„Nem a legnagyobb eredmény szerzi a legnagyobb örömöt” – megszólalt Milák volt edzője
Virth Balázs azt is elárulta, kivel szeretett a legjobban együtt dolgozni.
Egy világjárvány kellett ahhoz, hogy tudatosuljon benne: szüksége van a folyamatos lemondásokkal járó, szigorú szabályok mentén zajló életre. Ez az időszak mentálisan annyi pluszt adott neki, hogy még nagyobb elszántsággal készül az ötkarikás játékokra. Nagyinterjúnk Hosszú Katinkával, háromszoros olimpiai bajnok úszónkkal tervekről, magyarságról és az első otthoni karácsonyról, a Mandiner hetilapból.
Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban
Hosszú Katinka 1989-ben született Pécsett. Háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok, tizennégyszeres Európa-bajnok, a világ és Európa legjobb női úszójának választották számos alkalommal. Magyarországon hétszer lett az év sportolója, a legértékesebb sportolók Forbes-listáján hatodik éve végez az első helyen. Az első olyan versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszószámban (200 m, 400 m, rövid pályán: 100 m, 200 m, 400 m). 2018 augusztusában alapította az Iron Swim klubot. A Nemzetközi Úszóliga egyik nagykövete.
***
Ha egy szóban kellene összefoglalnia a 2020-as évet, melyik lenne az?
Talán a döbbenetes. Soha nem hittem volna – szerintem sokan így vagyunk ezzel –, hogy előállhat olyan helyzet, mint amilyen 2020-ban. Meglehetősen elkényelmesedett világban éltünk, minden karnyújtásnyira volt, az utazás lehetősége hétköznapinak számított. Nekem evidens volt, hogy az úszást és a versenyeket kontroll alatt tudom tartani. Ez volt az én kis világom, amelyen belül bárhol megtaláltam a pályámat egy uszodában, mindegy, melyik országban, ahol épp a verseny volt. Aztán megdöbbenve kellett szembesülnöm azzal, hogy az életem e területeit sem tudom befolyásolni. A saját valóságomról kiderült, hogy nem is volt valóság. Nagy tanulság tehát, hogy bármikor kicsúszhat az ember lába alól a talaj. Mostanra a nehézségek közepette megszoktuk a helyzetet, megtanultuk, milyen az, ha beszűkül a világunk, és korlátok között kell élnünk.
Az előző karácsonyt feláldozta az olimpiáért, Dél-Afrikában töltött három hetet. Aztán jött az új év, és a koronavírus-járvány miatt elmaradt a világverseny. Hogyan élte meg a halasztást?
Valóban, egy éve ilyenkor még a karácsony sem számított, hiszen benne voltam a nagy munkában, kizárólag a felkészülésre koncentráltam. Ha valaki azt mondta volna, hogy 2020-ban nem tudok versenyezni, biztosan kétségbeesem. Mit fogok így csinálni? Aztán tavasszal sorra törölték a versenyeket, és egyre több volt a kérdőjel az olimpia körül is. Amikor végül bejelentették a halasztást, hullámzóan éltem meg. Most, év végén, látva, hogy mi történt a világban, szinte a legkisebb dolognak tartom, hogy csúszik a verseny. Sokat tanultam ebből az időszakból, legfőképpen magamról. Ilyen szempontból kicsit hálás vagyok, hogy így alakult, most már másképpen látom a dolgokat.
„Meglehetősen elkényelmesedett világban éltünk, minden karnyújtásnyira volt”
Milyen volt civilként élni?
Nehéz, bár szerencsés helyzetben voltam, mert majdnem végig megvolt a lehetőségem arra, hogy legalább eddzek. Mentálisan viszont nem volt egyszerű, hogy nincs konkrét cél, nincsenek tervek. Az edzésem teljesen másképp zajlott. Korábban megvolt a versenynaptár, így mindig tudtam, mikor mit és miért csinálok. Ehhez a környezetem is hozzászokott, ha például két napig nem vettem fel a telefont, mindenki tudta, hogy Katinka épp készül, nem ér rá beszélni. Alap volt, hogy egészségesen kell élnem, ki kell pihennem magam, mentálisan jól kell lennem. Volt egy kialakult rutinom…
Szigorú szabályok mentén.
