Véleményterror, ami ott folyik

Őry Krisztina interjúja a Mandiener hetilapban.

Ha nem volna elég a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli balhé, egy friss munkája, az Alapjogokért Központ új imázsfilmje kapcsán kapott hideget-meleget.
Nagyon büszke vagyok rá, meg kell mondjam. Szerintem a film siker, és bár vannak, akik politikai alapon kritizálják, a milliós nézettségszám alapján elérte a célját.

Mégpedig?
Az Igazság, erő, felemelkedés című videó egy szemléletformáló kampány része, amelyet az államalapítás évfordulóján indított az Alapjogokért Központ. Felkérésük úgy szólt, hogy a miniszterelnök június 6-ai, trianoni beszédéből is inspirálódva készüljön egy kisfilm, amely a magyarság Kárpát-medencei történetének meghatározó eseményeit dolgozza fel. A forgatókönyvet Köbli Norbert írta, a remekül kivitelezett filmet szenzációs csapat készítette, köztük Nagy András operatőr, Géczy Dávid rendező. Nagyon sokat dolgoztunk vele, hogy az adott körülmények között ilyen minőségben le lehessen forgatni.

Személyesen milyen reakciókat kapott?
Az egyik rektorhelyettes közölte: aki ilyen „irredenta, nacionalista, militáns” filmet csinál, az nem alkalmas az SZFE kuratóriumi tagságára. Semmi új nincs ezekben a vádakban, csak az történt, amit ilyenkor várni lehet. Derűvel hallgatom, és ha lehet, még büszkébb vagyok a filmre.

Hogy áll az egyetem körül kialakult patthelyzet? A kuratórium egy közelmúltban kiadott közleményében felszólítja az állóháború résztvevőit, hogy fejezzék be a politikai közjátékot, és kezdjék el végre az oktatást. Van remény az elmozdulásra?
Szeptember végén járunk, lassan négy hete zajlik az SZFE körüli politikai csatározás, a folyamatosan fenntartott hisztéria. Miközben az intézmény vezetése formálisan elzárkózik az egyeztetés elől, személyeskedő üzeneteket fogalmaz meg, megy a sárdobálás. És ami a legfelháborítóbb: egyre tisztábban látszik, hogy az oktatók hallgatóikat tolják maguk előtt a reflektorfénybe.

A közelmúltban arra is fény derült, hogy már nyáron történtek előkészületek az őszi tanév szabotálására egy e célból szervezett táborban. Mit lehet erről tudni? 
Bár folyamatosan tagadják, hogy ez az egyetem szervezése volt, a birtokunkba került egy levél, amelyet az SZFE kommunikációs igazgatója küldött körbe a hallgatóknak, oktatóknak augusztus 5-én. Ebben egy augusztus 11-e és 14-e közötti szabadegyetemre invitálták az érdeklődőket, ahol a modellváltással kapcsolatos kérdéseket, annak művészeti, filozófiai vonatkozásait vitatták meg. A résztvevőknek börtönpszichológus beszélt arról, milyen érzés sokáig bezárva lenni, filmet vetítettek a 2009-es zágrábi egyetemfoglalásról, és olyan, egyébként politika által egyáltalán nem érintett emberek tartottak előadást többek között a polgári engedetlenségről, mint Gulyás Márton vagy Misetics Bálint, Karácsony Gergely tanácsadója. Ahogy a dokumentumban olvasható: 
a program célkitűzése, hogy „kritikai szelepeket nyisson”. Á, nem politizálnak, nem ők szervezték, dehogy! Egészen elképesztő. Ez nettó politikai akció, egy ellenzéki rendezvény, akárki akármit mond. Vagyis az egész ügy messze nem az SZFE-ről, Vidnyánszky Attiláról és nem is a kuratóriumról szól.

