Erős gazdaságot termelésre lehet építeni

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

Régebb óta kutatja és tanítja a vállalatok és a globális ellátási láncok működését. Az ellátási láncok szerepe rendkívül jelentős, ők szilárdították meg a nemzeti határokat gyakorlatilag nem ismerő gazdasági globalizációt, egyre jelentősebb függésben tartva a nemzeteket. A koronavírus-járvány következtében azonban a határellenőrzés és egyéb korlátozások bevezetése révén a globális ellátási láncokat eddig nem tapasztalt zavarok fenyegetik. Hogyan látja, milyen hosszú távú következményekkel járhat a világjárvány?

A járvány kitörése és a vele együtt járó korlátozó intézkedések bevezetése óta a legtöbb fogyasztó késve kapja meg a megrendelt terméket, vagy ami ennél is rosszabb, egyáltalán nem tud hozzájutni. Ez újszerű jelenség, ugyanis az utóbbi évtizedekben hozzászoktunk ahhoz, hogy rendelésre megkapjuk azt, amit szeretnénk. A világ távoli országaiból vásárolt termékek sokszor rendkívül hosszú idő alatt érkeznek meg, a fogyasztók pedig nem igazán megértők, ha késedelemről van szó. Az nyeri el a vásárló bizalmát, aki hamarabb tudja a terméket a eljuttatni hozzá. Vagyis a járvány miatt hosszabbá és lassúbbá váló globális ellátási láncok komoly üzletektől esnek el, és világszerte egyfajta „protekcionista” stratégiának lehetünk tanúi. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ más országaiban is azok a hazai gyártású termékek élveznek előnyt, amelyek elsőként jutnak el a fogyasztóhoz.

Ebből a szempontból melyek a legsérülékenyebb ellátási láncok, és a mostani helyzetből milyen közvetlen tanulságot érdemes levonniuk a vállalatoknak?
Az alapvető szükségleteket biztosító láncok a legsebezhetőbbek. Nem lehet ugyanis várni élelmiszerre, ivóvízre, személyes védőfelszerelésekre, gyógyászati eszközökre vagy gyógyszerekre. Ennek megfelelően az fogja learatni az üzleti babérokat, aki képes e szükségleteket a helyi piacon kielégíteni. Lényegében tehát a rövidebb ellátási láncok, amelyek gyorsan tudják a végső fogyasztói igényeket kielégíteni. Ennek fényében az élelmiszer-ellátási láncokat különösen érzékenyen befolyásolják a külső hatások. Például Amerikában a vendégmunkások hiánya egy-egy régióban hátráltathatja a termény időbeni betakarítását, ami aztán rendkívüli károkhoz vezet. A járvány az Amerika középső részén lévő sertésüzemeket is elérte, amelyek emiatt nem tudták kellő időben levágni az állatokat, így azok a tenyésztőknél maradtak. Ezenfelül a szállítmányozó­vállalatoknál is fennakadások tapasztalhatók, ami szintén az ellátási lánc megtöréséhez vezetett. Az úgynevezett lean módszert alkalmazó, vagyis feleslegesnek tartott készletek, tartalékok nélkül működő ellátási láncokat szintén hátrányosabban érinti a járvány. Ezek alapján úgy vélem, az elsődleges tanulság, hogy az ellátási láncoknak tartalékokat kell képezniük, illetve megfelelő kockázatkezelést kell alkalmazniuk.