Maszk, maszkulin

Ha az UFi idejét és cikkeit írnánk – de hisz ez a rovat célja, nem? A bűnös anakronizmus! –, jobban elengedném magam, úgy is, mint lábadozó covidbeteg. Maszkimálisan. Mert maszkot ugyan ki hord? Egyébként elég sokan, de utcán csak Japánban, Kínában, Koreában volt hozzá szerencsém. Furcsálltam, tőlük megszoktam. Idegen arctípus, mindenki oly reménytelenül egyforma, a maszk nem oszt, nem szoroz rajtuk – számomra.

Beltérben nálunk is működnek őshonos maszkosok. Például a nővérke, aki mosolygós szemű és fiatalka, és ha arcán túlöltözött is, alul helyreáll a balansz. A maszk viszont már a férfi doktort nem díszíti, a borzalmas műtéti kámzsák, tapadós gumikesztyűk, bicsaklós klumpák aszeszoárja. És amióta tudom, hogy hosszú, álldogálós beavatkozásokhoz combfixet rántanak fel (visszér ellen), hát… ezek az orvosi cuccok sem lettek menőbbek a szememben. Akik benne küzdenek, annál inkább.

Persze a sisakos-maszkos terület, az más. A formula-akárhányas srác a lebernyeges orvosi holmiknál biztos idegesítőbb tapioverálban, a rengeteg matrica és logó miatt élő sajtófalként közlekedik, maszkja mégis menő a bukóval kombinálva. Vagy a vadászpilótáké! Ott még csövek is lógnak, bár olyan kígyótestük nincs, mint amit a sízőkből a kezeslábasuk összeoptikázik. Vagy a kommandósok: ott a maradék információs felület – szemek, orrnyereg – is elég tipikus a megkülönböztethetetlenséghez: összehúzott, mord szemöldökkel ráadásul. Eszembe jutnak a középkor páncélosai, akik még rostélynak hívták azt, amit ismeretlen nyelvi katasztrófa miatt a magyar segédeszközök csoportjába most „arcpajzsként” vett fel a köznyelv, ennyi erővel lehetne mellvért is a neve. Vagy arcvért, de a vért nem mindenki bírja. A melegburkolók akár a vegyvédelmiekről is eszünkbe ugorhatnak, valamiféle gigantikus rovarra emlékeztető szűrőikkel a fejre húzható maszkok pofázmányánál. Aztán a szem vagy mélytengeri búvárok üvegablakán pislog ki, vagy nem jutott neki olyan, és védtelen hunyorog a nem vízbázisos kemikáliától.

És itt vagyunk mi is, a gyakorlatlanul szipogók, a maszk mögül motyogók, a párálló szemüvegük páraállóságát firtatók, a vaksik és maszkban nehezebben hallók, az „itt vagyok, nem vagyok itt” kétes inkognitójú és rosszul tájékozódó egyedei. A maszkbélést leheletükkel összenedvesítők. Akik állnak egy aulában ketten, és összekapnak azon, vajon ki lehetett a harmadik, akinek integettek. Akiknek ha új főnököt mutatnak be, azt se tudják, hogy néz ki, és a nevét se értették, de legalább kezet se foghattak vele. A külön lakcímű szerelmesek, akik ügyesen rácsatlakoznak egymás FFP-szűrőire, vagy ülhetnek moziban kézen fogva, amennyiben extra gibbonkarjaik nőttek. Sugdolózás felejtős. Teszt test ellen.