Innentől kezdve, bár minden álságosnak hat, amire az autonómia megőrzése jegyében hivatkoznak, vegyük végig, mi mindent rónak fel önöknek. Először is állandó panasz az egyeztetés hiánya.
Folyamatosan könyörgünk, hogy üljünk le, és beszéljünk. Abban a pillanatban, amikor nyilvánossá vált a kuratórium összetétele, a magam részéről többször üzentem a filmes kollégáknak, ismerősöknek, hogy üljünk le, beszéljük át, merre is szeretnénk továbbvinni az egyetemet. Erre semmilyen hivatalos visszajelzés nem érkezett. Közben állandóan azt halljuk, hogy mi nem akarunk beszélni. Hadd jegyezzem meg: itt külön kell választani a színművészeti és a filmművészeti kart. Ami az utóbbit illeti, én a háttérben folyamatosan kommunikálok a filmes szakma embereivel. Mivel a baráti köröm jelentős része tanít az egyetemen, ismerem az oktatók többségét. Sokakat megkerestem, mind el is jöttek, de az informális beszélgetéseket rögtön azzal kezdték: „Ugye ez köztünk marad, és nem fog kiszivárogni?” A színművészeti karnál, amennyire tudom és látom, még ennyi sincs. Teljesen megmerevedtek az álláspontok: ha Attila azt mondja, hogy fehér, ők azt mondják, fekete, ha azt mondja, fekete, azt mondják, fehér. Tehát ott gyakorlatilag nulla kommunikáció van.

A rektori konferenciától kezdve számos intézmény próbálkozott azzal, hogy közvetítsen. Volt bármi eredmény?
Nem értem, miért kellene közvetíteni, miért nem lehet leülni és megbeszélni, hogy mi fog történni. Nyolc egyetemet alakítottak át a közelmúltban a Corvinuson már bizonyítottan jól működő alapítványi formára, mégis csupán a színművészetin került sor lázongásra. A másik művészeti egyetem, a Mome esetében még egy kóbor petíció sem született. Sőt, a Mome hallgatói és oktatói körében végzett közvélemény-­kutatás tanúsága szerint hatvan százalékuk támogatta, húsz ellenezte, húszat pedig nem érdekelt az átalakítás.

A tüntetők a kuratórium legitimitását vonják kétségbe, és azt követelik a minisztériumtól, hogy kezdjenek mindent elölről. A tárca viszont nem akar velük kommunikálni.
Miért kellene a minisztériumnak velük kommunikálnia? A kultúrpolitikának szíve joga eldönteni, hogy milyen formában akarja működtetni az intézményeit. A kormány úgy döntött, hogy egy világszerte jól működő rendszer mintájára, alapítványi formában szeretne több egyetemet is működtetni, anyagi erőforrásaikat jelentősen bővítve, sokkal nagyobb szabadságot adva nekik. Mintha nem lennének tisztában a legitim szó jelentésével. Ez a kuratórium a jogszabályok szerint állt fel, legitim módon vonta magához a jogköröket, amelyek közelről sem érintik az akadémiai és oktatási területeket. Mi nem vettünk el tőlük semmit, a kuratórium kizárólag olyan jogosítványokat vont magához, amelyeket a hatályos magyar törvények előírnak és engedélyeznek a számára. Óvakodunk attól, hogy oktatási területet érintsen bármely döntésünk. Számtalanszor elmondtuk, Vidnyánszky Attila, Rátóti Zoltán és én is, hogy akik osztályt indítottak, tanítanak, azok végig is viszik. Úgy érzem magam, mintha egy imamalmot tekernék, folyamatosan mantrázzuk, mit is szeretnénk és hogyan, de semmilyen érdemi reakció nem érkezik.

Többen felteszik a kérdést, nyilván a hallgatók közül sem mindenki ért egyet azzal, ami a Vas utcában történik, ők vajon miért nem szólalnak meg? Ön ismer ilyeneket, beszélt velük?
Nyugodtan nevezhetjük véleményterrornak, ami ott folyik. Nyilván nem véletlenül kapjuk meg ezeket a leveleket, anyagokat, pontosan látjuk, mi történik. Nem annyira homogén a társaság, amely ott randalírozik – pontosabban az a csapat, amely randalírozik, homogén, de az egyetem polgársága nem az. Olyan szinten terrorizálják egymást, illetve egy törpe kisebbség a normálisabb hangot megütő társait, hogy az hihetetlen. Tátott szájjal nézem, mi történik, közben meg az megy folyamatosan, hogy mi nem kommunikálunk. Nonszensz! Egy másik jellemző történet: egy színész barátom valamelyik nap felhívott, és azt mondta, nem bírja tovább. Három napja gyakorlatilag folyamatosan zaklatják pálya- és kartársai, hogy neki is ki kell állnia. Soha semmilyen közéleti kérdésben nem nyilvánult meg, nem is igazán érdekli a politika, de most ki fog állni az SZFE mellett. Kérdem, miért. Azt mondja, nem akar ő lenni a következő Eszenyi Enikő. Olyan szinten terrorizálják a kollégáikat, hogy az elmondhatatlan.

