A titok

„A lomb között arany kard,
napfény zuhant át,
megsebzett egy fatörzset
s az halkan sírni kezdett
aranylófényü gyantát.”

(Radnóti Miklós)

Misztérium. Eredetileg az ajkakat összezár = titkot tart kifejezésből keletkezett szó. Görögül υστήριον (müsztérion), latinul mysterium. A természetfölötti titok. Az istentapasztalatban a kimondhatatlan, amelynek megértése meghaladja emberi képességeinket. 

Délután a hümmeli erdőben járok, komótosan telik a nap. Nyúlnak az árnyékok. Az íróasztalomon, amelynél ülve éppen az említett német őserdőt böngészem. Erdőpótlék a neten, nyugalom a köbön. Minap fejeztem be Peter Wohlleben (milyen szép név: Jólélni vagy Jóélet Péter) 2015-ben percek alatt kultikussá vált könyvét, A fák titkos életét. Wohlleben könyve romantikus reáltanulmány, humán bioszóra, az erdőjárók füveskönyve, amelynek elolvasása után már többé nem tudunk ugyanúgy nézni az úthálózatainkat keretező zöld sávra, mint azelőtt. Mivel Peter Wohlleben hümmeli erdész, az általa óvott helyi „erdőakadémiát”, a háborítatlan, természetes fatársulás mintapéldányát szeretném látni – ha máshogy nem megy – a képernyőn. 

De nem elég a virtuális lombsátor. Este kimerészkedünk a makkosmáriai öreg tölgyeshez. Az erdő a karanténlét szentélye: „Csöndesen alszik a hegy / kicsi barlangjában a béke; / még csecsemőnyi csupán, szelíd őz szoptatja naponta / s rejteni szép hálót / fon a pók a bejárat elébe”, így az idillfestő Radnóti. A hatalmas gyökerek, taplógombákkal benőtt korhadt korpuszok között bóklászva Wohlleben téziseit ismételgetem: igen, létezik barátság a fák között. A fák a gyökerek, gombafonalak segítségével kommunikálnak egymással. Óvják egymást, vagy éppen viszályt szítanak. A faszülők gondoskodnak utódaikról. Vannak, akik (szándékosan megszemélyesítve) közösségben, vannak, akik pionírként képzelik el az életüket. Jellemesek, karakteresek. Képesek a gyógyulásra és gyógyításra. Éreznek fájdalmat, érzékelik az időt, az éghajlatváltozást. „A fák társas lények, kölcsönösen segítik egymást.” Még vándorolnak is, csak nem úgy. A fa az ökoszisztéma valóságos mikrogalaxisa (Wohllebennel: „a biodiverzitás anyahajója”): növények, gombák, állatok együttélésének csodálatos harmóniája, amelybe jobb (lett volna) nem piszkálni. Peter Wohlleben az erdőgazdálkodásban töltött évek alatt átélt válsága után lett Európa őserdeinek szelíd harcosává. Azt mondja, nem látjuk már a fát az erdőtől. Az ökoszisztémában zavar keletkezett: a modern ember. A termelés ethosza elvakította az erdőgazdálkodókat. Felgyorsítottuk és lerövidítettük a fák természetes idejét.

Áprilisi telihold. Válság, kollektív midlife. Késő van már, visszahúzódtak karanténjaikba a lelkek. Csend van, „jár a zsebóra, mereng a pohár víz, hallgat a naptár”, folytatja Radnóti a Papírszeletekben. Az idő egyre lomhább, 2020 tavaszán a válságát élő civilizáció, a nyugati társadalom, a közösség, az egyes ember belső tempója kisgyerekkorira lassul. Guido Kreppold augsburgi kapucinus szerzetes és pszichológus szerint életünk legnagyobb kríziseiben esélyt kapunk a megújulásra. Könyve, A válságok – életünk fordulópontjai aktuálisabb most, mint valaha. Kreppold abból indul ki, hogy a személyes válság nem a remény vége, hanem kezdete. Az élet új szimfóniájának nyitánya. A krízis valójában nem sújtás, hanem ajándék, helyzet, amelyben kénytelen-kelletlen megállunk, hogy minden mást félretéve fedezzük fel magunkban az ősi vágyat, a gyermeki ént, a misztériumra fogékony istenkeresőt. 

Civilizációs hajszánkhoz igazítottuk, megrövidítettük a fák idejét, és most, hogy rákényszerülünk, a legnagyobb tisztelettel fogadjuk el a segítségüket a lassításhoz. Wohlleben szerint minél természetesebb, minél egészségesebb egy erdő, annál jobb benne az ember közérzete, és annál nyugodtabbak a benne járók: a pulzusuk kiegyenlítődik, a vérnyomásuk csökken. Elcsendesednek, boldogságélményük van. Hallgassunk az erdőre. Az élet új nyitánya adagióval indul. Magunk mögött marad a világ zaja, rügyek pattannak. Ha jól figyelünk, megnyílik, ami bezáródott, és feltárul a titok.