Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Charles Krauthammer két éve elhunyt amerikai konzervatív politikai elemző, a The Washington Post nagy műveltségű, eredeti gondolkodású publicistája a politikai megosztottság ökölszabályaként fogalmazta meg, hogy a konzervatívok szerint a liberálisok ostobák, a liberálisok szerint pedig a konzervatívok mind gonoszok. Utóbbi jelző önmagáért beszél, az ostobaság pedig úgy értendő, hogy eszerint a liberálisoknak fogalmuk sincs az élet valódi mozgatórugóiról, társadalmi valóságunk törvényszerűségeiről, de legalábbis valamilyen okból nem számolnak velük, ezért politikájuk közveszélyes. Végtelenül leegyszerűsített és sarkított leírás ez két meghatározó szellemi irányzat képviselőinek egymásról alkotott képéről, mégis úton-útfélen igazolást nyer nemcsak a tengerentúlon, hanem a mi közéleti nyilvánosságunkban is.
Vessünk csak egy pillantást a Meseország mindenkié című, nagy vihart kavaró gyerekkönyv körüli polémia egyik elemére. A társadalmi és szexuális kisebbségek iránt érzékenyítő mesegyűjtemény megjelenését követő események mindegyike (a könyvdarálástól a politikai deklarációkig) méltó lenne az elemzésre, de a mi szempontunkból most különösen tanulságos a vita ’szakmai’ és ’tudományos’ jelzőkkel illetett szála. Történt ugyanis, hogy a nyilvánosság előtt is megfogalmazódott az a konzervatívnak tekinthető álláspont, amely szerint a társadalmi nem kialakulása szempontjából különösen jelentős óvodáskorban erősebb közösségi érdek fűződik a többség biológiai nemmel megegyező identitásának kifejlődését támogató neveléshez, mint a kisebbségi szempontokat középpontba állító érzékenyítéshez, amelynek a személyiségfejlődés későbbi szakaszában kell szerepet kapnia.