Az egész életem ebben a mederben folyt. Minden ki volt számítva, kvázi buborékban éltem. Sokszor mondogattam, már várom, hogy megtapasztaljam, milyen lesz majd a civil élet. Amikor nem kell állandóan hajnalban kelnem, azt eszem, amit szeretnék, és kipihent leszek. Amikor nem lesz állandóan izomlázam, nem kell jégfürdőbe ülnöm, nem kell utaznom, és annyit tudok a családommal és a barátaimmal lenni, amennyit csak szeretnék. Egyszerűen szólva: azt csinálhatok, amit akarok. Pár hónap után azonban nehezen viseltem a káoszt, amit a célnélküliség és a napi rutin hiánya okozott.
Elkezdett hiányozni a szigorú edzésrend a korán keléssel és az aszkétaélettel?
Nagyon. Rájöttem, hogy nekem mennyire szükségem van erre az életre! A hivatásom – ami sokszor fárasztó és komoly nyomást jelent – a leghálásabb munka a világon. Sok mindent csináltam, jártam Amerikában egyetemre, jó ideje vállalkozom, de az úszás jelentette rutint nem becsültem meg eléggé az életemben. Ezek után jobban értékelem a felkészülést az olimpiára.
Hosszú hónapok után aztán jött a Nemzetközi Úszóliga, amelyet Magyarország rendezett meg.
Óriási dolog, hogy Budapest adott otthont az ISL-nek. Már nagyon kellett a versenyzés! Amikor elkezdődött, sokkal inkább önmagamnak éreztem magam, és ez kihat mindenre: a magabiztosságomra és arra, ahogyan másokhoz viszonyulok. Az úszás letisztítja az életemet.
Most úgy tűnik, 2021-ben megtartják az olimpiát. Nem fél, hogy a kihagyott hónapok visszavetik a felkészülésben?
Azt, hogy milyen hatással lesz a teljesítményemre, még korai lenne megmondani. Ez az időszak mentálisan sok pluszt adott nekem, de az, hogy fizikálisan milyen hatása lesz, már más kérdés. Februárban príma formában voltam, ami csak fokozódott volna a felkészülés előrehaladtával. Teljes erővel koncentráltam, minden sínen volt. A készülés alatt szinte minden második hétvégén versenyezni szoktam, így most a legfontosabb rész kiesett. Ezt megéreztem a fizikumomon. Ezért is jelentett sokat, hogy végre újra felállhattam a rajtkőre az ISL-en. Most sokkal jobb formában vagyok, mint előtte. Egyelőre azonban bizonytalan, hogy hány verseny lesz január-februárban, így próbálom ennek megfelelően alakítani az edzéstervemet.
Ugyan volt végre kiírás, a körülmények lényegesen megváltoztak. Milyen volt nézők nélkül versenyezni?
Tartottam attól, hogy az úszók miként fogják megélni a helyzetet. A járvány miatt más volt a menetrend, a medencéből kiszállva maszkot kellett húzni, és más volt az egész légkör. Ám mivel az ISL csapatverseny, a medence partján lévő bokszokban a csapatok szurkoltak egymásnak, és ez sokat jelentett. Elképesztő energiával telt meg a Duna Aréna, akkora öröm volt, hogy versenyezhetünk. Még világcsúcsok is megdőltek! Ilyen körülmények között majdhogynem elfelejtettük, hogy a lelátón nincsenek szurkolók.
Korábban azt mondta, már annak is örülne, ha Tokióban egy aranyat sikerülne nyernie. Ezt fenntartja?
Továbbra is úgy gondolom, hogy nagyon örülnék egy aranynak. Az olimpián a világ legjobbjának kell lenni, ha ez még egyszer sikerül, hatalmas eredmény lesz nekem. Sok mindent értem el a pályafutásom során, ki tudja, mi lesz ezután. Nem célom ugyanazt hozni, mint Rióban.
Hogyan lehet négy éven keresztül fenntartani a motivációt?
