Zöldígéretek versus fosszilis valóság 

A Nature Sustainability folyóiratban a napokban publikált kutatás, amelyet a Barcelonai Autonóm Egyetem (UAB) kutatói készítettek, alaposan feltárja ezt a jelenséget. A 250 legnagyobb fosszilis energiacég – amelyek a globális szénhidrogén-kitermelés 88 százalékát adják – adatait elemezve kiderült, hogy  

Ez nem csupán egy fura statisztikai adat, hanem egyértelmű jele annak, hogy a zöldátállás ígéretei jórészt üres retorikára korlátozódnak, miközben az olajóriások gazdasági modellje változatlanul jórészt a fosszilis üzemanyagokra épül. 

Retorika versus valóság  

A tanulmány más részletei is döbbenetesek. A vizsgált cégek közül csupán minden ötödiknek van működő megújulóenergia-projektje, és a 3166 azonosított zöldberuházásuk mintegy fele felvásárolt cégeken keresztül került a portfóliójukba. Ez azt jelenti, hogy  

Például a TotalEnergies, amely a legnagyobb zöldkapacitással büszkélkedhet a nagyobb olajvállalatok közül, 14,6 gigawattos megújuló teljesítménye is csak az 1,59 százalékát teszi ki a vállalat teljes energiakitermelésének.  

Az ágazat 250 nagyvállalatánál együttesen tervezett projektek összes kapacitása pedig alig 4 százalékát éri el annak a célnak, amit a 2023-as ENSZ klímakonferencián (COP28-on) tűztek ki. Ez ugyanis a megújuló energiák megháromszorozása lenne 2030-ig. 

Zöldmosás ez, nem zöldítés 

Gazdasági szempontból ez a greenwashing – azaz az álságos zöldítés – komoly következményekkel jár.  

A részvényesek, az intézményi befektetők és a végfelhasználók ugyan egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek fenntarthatóságra vagy ennek az ígéretére, ám a valóságban ezek az olajvállalatok továbbra is milliárdokat fektetnek fosszilis projektekbe. Például  

Azaz az elmúlt években ha az érdemi előrelépés, az eredmények felől nézzük, akkor inkább greenwashingról, semmint valós zöldülésről számolhatunk be. Ez pedig megrengeti a piaci bizalmat, különösen, ha mindez kiderül. Ennek a következménye lehet részvényáresés, peres ügyek és reputációs károk. Egy korábbi elemzés szerint a greenwashing gazdasági költségei globálisan milliárdos nagyságrendűek, mivel félrevezetik a fogyasztókat és torzítják a versenyt a valóban fenntarthatóan működő cégek rovására. Tágabb gazdasági kontextusban pedig a jelenség rámutat a zöldátmenet súlyos kihívásaira.  

A globális energiaigény robbanásszerűen nő, különösen a fejlődő országokban, ahol százmilliók lépnek be a középosztályba, növelve a fogyasztást, illetve a városias életmód okozta környezeti károkat.  

Rosszul áll a zöldátmenet 

A McKinsey legutóbbi jelentései szerint a zöldátállás üteme elmarad a várttól, részben azért, mert a fosszilis energiahordozók nélkülözhetetlenek maradnak az infrastruktúra-fejlesztésben és a gazdasági növekedésben. Például Ázsia és Afrika egyes régióiban az energiafogyasztás évi 3-5 százalékkal bővül, ami lehetetlenné teszi a hirtelen váltást. Az olajvállalatok ezt kihasználva fenntartják a dominanciájukat: az idén a globális olajkereslet várhatóan meghaladja a 105 millió hordót naponta, miközben  

Kellenek a zöldenergetikai beruházások? 

Mérnöki és gazdasági szemmel a látványberuházások – mint például a napelemek egy benzinkút tetején – rövid távon megtérülhetnek imázsépítésként, de globálisan nem oldják meg a problémát. A fő gond a fejlődő világ, hiszen itt a fenntarthatóbb termelés ellenére is nő az abszolút energiaigény.  

A fosszilis cégeknek valódi szerkezeti átalakulásra lenne szükségük, például a kitermelés csökkentésére, de ez ellentmond az üzleti modelljüknek, amelyben a profit döntő része továbbra is szénhidrogénekből származik. 

Tehát a Nature Sustainability tanulmánya nem csupán leleplezi a greenwashingot, hanem egy figyelmeztetés a befektetőknek és a döntéshozóknak: a valódi ösztönzők nélkül az olajóriások nem lesznek „zöldebbek”, csak annak igyekeznek mutatni magukat. 

Kapcsolódó: 

       
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.   

Nyitókép: ALAIN JOCARD / AFP