Pozitív jelek
Az ING elemzője, Petr Krpata november eleji cikkében mutatott rá, hogy tavaszhoz képest enyhébb lesz a második hullám gazdasági hatása Közép-Európában. Feltételezhető, hogy az őszi intézkedések kevésbé korlátozzák a gazdasági életet, mint a tavasziak, illetve a nagyüzemek leállítása kevésbé valószínű, mint tavasszal. Ráadásul a második járványhullám sem egyformán érinti az országokat: Ázsiában például nem olyan súlyos a helyzet, és a kontinens gazdaságának válságállósága támogathatja meg az exportorientált közép-európai gazdaságokat – akár közvetlenül vagy közvetetten, az Ázsiába irányuló német exporton keresztül. A magyar ipar gyors talpra állása is emellett szól. Krpata úgy véli, mára világossá vált az is, hogy W alakú gazdasági pályán mozgunk, ami érezteti hatását 2021 első negyedévében is.
Egészségügyi és gazdasági válsághelyzetben van tehát a világ, ezért tűnhet meglepőnek, hogy épp szeptemberben javította stabilról pozitívra a magyar adósbesorolás kilátását a Moody’s nemzetközi hitelminősítő – ez arra utal, hogy a külföldi elemzők a rendkívüli helyzetben is inkább pozitívan látják a magyar folyamatokat. A szervezet rámutatott, hogy a kilátást azért javította, mert erős, nemzetközi összevetésben átlagon felüli az utóbbi évek magyar növekedése, ami valószínűleg a jövőben is folytatódik. Kiemelték, hogy a koronaválság kisebb hatást gyakorolhat a magyar adósbesorolásra, mint más országokéra, sőt már 2021-től arra számítanak, hogy Magyarországon folytatódik az adósságcsökkentés, a külső pénzügyi sérülékenység tovább mérséklődik. A szervezet szerint tehát a megingás csak átmeneti lehet, a válságot hazánk gazdasága jobban vészelheti át, mint sok más országé.