Szentkirályi Alexandra másoknak is ingyenessé tenné a tömegközlekedést
A kormánypárti politikus jó hírt közölt a budapesti kutyásokkal és a biciklisekkel.
Most, hogy az idei adventi időszakot karácsonyi vásárok nélkül kell kibekkelnünk, van időnk elmerülni kicsit az év végi dühödt költekezések kultúrtörténetében.
Olyanok közt nőttem fel, akik el-elénekelték időnként a „Fel, fel, Dąbrowski!”-t, persze nem magyarul. Ám nagyanyámnak volt egy különös karácsonyi szokása. Elővette a selymesen csillogó damasztabroszát az ünnepi asztalhoz, de úgy, hogy ráterített egy halványkék pamut másikat, amelyet finom, fehér, lyukacsos madeira csipke díszített. Gyerekként nem tudtam, hogy ez egy középkori vagy még ősibb magyar szokásban gyökeredzik, amely sehol másutt nincs meg. A karácsonyi abrosz a bőség és a termékenység szimbóluma, s úgy vigyáztak a tisztaságára, hogy étkezéskor leszedték vagy ráterítettek még egyet.
Az abrosz ősi szó. S olyanokkal vegyült ebben a csodás hónapban, mint az Eketiltó Boldogasszony napja, az aranyos hajnali mise, az angyalfia, a lucabúza, a hagyma, a káposzta, az alma, a dió, a só, a méz. Ma viszont ott tartunk, hogy egy szakosodott webáruház karácsonyi terítőket kínál, színes nyomottat kövér, félrészeg télapóval. A karácsonyi abrosz fogalma szoros kapcsolatban állt a karácsonyi asztaléval, az pedig a karácsonyi vásáréval, bár az utóbbiak jóval ifjabbak nála. Kedvenc adatbázisom, az ADT a karácsonyi vásár kifejezésre 47 123 találatot ad. Az első is csak 170 éves, 1850-ből való, s a berliniről szól, amely kerek egy hónapon át tartott. Vagyis nem igaz, hogy a régiekhez képest a mai kereskedők valami szörnyűségest találtak ki a korai kampányokkal. Bár a poén kiváló: „Ácsi, Jézus nem koraszülött volt!”
Az első újsághír – felhívás –, melyben magyarországi karácsonyi vásárt említenek, 1853-as. Az Ung vármegyei hatóság Szabó János tolvajnál kétes eredetű pénzeket talált, melyek visszaszolgáltatása érdekében a tulajdonosok „cs. k. társas fenyítő törvényszékben országszertei köröztetése elhatároztatott”. A karácsonyi vásár ekkoriban azonban még inkább terménykereskedelmet jelentett nálunk, nem a szokásos városi forgatagot. Erre utalnak a „fölebb rugatott gabonaár” vagy a „rendesen kiherélt állapot” szakkifejezések, jelentsenek akármit is ezek. Az első igazi magyar vásárocskáról kiváló fordítónk, Győry Vilmos novellája tudósított 1864-ben. Ebben már minden megvolt, ami ma is szükséges a könnyes hangulathoz. Szegény szüle és az ő kedves kis cselédei, mécsvilág, aszalt szilva, Jézuska és lovas huszár, no meg a csattanó, hogy Miska, a szolga is kap adományt: pár almát, diót, félkerek mákos szarvast.
Az iparosok és a kereskedők a kezdetektől áldást láttak az új módiban”