A fő cél természetesen az olimpia, de nem az visz előre minden egyes nap vagy héten, hogy legyen még egy bajnoki címem. A négy év alatt rengeteg más, rövid távú célom is van. Ezek nap mint nap arra ösztönöznek, hogy jól csináljuk a felkészülést. Még talán könnyebb is őket tudatosítani a fejemben, mint azt, hogy majd valamikor lesz az olimpia. Tudnom kell, hogy miben javítsak, például egy fordulón, vagy hogy a tornateremben tíz kilogrammal többel tudjak guggolni. Emellett persze vannak olyan napok, amikor már szinte az is siker, hogy lemegyek az edzőterembe, és végigcsinálok egy edzést, mert annyira hulla vagyok. Kíváncsi vagyok arra, hogyan tudok még gyorsabban úszni, és azt miként lehetne elérni. A vízfogás, a vízfekvés, az, hogy hol forduljak jobban – ez folyamatos játék, és a lényeg, hogy úgy rakjam össze, hogy minél jobb legyen. Ezen megállás nélkül jár az agyam.
Tud úgy úszni felkészülés közben, hogy nem a versenyre gondol, hanem csupán az úszás élményére?
Majdhogynem többször van így. Ez az énidőm, amikor tudok befelé nézni és a jelenben lenni. Ilyenkor még azon sem aggódom, hogy mi lesz a következő sorozat, vagy egy hosszt hányszor kell leúszni. Ez lehet az az állapot, amit Csíkszentmihályi Mihály flow-élményként definiált.
Mi a legfőbb különbség Iron Lady és Hosszú Katinka között?
Az Iron Lady-személyiség az a zónám, amelyben nagyon tudok koncentrálni, és csak az érdekel, amit el akarok érni. Ennek érdekében szinte kegyetlenül, szemellenzővel megyek előre. Ennek majdhogynem ellentéte Katinka, aki nyitott személyiség, és mindig van valamilyen poénja, a legkomolyabb dolgokból is képes viccet csinálni. Na, ezt Iron Ladynek nem szabad, neki céltudatosnak kell lennie.
Volt már olyan pillanat, amikor komolyan elgondolkodott, hogy abbahagyja az úszást?
Természetesen, többször is. Ha őszinte akarok lenni, a legutóbb tavasszal fordult meg a fejemben. Néha eljátszom a gondolattal, hogy nekem ennyi elég volt, ám rögtön jön a felismerés: ha abbahagyom, mit csinálnék? Nekem az úszás tölti ki minden időmet! Ameddig csak lehet, szeretném csinálni, de persze tisztában vagyok vele, hogy ez véges pályafutás.
Most harmincegy éves, az úszásban ez nem számít soknak?
Tény, hogy a harmincegy éves női úszó már majdnem nyugdíjas. (Nevet.) Viccet félretéve: attól, hogy az uszodában már szenior vagyok, nem érzem öregnek magam, inkább tapasztaltnak, aki sok mindent látott, sokat megélt. Eközben szerintem nagyon fiatal vagyok. Rengeteg mindent nem csináltam még, amit akkor szeretnék, ha már nincs az úszás. Alapvetően nem érzem magam harmincegynek; amikor huszonegy voltam, akkor sem éreztem magam annyinak, hanem inkább tizenhétnek. De talán lassan kezdek már felnőni.
„A hivatásom a leghálásabb munka a világon”
Érez még magában annyi erőt, hogy a 2024-es párizsi olimpián is elinduljon?
Ezt még nem tudom. Attól függ, hogy lesz-e valami más, ami már jobban vonz az életben.
Például a családalapítás?
Igen, a női sportolóknál általában ez az életesemény jelenti a pályafutás végét. És hát tény, hogy nem szeretnék idős anyuka lenni.
Mi a legnagyobb visszaigazolás arról, hogy érdemes csinálnia?
Egyrészt az úszóiskolámban a gyerekek, akikkel – normális esetben – nap mint nap találkozom. Ők részben miattam jöttek el úszni, és felnéznek rám, én adok nekik iránymutatást. Óriási dolognak tartom, hogy a pályafutásom alatt annyi mindent kaptam az úszástól. Bejártam az egész világot: éltem Amerikában, Dél-Amerikától Ázsiáig vannak barátaim. Ami ma vagyok, azt az úszásnak köszönhetem, és ezt szeretném visszaadni a gyerekeknek. Másrészt sokat küzdöttem azért, hogy az úszósport profibb legyen, többet lehessen versenyezni, jobban megbecsüljék az úszókat, az úszásból meg lehessen élni. Ez folyamatosan alakuló sportág, és fontos, hogy ne csak nekünk, úszóknak, hanem a nézőknek is érdekes legyen. Ezért is hatalmas eredmény az ISL, amit Konsztantyin Grigorisinnel és a befektetőkkel együtt sikerült tető alá hoznunk. Ezek azok a dolgok, amik igazán sokat jelentenek nekem.
