Amikor Magyarország a világsajtó címlapjaira került

Őry Krisztina interjúja a Mandiner hetilapban.

Honnan jött a magyar történelem iránti érdeklődés?
Húszévesen az egyetemen a Habsburg-monarchia korszakát tanulmányoztam, kedvenc témám az osztrák–magyar hadsereg volt. Megkerestem a British Councilt, hogy tud-e Magyarországon valamilyen tanulmányi lehetőséget kínálni, és kutatói ösztöndíj híján nyelvtanfolyamot ajánlott, így kerültem 1962-ben Debrecenbe, ahol magyar nyelvet tanultam. Érdekes időszak volt, Budapest épületei még magukon viselték az ostrom és a forradalom nyomait, a Vár még romokban hevert.

Később kalandos úton mélyítette el a magyarnyelv-tudását…
1964-ben segítettem egy barátom menyasszonyát Ausztriába csempészni – de lebuktunk. Három hónapot töltöttem egy csehszlovák börtönben, ahol a cellatársam egy felvidéki cigány volt, tőle tanultam meg igazán magyarul. A hetvenes években aztán nem jöttem, de a nyolcvanas évek közepétől újra. A kommunizmus bukása után egyre többet jártam Magyarországon.

Írt könyvet az első és a második világháborúról, Hitlerről, Törökország történelméről és most Magyarországról. Hogyan jött az ötlet?
Schmidt Mária történész vetette fel, hogy írjak egy közérthető stílusú történelemkönyvet az angolszász közönségnek. Örömmel mondtam igent. Nagy-Britanniában gyakran találkozni azzal a régimódi szemlélettel, hogy a magyarok egy reakciós, maradi nemzet – elsősorban a németekkel való egykori szövetség okán. Hogy ez mennyire nem felel meg a valóságnak, igyekeztem bemutatni a könyvemben.

Mi ugrik be elsőre az angolszászoknak a magyarokról?
Amikor Margaret Thatchernek olyan emberek előtt kellett Magyarországról beszélnie, akik valószínűleg azt sem tudták, hol van a térképen, azt tanácsoltam, kezdje azzal: ez egy olyan ország, amelynek több Nobel-díjasa van, mint Japánnak. Ez talán át is ment a köztudatba.