Zene visszafelé

Vajon mi lehet érdekesebb annál, hogy népzenéből világzenét csinálunk? Egyvalami: ha a világzenéből visszadesztilláljuk a népzenét. A Góbé zenekar eddig három lemezt adott ki. A 2013-as Góbé, a 2015-ös, nagy sikerű Ez van! és a 2018-ban megjelent Zeng méltán lett sokak kedvence. A Góbé képzett zenészei ugyanis nem úgy dolgozzák fel a népzenét, hogy hasukra ütve kitalálnak valami unalmas áthangszerelést, vagy hozzácsapnak néhány új hangszert, hanem értik a zene dinamikáját, ismerik a zene elméletét is. Tudják például, hogy reggae-ben nehézkes legényest feldolgozni, a szving viszont adja magát – ahogy Vizeli Máté, a zenekar prímása 2016-ban Mandiner portálnak mondta: „Az összes kétnegyedes lüktetésű forgatóst vagy legényes táncot fel lehet dolgozni szvingben.” Sőt hozzátette, hogy a magyar népzenében felfedezhetők a bécsi klasszika hatásai is. Különösen erősek a Maros menti zenében, például a táncházakban igen népszerű vajdaszentiványi táncrend muzsikájában; a romantika a szatmári és az újabb stílusú kalotaszegi népzenét befolyásolta erőteljesen, viszont például nehezen feleltethető meg a komolyzenében bármi a mezőséginek. Utóbbit Vizeli egyébként gregorián-utánérzésnek tartja, „csak a gregoriánban nincs terc”.

Szóval a Góbé pontosan érti, hogyan lehet játszani a népzenével és más stílusokkal, ha tetszik, a banda zenészei gourmet-szakácsok a saját területükön, kiválóan értenek a fúziós és a kísérleti konyhához. Legutóbbi, 2019-es lemezük az „alapanyagokról” szól: a virtuóz feldolgozások és a népzenét beépítő szerzői muzsika helyett a Forráson autentikus népzene hallható.