Most is szembeszállna a Magyar Úszó Szövetséggel, ahogyan 2016-ban tette?
Úgy gondolom, hogy igen. Annak a lépésnek sok előzménye volt, nem hirtelen felindulásból tettem, nem volt sok választásom. Azóta rengeteg minden változott az úszószövetségben.
Jobb helyzetben van a magyar úszósport?
Az irány jó, de még bőven van teendő. Maximalista vagyok, sokkal gyorsabban szeretnék haladni. 2012-ben, amikor hazaköltöztem Amerikából, úgy éreztem, hogy pikk-pakk át lehet alakítani mindent. Nem pénzről és infrastruktúráról volt szó, hiszen csak a kultúrát, a mentalitást kellett megváltoztatni. Eltelt nyolc év, és még sok feladat van hátra, de belátom, ez hosszabb folyamat, mint amilyenre gondoltam.
Szeptember elején derült ki, hogy mégsem Csillebércen lesz a Hosszú Katinka Sportakadémia. Megvan már az új helyszín?
Egyelőre keressük a legjobb a helyet neki.
Milyen a kilátás a Karmelita erkélyéről?
Igazán szép.
Júliusban ott fotózkodott Orbán Viktorral, de már korábban is volt példa arra, hogy közösen szerepeltek, például egy videóban a riói olimpián az egyik versenyszám után. Milyen a kapcsolatuk?
Nagyon jó a kapcsolatom a miniszterelnökkel. A sporthoz való hozzáállása nekünk, sportolóknak igazán kedvez, sok segítséget kapunk a kormánytól.
„Nagyon jó a kapcsolatom a miniszterelnökkel”
Mindenesetre kapott hideget-meleget, amiért felment a Karmelitába. Hogy látja, szabad ma felfednie egy sportolónak a politikai hovatartozását?
Abban, hogy Orbán Viktorral fotózkodom, és elmegyek hozzá beszélgetni, semmi meglepő nincs. Ő a miniszterelnökünk, ezt politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek el kell fogadnia. Kétségtelen azonban, hogy a sportolóknak szerencsésebb megmaradniuk sportolóknak, és azon lenni, hogy a saját közösségüket segítsék. Számomra mindig ez volt a legfontosabb. Mindenkinek érdeke, hogy a sportolóink jól szerepeljenek a versenyeken. A fő kérdés, hogy miként tudunk együtt dolgozni e célért. Szerencsés vagyok, hogy olyan időszakban sikerült olimpián nyernem és az olimpiára készülnöm, amikor a sport ilyen jelentős támogatásban részesül.
„Nem célom ugyanazt hozni, mint Rióban”
Már javában készül az életéről szóló dokumentumfilm. Hogyan éli meg?
Óriási megtiszteltetés, hogy aktív sportolóként az életművemet bemutató film készül. Nehéz döntés volt. Szeretném, hogy jó legyen, de nem egyszerű időszakban forgatunk, hiszen készülök az olimpiára, és most az a legfontosabb. Végül azért vágtam bele, mert kiskoromban volt egy meghatározó élményem. Rengetegszer láttam az Egerszegi Krisztináról szóló filmet, emlékszem, olyan akartam lenni, mint ő. Néztem, hogy milyen dolgai vannak, például olyan hajgumit akartam, mint az övé. Volt olyan felvétel, amelyen reggel borzasztóan álmos volt, vagy éppen egy edzésen látszott, hogy fáradt. Sőt veszekedett is Kiss Laci bácsival. Ezek mind olyan emberi momentumok voltak, amelyek most már természetesek nekem is, de gyerekként sok pluszt adtak, átsegítettek a nehézségeken. Ez az, amit szeretnék visszaadni a gyerekeknek. Hátha lesznek, akik azért kezdenek el sportolni, úszni, mert inspirációt adok nekik. Szeretnénk megmutatni, hogy milyen vagyok, honnan jöttem, és hogy kemény munkával sikerült idáig jutnom. Kitartással bárki meg tudja csinálni.