Ehhez képest az egyik rektorhelyettes a minap azt nyilatkozta: szerinte három dolog hiányzott a modellváltás során, a szakmaiság, a tisztesség és az emberség.
Erre azt tudom mondani, hogy három dolog hiányzik a Színművészetiről: a szakmaiság, a tisztesség és az emberség. Így viselkedni, így maguk előtt tolni a diákokat – milyen tanárok azok, akik folyamatosan heccelik a hallgatóikat? Amikor az egyik tanár politizál, akkor felteszi a „civilsapkát”, magánemberként elmegy a tüntetésre, vagy éppen nyilatkozik. Amikor bemegy az egyetemre, akkor nem magánember, amikor kijön és politizál, akkor hirtelen igen.

Ön járt azóta a Vas utcában? Próbált már bejutni?
Minek? Teljesen értelmetlen volna, nyilvánvalóan újabb hisztéria lenne belőle. Meggyőződésem, hogy éppen ezt akarják kiprovokálni. Arra utaznak, hogy majd odamegyünk, és kipucoljuk az épületet akár karhatalommal. Mindenkit megnyugtatok: nem megyünk oda. Nem megy oda a karhatalom, és semmilyen erőszakos fellépés nem lesz az ügyben. Ha úgy gondolják, hogy a végtelenségig húzzák, hát tegyék.

Az egyetem vezetése lemondott, mégis ott maradt, legújabban pedig az oktatók sztrájkot jelentettek be. Teljes a jogi zűrzavar.
Ezek az oktatók az elmúlt egy hónapban semmi mást nem csinálnak, csak zilálják szét az egyetemi oktatást, folyamatosan heccelik a diákokat, és minden eszközzel próbálják ellehetetleníteni a tanítást.

Ha sokáig fennáll még ez a patthelyzet, hogy lesz így tanév?
Nem győzöm hangsúlyozni: tanulni és oktatni kell. Amennyiben nem akarják ezt elfogadni, akkor meg fogjuk szervezni az oktatást. Van másik hely, majd akkor ott. Ez így sokáig nem mehet. Lehet politikai demonstrációt tartani, de ez egy egyetem. Ráadásul közpénzből finanszírozott intézmény, nem az oda járó hallgatók és oktatók magántulajdona, ahogy a kuratóriumé sem – senkinek nincs joga kisajátítani. Ha meg nem tetszik az egyetem ebben az új formában, akkor nem kell ide járni, el kell menni tanulni máshova.

Beszéljünk a tervekről. Hogyan szeretnék bővíteni, átalakítani a színházi és filmes oktatást? 
Először is hangsúlyozom, hogy a kuratórium tagjaiként akadémiai kérdésekbe nem szólhatunk bele, és nem is akarunk beleszólni, ezért általában tartózkodom erről állást foglalni. Persze gyakorló producerként, számos filmmel a hátam mögött nyilván van véleményem arról, milyen az oktatás, és mit lehetne, kellene változtatni rajta, de szigorúan a magánvéleményemet mondom, és csakis a filmes részről. Rengeteg reklám- és játékfilm készül nálunk évente: az valamit jelez, hogy az utóbbi tíz évben elkészült nagyjából harminc produkcióból egynek a forgatókönyvét sem írta színművészetin végzett forgatókönyvíró, és egy kivételével a rendezőink sem az SZFE-n tanulták a szakmát. Szász Attila rendező producer szakon végzett, Köbli Norbert jogász, Fazakas Péter bölcsész. Ráadásul Köbli Norbert szerintem ma az egyik legjobb forgatókönyvíró, ehhez képest soha nem kapott meghívást az egyetemre tanítani vagy kurzust tartani. Ez is sokat elárul. Vagy ott van a két Oscar-díjas rendezőnk, akire joggal büszkék lehetünk: Nemes Jeles László a közelében sem járt a SZFE-nek, Deák Kristóf járt, de ő sem rendező, hanem gyártásszervező szakon végzett.

