Annyi a furcsaság a tiszás menet fotója körül, hogy összeszámolni is nehéz

2025. október 24. 20:50

Sokan kétségbe esve próbálják magyarázni, mennyivel többen voltak az ellenzéki rendezvényen, de a jelek arra utalnak, hogy épp azért van szükség a magyarázásra, mert ez nem volt így.

2025. október 24. 20:50
null

Óriási számháborúba kezdett az ellenzék, hogy szinte vért izzadva bizonyítsák, a Tisza Párt menetén voltak többen október 23-án. Egyesek olyannyira elrugaszkodtak a valóságtól, hogy már 4-5, sőt, kilencszeres nagyságrendet vizionáltak, azaz szerintük ennyien többen voltak az ellenzéki rendezvényen, mint a néhány órával azelőtt lezajlott Békemeneten. Az kevés fotelhuszárt befolyásolt, hogy még a kormánypártisággal semmiképp sem vádolható 24. hu is arról írt, hogy szellősek voltak az Andrássy úton menetelő sorok, sőt, Magyar Péter beszédére még inkább megfogyatkozott a társaság. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szilvay Gergely

Facebook

Idézőjel

Ezt eredményezi, ha az ember főállásban facebookos jogvédő vagy mi, a media desing szak meg elrontja a szemmértékét.

Furcsa fotó

Az egész ügyet arra a légi felvételre akarják mégis felhúzni a balos megmondóemberek és fotószakértők, amelyet Jámbor András osztott meg közösségi oldalán csütörtökön és feltehetően a Redditről származik. Ezen valóban jelentős tömeg látszódik a Hősök terén, bár annak bizonyos részei még üresek. A tömeg egy része pedig jól láthatóan halad a tér felé, nagyjából a Kodály köröndig kivehetően, utána viszont furcsa mód sötétebbé és elmosódottabbá válik a „tömeg”.

Az tény, hogy a kép készítésekor valóban elrepült ezen az útvonalon egy Ryanair járat, így le lehetett kapni a tömeg elejét fentről. A kérdés inkább a hátsó részre vonatkozik, hogy ott történhetett-e mókolás. Viszont emellett van még más is. 

Deák Dániel 5 érdekessége a kép kapcsán

Mint írja:

  1. Az általa csatolt fotó pont akkor készült, amikor Magyar Péter színpadra lépett. Látható rajta, hogy a tömeg már bent van a Hősök terén, de nem tölti azt meg.
  2. Az is látszik a képen, hogy a menet beérkezett már a Hősök Terére, és NEM töltik meg az Andrássy utat. Itt-ott van pár emberkupac, ezek a kis csoportok a kivetítőknél.
  3. ⁠Mapcheckingen világos, hogy legnagyobb jóindulattal is 35 ezer ember volt maximum a Hősök terén, és kisebb csoportocskák az Andrásy út tövében, és ennyi.
  4. ⁠Egyes baloldali újságírók is leírták, hogy pont így van. Sőt, azt is leírták, hogy Magyar Péter beszéde unalmas volt, és a tömeg a beszéde közben elpárolgott.
  5. A telefonok cellainformációi nagyon pontos adatok, ez alapján tokkal vonóval összesen 45 ezren voltak.

Ez a szám egy kudarc. A Békemeneten legalább kétszer ennyien voltak!

 

Van víz, vagy nincs víz?

A fotón ugyanis úgy látható, hogy a városligeti jégpálya medencéje száraz. Ugyanakkor a medence október 23-án vízzel telinek tűnik még a Tisza közvetítésén is. Bár esett az eső, ilyen mennyiségre ez aligha nem lehet magyarázat.

Itt egy kép a tiszás élőből is.

Szerkesztetlen képernyőkép a Tisza Párt YouTube adásából.

Ha pedig már a Tisza közvetítésénél tartunk. Ezen is jól látható, hogy amint a tömeg elérte a Hősök terét, gyakorlatilag teljesen kiürült az Andrássy út, elszórtan álldogáltak az emberek Magyar Péter beszéde alatt.

Szerkesztetlen képernyőkép a Tisza Párt YouTube adásából.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ügyvéd
2025. október 26. 10:57
Abban bízom, hogy mert gyakorlatilag nincs szervezetük, sok helyen már az ajánlásgyűjtésbe beletörik a foguk, aztán a maradékot "elintézi" a DK, Mihazánk, Kutyák szétszavazás.
Válasz erre
2
0
Onurisz
2025. október 26. 06:47
Jól van gyerekek, értem, de azért én inkább csalódott vagyok, mert rengetegen kimentek meghallgatni ezt a kalandort. Túl sokan. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nekik azért aligha volt pénzük arra, hogy országszerte buszoztassák a híveiket a rendezvényre. Az elmúlt évek gazdasági eredményei nem voltak túl jók és ez befolyásolja leginkább a választási hangulatot, de akkor is meglepő, hogy a kormányközeli mérések szerint is csak néhány százalékkal vezet a Fidesz. Mi lenne, ha valóban színvonalas, komoly ember és egy szervezett párt lenne a kihívó, nem egy volt Fidesz-kitartott nárcisztikus hazudozó és egy 'mozgalom'?!
Válasz erre
7
0
Amerigo
2025. október 25. 17:13
Az agyatlan zombie messiás tiszar banda minden manipulációt bevet! Egy eltés muciológus nő, térképekkel alátámasztva kihozta, a tiszar tömeg többszöröse volt a békemeneten felvonulóknak!? Utólag kiderült, hogy a térképek manipulálva voltak!!!!
Válasz erre
4
0
mackoka2023
2025. október 25. 09:39
A legfontosabb észrevétel, hogy az egész tömegben csak egy-két helységnév-tábla látható, ami azért szembeötlő, mivel a Békemeneten több száz ilyen táblát vittek a résztvevők. Ebből kiindulva viszont az a következtetés állja meg a helyét, hogy a Hősök terén a Budapestiek, a liberális ellenzék vonult fel......, amit számszerűleg és személyszerint is ismerhetünk már a korábbi évekből.
Válasz erre
16
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!