Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban.
„Szirákot nem én választottam, a dédszüleim költöztek ide több mint százötven évvel ezelőtt, és mi már csak valahogy idenőttünk. Mindig az volt a tervem, hogy nyugdíjaskoromban itt fogok élni. A labor létesítése is nyugdíjba vonulásommal függ össze, és több szempontból is előnyösnek tűnt – emlékezik vissza Lukács Noémi. – A melléképület kihasználatlanul állt, nem kellett ingáznom, szép a természeti környezet, jobbak a pályázati lehetőségek, nyugodtan dolgozhatok este akármeddig, és otthonról is kapcsolatban maradhatok a tudománnyal. Sajnos ami nekem előnyösnek tűnt, az hátrányosnak bizonyult az ide kijáró családos munkatársaknak, úgyhogy néhány év után többen feladták a kátyúkkal folytatott harcot.”