A kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója hunyt el tavaly szeptemberben Bertók László személyében: különlegessé tette őt többek között egyedi versnyelve, amelyet egyszerre határozott meg a jellemzően zárt formákra, szigorú kötöttségekre (mint az általa kifejlesztett „szonettkék”, „háromkák”) járó költői ösztöne, valamint a költészete „bölcseleti”, rákérdező jellegéből következő töredezettség-töredékesség. Elismert költő volt Bertók, ha divatos nem is: bár látszólag minden arra predesztinálta, hogy „népi” lírát műveljen, a Weöres, Pilinszky, Nemes Nagy jelentette élmény hatására végül másféle versideál felé mozdult el; az urbánusnak nevezett irodalom köreiben tisztelet övezte, a Jelenkor folyóirat főmunkatársa volt, könyveit a Magvető adta ki, pécsi lakosként – a városi létet a megyeszékhely jelentette méretarányokig viselte el – valamelyest mégis az irodalmi közélet perifériáján maradt. Egyszóval senki sem igyekezett valamilyen kánon sarokkövévé tenni Bertókot, de nem is hiszem, hogy ezt bánta: nem fecsérelt időt-energiát helyezkedésre vagy magakelletésre, arra koncentrált, hogy verseivel az ismeretlen, igazi valóságból „egy kicsit mindig elszedjen, meghódítson vagy legalábbis megmutasson”.
A rendszerváltozáskor jelent meg Priusz című, 2016-ban újra kiadott visszaemlékezése, amelyből kiderül, az ötvenes években milyen hatalmi packázások akadályozták tanulmányait és költői indulását. Bertóknak és a vele együtt elítélt fiatalembereknek mindössze annyi volt a bűnük, hogy irodalmi köröket alapítottak, illetve a hatóságok kezébe került néhány versük, amelyekben hangot adtak a Nagy Imre-féle „mérséklődés” alatt is változatlanul sanyargatott falusi emberek dühének. Hetek az ÁVH pincéjében, nyolc hónapnyi, később kegyelemből három évre felfüggesztett börtönbüntetés, a forradalom által rövidre zárt katonai „munkaszolgálat” – és persze elutasított egyetemi felvételi kérvények sora. Ebből tevődött össze Bertók megleckéztetése, hogy az évekkel később is a nyomában loholó hivatásos követőkről vagy a pártemberek rosszindulatú utalgatásairól ne is beszéljünk.
A Libri Talent Kezdősor ösztöndíjasát nem csak történészként foglalkoztatja Jókai Mór, készülő novelláskötetében az írófejedelem helyett a hús-vér ember kerül a középpontba. Interjúnk.
A kulisszák mögé tekintve azt látjuk, hogy a népszerű regényíró élete tele volt érdekes momentumokkal: szerették vagy kihasználták az agg Jókait, aki szerelmi mámorban töltötte utolsó éveit?
Ez pedig a mi tragédiánk: már láthatjuk, a kultúra tényleg véget ért a francia forradalommal, és a századforduló valóban a Nyugat gyönyörű ősze volt, ahogy a legvégén ő is írta. Nizalowski Attila írása.
Igényes, küllemére is komoly, emelkedett hangulatú kiadvány jelent meg Soa 80 címen, Petri Lukács Ádám szerkesztésében.
Teljesítménye az irodalmat az emberi élet etalonjává tette: olyan könnyedséggel változtatta érthetővé az érthetetlent, mint senki más. Minden egyes mondattal többé válik, aki Szerb Antalt olvas.
„Ezeknek az átutalásoknak végre véget kell vetni” – írta a német politikus.
Nagyszabású show kerekedett a történelmi bemutatóból. Az F1-autók idei dizájnját egyszerre mutatták be a csapatok Londonban, a világbajnokot kifütyülte a 25 ezres közönség.
