A progresszió erős bástyái vagy balos fantazmagóriák kísérleti terepei a nyugati nagyvárosok? Nagy körképünk a baloldal vezette Londontól Berlinig, Rómától Chicagóig.
Kohán Mátyás és Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.
Egyértelmű, 56,8 százalékos győzelmet aratott a 2016-os londoni polgármester-választáson a Munkáspárt jelöltje, a pakisztáni származású, muszlim Sadiq Khan, Gordon Brown kormányának közlekedésügyi államtitkára. Ellenfele, Zac Goldsmith jelenlegi konzervatív környezetvédelmi államtitkár 43,2 százalékot kapott, az őt jelölő toryk pedig elvesztették a két cikluson keresztül Boris Johnson által irányított, kilencmilliós fővárost.
Khan regnálása alatt konzervatív párti kormányok irányították Nagy-Britanniát, Boris Johnson 2019. júliusi hatalomátvétele óta pedig kissé az Orbán–Karácsony-viszonyra hasonlít a szurkálódásokkal tűzdelt együttműködés a Queen’s Walk és a Downing Street között. A polgármesternek havi egyszer jelentkező betelefonálós műsora van az LBC rádión, ahol a hallgatóság őt, ő pedig Boris Johnsont piszkálja a legkülönbözőbb ügyekben. Legutóbb például a digitális oktatás alatti, központilag előírt osztályozási rendszert nevezte trehánynak, egyúttal a koronavírus által kivéreztetett londoni tömegközlekedési vállalat, a TfL kimentésére kérte a kormányt.
Sadiq Khan komoly változásokat hozott London közlekedésében: alatta érett be a Boris Johnson által elindított éjszakai metró- és gyorsvasúti menetrend, a Night Tube, ő vezette be az egy órán át korlátlan buszhasználatot lehetővé tevő hopper jegyet, és ő torpedózta meg 2017-ben a Temze fölötti harmincnegyedik híd, a Garden Bridge felépítését. A várost nyugatról keletre teljes hosszában átszelő Crossrail vasutat 2018-ban kellett volna átadnia az önkormányzatnak, azonban a projekt a lakosság nagy felháborodására valószínűleg 2023-ig csúszik.
2017 márciusától szeptemberéig öt terrortámadás történt a metropoliszban: a Westminster, illetve a London hídon, a Finsbury Park-i mecsetben, valamint a District metróvonal Parsons Green állomásán. Szintén 2017-ben égett benn
72 ember a lángoló Grenfell Tower magasházban, rendszeresek voltak az Extinction Rebellion radikális környezetvédő aktivistacsoport tömegtüntetései, és rekordmagasra nőtt a késelések száma.
A szociális bérlakásban felnövő Khan kampányának központi eleme London fojtogató lakáshiánya volt: azt ígérte, évente legalább 80 ezer új ingatlan építésével fogja enyhíteni a válságot, ezek fele pedig elérhető árkategóriába tartozik majd. 2019-re világossá vált, hogy az ígéret teljesíthetetlen: a polgármester először 65 ezerre, majd 52 ezerre csökkentette az előirányzatot, a végleges számok szerint pedig 41 ezer lakást sikerült megépíteni a múlt évben. Szintén fájó kudarc a buy-to-leave, azaz a befektetési célú ingatlanvásárlás visszaszorítása – ennek kapcsán ugyanis egy 2021 áprilisától bevezetendő, 2 százalékos különadón kívül semmi nem történt ebben a ciklusban.
Jövőre ismét polgármestert választ London, a pártja támogatásával újra induló Khannak pedig – bár személyét rengeteg kritika övezi – igen jók az esélyei: a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint megtartotta márciusi,
49 százalékos támogatottságát, miközben legerősebb ellenjelöltje, az egyébként fekete tory Shaun Bailey 26 százalékon áll. Khan pillanatnyilag leválthatatlannak tűnik.
Berlin – vörös többség, döcögő szocdemek
Nem úgy Michael Müller, Berlin kormányzó polgármestere: a fővárost 2001 és 2014 között irányító Klaus Wowereit utódjaként hat éve hatalomra kerülő politikus szerény eredménnyel vonult be 2016-ban ismét a vörös városházára. Pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 28,3 százalékot kapott, és két 15 százalék körüli párttal, a Baloldallal, valamint a Zöldekkel lépett koalícióra. Az édesapja nyomdájában szakmunkássá képzett Müller korábban a kultúráért, majd a tudományért, végül a városfejlesztésért felelős szenátorként dolgozott, és hosszú ideig volt Wowereit legközelebbi szövetségese az SPD berlini frakcióvezetőjeként.
Hivatali idejét – a többmilliós metropoliszokban megszokott módon – a lakhatás és a közlekedés problémaköre határozta meg. A 2008-ban bezárt Berlin-tempelhofi repülőtér 280 hektáros, közparkként szolgáló területének szélén még a Wowereit-féle városháza szeretett volna lakásokat építeni, ezt azonban népszavazáson a választók 64 százaléka elutasította. Müller, aki maga is Tempelhofban lakik, most némileg csökkentett tartalommal szeretne újra megpróbálkozni a lakásépítéssel. A 2014 óta durván megugró ingatlanárak miatt úgy tűnik, a berliniek most már vevők lennének a kiváló elhelyezkedésű belvárosi telek beépítésére.
Azoknak, „akik mindmáig lehetővé teszik ezeket az állapotokat, és felelősek értük, soha többé nem szabad ismét politikai felelősséget viselniük Németországban” – hangsúlyozta Hans-Georg Maassen.
Egy éve ilyenkor lettem ötvenéves, s azt olvastam Szép Ernőnél, hogy „elrabolta a sors az édes életérzést”. Ugyan, gondoltam, végül is mindig utoljára hagytam a tányéron a legízesebb falatokat.
A randalírozók betörték a szerintük Izraellel együttműködő üzletláncok kirakatait is.
Egy helyi lakos elmondása szerint öt lövés dördült el egymás után.
„Európának MEGA-múltja van, építsünk neki MEGA-jövőt!” – mondta a volt lengyel miniszterelnök Rómában.
Hasonló képsorok érkeztek több településről is.
A hazugság lényege, hogy mire használják ezeket a valós problémákat: keleti orientáció, jogállamlebontás, feudálkapitalista önkény.
