Keresztény kultúra és ítélkezés

Amikor Magyarország és Európa keresztény kultúrájáról beszélünk, érdemes átgondolni: az élet legkülönbözőbb dolgaihoz fűződő viszonyainkban, magatartásunkban, életszemléletünkben hol és hogyan jelenik meg ez a kultúra, amelynek legerősebb gyökerei Krisztus tanításáig nyúlnak. Ő mondja János evangéliumában: „…mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem.” Mi az ítélet elutasításának krisztusi értelme?

Nem kell sokáig szemlélődni, hogy észrevegyük az ítéletekkel és ítélkezőkkel teli világot. Emberek, szervezetek, intézmények ítélkeznek egymás fölött, határolódnak el egymástól, bélyegzik meg az ellenfelüket, tiltakoznak és hirdetnek bojkottot folyamatosan. Nemcsak civilek, politikusok, újságírók, véleményvezérek, hanem kollégák, családtagok, ellenségek és hamis barátok kedvelt tevékenysége ez. Az egyház világában élők sem szabadok ilyen indulatoktól. Mindenki tud úgy viselkedni, mint a gonosz szomszéd vagy a kötelezően megvetett „politikus”. Nem az a baj, ha különbséget teszünk a jó és a rossz között. Ez alapvető hitbeli kötelezettségünk. Mi lenne a világgal, ha már Krisztus követői sem vállalnák a döntést a jó mellett a rosszal szemben, s azt nem nyilvánítanák ki az őket körülvevő világnak? S mi lenne, ha a bűn nem nyerné el méltó büntetését? Azokkal az ítéleteinkkel van baj, amelyek nem a jóra, a szabadításra hívnak, hanem bűnben tartanak, saját igazunk és igaz voltunk bizonyítása miatt fontosak. Ítélni egyenlő azzal, hogy ítéletet alkotni, különbséget tenni. Ez az életünk jó rendje miatt elengedhetetlen. Elítélni viszont azt jelenti, hogy kimondtam az utolsó szót, lezártam az elítélt útját, életét. Nincs tovább. Vége. De Jézus nem azért jött, hogy neki legyen igaza a világban, bezárja azt saját magába, hanem hogy megmentse. S ezt várja tanítványaitól is. Amíg az ő szava nem tart az „utolsó napon” végítéletet, addig hogy jön bárki ahhoz, hogy lemondjon a „gonosz világról”? Arról a helyről mondanánk le, amelyet Isten teremtett, és nem akarja, hogy elvesszen? Hiszen rólunk sem mondott le! Hiszen mi is a „világból” jövünk! Hiszen mi sem saját kiválóságunknak köszönhetjük a megszabadított életet!