A tehetségekbe és a kutatásba kell beruházni

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

A híres cseh író, Karel Čapek mintegy száz esztendővel ezelőtt találta fel a robot szót, miközben a R. U. R. – Rossum Univerzális Robotjai című, híres tudományos-fantasztikus regényén dolgozott. Az eltelt évszázadban aztán ez a kitaláció szép lassan a mindennapok valóságává vált. Ön szerint mik e jelenségnek a legfontosabb társadalmi hatásai?
Röviden összefoglalva: két folyamat kereszteződését látom. Egyfelől az 1950-es évek óta fejlődő mesterséges intelligenciáét (MI), amely leginkább a betáplált adatoktól függő gépi tanulást jelenti, másfelől pedig a digitalizációt, amely az internet alapját jelentette, és amely nagyrészt automatizált platformokká válva a társadalom legtöbb aspektusával kapcsolatban áll, és szervezi a mindennapi életünket. Ez azt jelenti, hogy az MI és a digitalizáció fejlődése, valamint e területek különböző felfogású tudósai keresztezik egymást. Emellett azt is, hogy az MI kulcsjelentőségűvé vált abban, ahogyan az életünket szervezzük. Fontos ezért annak megértése, hogy milyen jellegű kapcsolatban állnak az automatizált és a tanuló platformok az emberekkel és a társadalmi struktúrákkal.

Miben különbözik a digitális forradalom a korábbi ipari forradalmaktól? Christopher Markou egy korábbi beszélgetés során az emberi képességek javítása és helyettesítése közötti, érdekes dilemmára világított rá. Hol húzható meg a kettő közötti határvonal?
Úgy gondolom, az emberek és a technológia kapcsolata elég bonyolult ahhoz, hogy mindig mindkettőt magában foglalja. A technológiai újítások sok esetben kéz a kézben járnak a munkafolyamatok átszervezésével. Ezek során ellentétbe kerülhet az egyéni biztonság a szervezeti hatékonysággal. A jelenkori viták azonban számos esetben túloznak, amikor azt állítják, hogy teljes szakmák fognak eltűnni, közben bagatellizálják azt, hogy a legtöbb szakma folyamatosan és dinamikusan változik. A technológiai fejlődés számomra végső soron azt teszi világossá, hogy a tanulás életre szóló vállalkozás. A társadalomtudományi képesítésem arra ösztönöz, hogy nyomon kövessem a változó hatalmi egyen­súlyokat és az eredendő függőségeket. Mivel a társadalmaink egyre jelentősebb mértékben függnek a nagy technológiai vállalatoktól, meg kell értenünk azt, hogy mivel jár együtt ez a függőség, illetve azt, hogy ebben az alapvető változásban hogyan találhatunk kellő egyensúlyt. Úgy gondolom, hogy az újdonság újszerűsége a jelenlegi és jövőbeli gépi tanulás adaptációs és önálló feladatokat elvégző képességében rejlik. Az, hogy „dolgok” látnak el feladatokat, a számítógépek világának természetszerű velejárója.