Sokszor elhangzik, hogy a forgatókönyvírás hiányzó szakma itthon, nem tanítják kellő súllyal. 
A filmkészítés alapja a jó forgatókönyv, ezen a területen súlyos hiányt érzek, de a rendezés tanítása is hagy kívánnivalót maga után. Ám ahogy mondtam, oktatási kérdésekbe nem akarok beleszólni. Amiről viszont érdemes beszélni, az az egyetem sok évtizede meg nem oldott in­frastruktúrája, ezt a régi adósságot most szándékunk törleszteni. Előrehaladott egyeztetések folynak, hogy a jelenlegi áldatlan ingatlanhelyzetet már rövid távon is megoldjuk, s ami még lényegesebb, komoly tárgyalások zajlanak egy új kampusz létrehozásáról. Az erre fordítandó összegről a kormány hamarosan dönt. Elég amúgy csak összehasonlítani a ma már európai színvonalú Momét az SZFE-vel, ahol még a filmes szak is rosszabb állapotban van, mint amikor harmincvalahány évvel ezelőtt oda jártam. Akkoriban egy kápolnából átalakított műteremben folytak az operatőr­gyakorlatok, amelyet aztán visszavett az egyház, most pedig kint, a Róna utcai Mafilm-telep alagsorában. Csoda, hogy ilyen magas színvonalú szakemberek kerülnek ki onnan! Ugyanez elmondható a hangmester- és vágóképzésről is. És most ahelyett, hogy örülnének, hogy a kormány láthatóan elkötelezett amellett, hogy rendbe tegye ezt a méltatlan körülmények között működő egyetemet, elindult egy agresszív politikai kampány. Mi is sokkal jobban örülnénk, ha nem a válságmenedzseléssel kellene foglalkoznunk, hanem az egyetem működési feltételeinek a javításával.

A kuratóriumban két gazdasági ember ül, mit várnak tőlük?
A világ bármely egyeteme megbecsülné, ha két ilyen súlyú gazdasági szakember dolgozna neki. A mögöttük lévő kapcsolatrendszer, gazdasági tudás és érdekérvényesítő képesség sokat lendíthet az egyetem helyzetén. Őket lebenzinkutasozni – az ember esze megáll! Hogy nem a lehetőséget látják bennük, hanem folyamatosan ekézik őket; itt semmi más nem munkál, csak a vak gyűlölet. Egy rendkívül rossz állapotban lévő egyetemen igyekszik segíteni a gazdasági átalakítás, hogy nemzetközi színvonalúvá tegyük az intézményt. Egyik első intézkedésként a Nemzeti Filmintézet 42,5 millió forinttal támogatta a diplomafilmeket, vizsgafilmekre pedig 50 milliós keretösszegű pályázatot írt ki. Fontos, hogy lássuk azt is: az egész magyar filmfinanszírozási rendszer egyedülálló. Nemrégiben, amikor az Örök téllel kint voltunk az Emmy-díj-átadón New Yorkban, az amerikai kollégák tátott szájjal hallgatták, hogy az állam gyakorlatilag egy az egyben finanszírozza a filmipart és az -oktatást. Már Andy Vajna működése is jelentős bővülést hozott, Káel Csaba színre lépésével pedig harminc százalékkal növekedtek a források a filmiparban. Ezért is teljesen hiteltelen, amikor egy amerikai sztár kiáll a Free SZFE felirat mellé, miközben halvány dunsztja sincs, hogyan működik a rendszer. És a fáradságot sem veszi arra, hogy megpróbálja megismerni. A gondolat is idegen tőlük, hogy az állam ilyen szinten felelősséget érez, és finanszírozza a kultúrának ezt a részét, de egyébként a többit is. Kimagasló, amit ez a kormányzat a kultúrpolitikában és különösen a filmfinanszírozásban tesz.

Címlapkép: Ficsor Márton