Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Jómódú nemesi családban látta meg a napvilágot Kolozsvárott. Már egészen fiatalon feltűnést keltett: jogi tanulmányait négy év helyett nyolc hónap alatt teljesítette. Huszonhét éves volt, amikor Marosszék képviselőjeként ott lehetett a rendi országgyűlésen, s nagy bátorságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy az otthonában kitűzte a piros-fehér-zöld lobogót.
El is terjedt a rím Erdélyben: „Háromszínű zászló, Berzenczey László”. A forradalom alatt Kossuth Lajos lelkes támogatója volt, aki székelyföldi kormánybiztossá nevezte ki, és felkérte, hogy szervezze meg a székely haderőt. A szabadságharc leverése után Kossuthtal tartott a száműzetésbe, és ott volt azon a gőzösön is, amely a volt kormányzót Amerikába vitte 1851-ben.
A körutazás egyik állomásán, Washingtonban viszont úgy döntött, nem marad vele, a keserves emigrációt inkább azzal tölti, hogy az általa nagyra tartott Kőrösi Csoma Sándor nyomába ered. Járt Kínában, Hongkongban, Makaóban, Szingapúrban, Ceylon szigetén és Egyiptomban is. Tizenegy évnyi kalandozás után hazament Erdélybe, és feladta magát, amiért öt esztendőre Klagenfurtba internálták.