Raffaello a törökbálinti bozótosban

Egy ideje csodálattal figyelhetjük a cseheket és a lengyeleket, hogy milyen érzékenységgel és mekkora szakmai profizmussal nyúlnak történelmi közelmúltjukhoz úgy, hogy közben általános érvényű, a szélesebb nemzetközi közönség számára is releváns fikciós filmeket és sorozatokat hoznak létre. Ha egyelőre játékfilmről vagy sorozatról nem beszélhetünk is, Gilberto Martinelli és Nagy Anna dokumentumfilmje olyan történetet jár körbe, amelynek minden egyes részlete vetítővászonra kívánkozik. Ráadásul a fordulatokban gazdag, rejtélyeket és máig elvarratlan szálakat tartalmazó történetet teljes egészében az élet írta. A kulisszát a nyolcvanas évek Magyarországa adja, precíz látleletet adva a legvidámabb barakk ellentmondásos atmoszférájáról. Főszereplői Magyarországon seftelő és szórakozgató olaszok, a mellékszereplők között pedig digózó magyar lányokat és a szerteágazó feketézésbe előszeretettel bekapcsolódó két magyart is találunk.

A néhány fős olasz kompánia a budapesti belvárosban múlatja idejét – kedvenc helyeik az Anna és a Gerbeaud –, amikor egy görög olívagyárostól megrendelés érkezik: lopjanak el néhány festményt a Szépművészeti Múzeumból. A manővert játszi könnyedséggel végre is hajtják, hiszen a múzeum éppen fel van állványozva, a riasztó nem működik, az ország a november 7-ei ünnep hosszú hétvégéjén zsibbad. A társaság végül hét értékes reneszánsz és barokk festménnyel, Raffaello Esterházy Madonna és Pietro Bembo ifjúkori képmása című művével, Giorgione Önarcképével, valamint Tintoretto és Tiepolo két-két festményével, egyszóval a múzeum itáliai gyűjteményének fontos darabjaival távozik ugyanazon az emeleti ablakon, amelyen megérkezett. Az elkövetők nem profi műkincsrablók, rengeteg nyomot hagynak maguk után, éppen ezért sokkal kínosabb az a tény, hogy az akkor „nyugati típusú bűncselekményként” elkönyvelt esetre sehogyan nem volt felkészülve sem a múzeum, sem a magyar állam. Egymás után születtek a viccek a nép száján, még a rendszer szelepeként működő Ludas Matyi hetilap, valamint a Markos–Nádas-duó is előszeretettel humorizált az eseten. Közben hamar kiderült az olasz szál, így párhuzamosan alakultak meg a magyar és az olasz nyomozócsoportok.