Mennyire nehéz összeegyeztetni a forgatást az életével?
Maga a forgatás nem egyszerű. Megbeszéltük, hogy észre sem fogom venni, ehhez képest öten követnek. (Nevet.)
Ezt még szokom, de most már negyven napot forgattunk. A lényeg, hogy legyen őszinte a felvétel, aztán majd eldöntjük, hogy mi az, amit mindenkinek szeretnénk megmutatni.
És a környezete hogyan viszonyul a helyzethez?
Hát, azért körülöttem nagyon másként viselkednek az emberek, amikor forog a kamera… Például az ISL-en is forgattunk a stábbal, és bár alapvetően szoktunk beszélgetni az úszókkal, most ez kevésbé volt jellemző… Nem akarnak zavarni, és ők is feszélyezve érzik magukat. Mondtam is magamnak: a forgatás miatt végül nem maradnak barátaim! (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, szerintem klassz lesz a végeredmény. Már az előzetes is nagyon tetszett.
A családja mit szól ahhoz, hogy kamerával kísérgetik?
Ők is hasonlóan viszonyulnak a szituációhoz, mint a többiek. Voltunk már Baján, és anyukám többször kérdezte, hogy mit mondjanak. Mire én: csak őszintén, legyünk önmagunk! Nyilván úgy nehéz, hogy jelen van egy stáb a kamerával. De ők is egyre jobban belemelegednek. Nagypapámmal is sok felvétel készül, hiszen ő tanított meg úszni. Tervezzük, hogy megyünk Los Angelesbe is, ahol a húszas éveim elejét töltöttem. Dave Salóval, a volt amerikai edzőmmel is forgattunk az ISL-en. Próbáljuk az életem minden olyan területét érinteni, amely érdekes lehet.
Ha már az amerikai életet említi: mi az, ami hazahúzta? Mitől jobb itthon az élet?
Az amerikai mentalitás erősen formálta a személyiségemet. Sok olyan szituációban voltam, ami kívül esett a komfortzónámon, például az egyetemen teljesen más volt az oktatás, sokkal interaktívabbnak kellett lenni. Az edzések, az edzői hozzáállás a versenyzőkhöz, a versenyzéshez egészen más kint. A magyarokból sajnos hiányzik az önbizalom, az, hogy elhiggyük, meg tudunk valamit csinálni, ne gondoljuk túl a dolgokat. Az amerikai mentalitás ennek pont az ellentéte. Ezzel együtt úgy gondoltam, ennyi elég volt, én magyar vagyok, itthon érzem jól magam. Nekünk egészen más az értékrendünk. Itt értem meg az embereket, és ők is engem. A párom is magyar, Magyarországon tervezem az életem. Nem tudnám elképzelni, hogy a gyerekeim máshol nőjenek fel.
Hogyan tölti az ünnepet? (az interjú karácsony előtt készült - a szerk.)
Eddig a párommal mindketten vándoréletmódot éltünk, de most végre itthon leszünk. Bár természetesen volt olyan, hogy a szüleimnél karácsonyoztam, arra, hogy saját otthonban legyek az ünnepek alatt, még nem volt példa. Nagyon várom, hogy életünkben először feldíszítsük a házat. A vírushelyzet miatt még kérdéses, hogy a családlátogatás hogyan alakul, de ha minden jól megy, szeretnénk haza is menni, illetve a családot és a barátokat is meghívni hozzánk.
Mi a karácsonyi menü?
A hagyományoknak megfelelően a család férfi tagjai, apukám, nagypapám és a testvérem készítik a halászlevet az udvaron. Szóval úgy néz ki, hogy az én feladatom a süti lesz. Ami meglehetősen izgalmas, mivel még soha nem sütöttem… Mostanában, hogy több időm van, többet főzök, így lehet, készen állok a sütésre is.
Akkor jöhetnek a szalagcímek: Hosszú Katinka megsüti az első bejglijét?
Lehet, hogy megpróbálom. Végül is valamikor el kell kezdeni.
Címlapfotó: Földházi Árpád