Fél évszázad után teljesül egy álom?
Amikor 1972-ben a hazafias erők egybekovácsolásának szándékával Jean-Marie Le Pen néhány bajtársával megalapította a Nemzeti Frontot, aligha tippelt volna bárki arra, hogy az alakulat nem a jelentéktelen törpepártok temetőjében végzi majd. A Trente Glorieuses néven emlegetett periódus vége felé jártunk, még épp innen az olajválságon, a hatalomban Charles de Gaulle pragmatikus utódja, Georges Pompidou. 1968 kudarca után a szélsőbal politikailag tehetetlen, ám sikkes volt, értelmiségi befolyása felmérhetetlen. A Nemzeti Front alapítói – veteránok, neofasiszta fiatalok, tradicionalista katolikusok s köztük még a „legprofibb” politikus, Le Pen – viszont nem voltak se sikkesek, se befolyásosak.
Inkább tűntek szomorú lúzereknek. Örülhettek, ha harcias szólamaikkal besöpörnek egy-két százaléknyi szavazatot. A korszellem nagyon nem nekik kedvezett. Vérmes patriotizmus? Inkább a nemzetköziség volt akkoriban divatban. Bevándorlásellenesség? Akkoriban senki sem gondolt arra, milyen következményekkel járhat a tömeges migráció. A Nemzeti Front mintha légüres térben mozgott volna. Hogy mégsem enyészett el, az bizony a „Menhir” politikai érzékének eredménye. Rövid idő alatt kiszorította maga mellől a legszélsőségesebb alakokat, és szoros irányítása alá vonta a pártot. Ami pedig a legfontosabb: nem csüggesztették el a siralmas választási eredmények, ment előre – ez a határozottság a nyolcvanas évekre meg is hozta a gyümölcsét. 1986-ban, ím, a Nemzeti Front bejutott a Nemzetgyűlésbe (somolygott is a jobboldal megosztásán ügyködő François Mitterrand). Immár nem lehetett nem tudomást venni Le Penékről. S ha így volt, hát a média gondoskodott arról, hogy mindenki tudomást vegyen róluk – a lehető legsötétebb színekben.
Le Pen elítélve, Trump célkeresztben – a politikai leszámolás új korszaka? Miközben a globalista elit minden eszközzel félresöpri az útjában állókat, a nyugati demokrácia alapjai meginognak.
Marine Le Pen eltiltása miatt szólaltak fel az Európai Parlamentben.
„A hétfői bírósági döntés után úgy tűnik, hogy csak az orosz kozákok állíthatják vissza a szabadságot Franciaországban” – fogalmazott a volt orosz elnök.
A patriótákat mindenáron – bírósági ítéletekkel, külső beavatkozással, gyilkossági kísérletekkel – félretenni.
Daniel Freund újra elkezdett áskálódni.
Ez itt a francia jogállamiság: Macron embere vezeti vezeti azt a testületet, amely döntött Le Pen sorsáról.
Egyetlen hét leforgása alatt.
A Transzparens Újságírásért elemzésében bemutatta, hányszor keltették halálhírét az orosz elnöknek. A mondás szerint, akinek halálhírét keltik idejekorán, sokáig él...
