmásodperceken múlik”. Erre kiváló példa az egymást követő pekingi és londoni olimpia, ahol sokak szerint rosszak, majd jók voltunk. „Pekingben minden kifelé pattant, Londonban pedig minden befelé. A realitás valahol a kettő között van – ez a tokiói cél is” – jelenti ki.

Gyógyír a japán társadalomnak

Nyitókép: REUTERS / Stoyan Nenov