Karantén Benedek módra

Az egész úgy indult, hogy két héttel ezelőtt ugyanezen rovatban megjelent egy írásom, amelyre Szánthó Miklós barátom válaszolt egy héttel később ugyanitt. Az én szövegem arról szólt, hogy bár a modern technológiát sokan rosszra használják, mi próbáljunk meg jót tenni a segítségével; Miklós replikáját pedig úgy tudnám összefoglalni, hogy a digitalizáció alapvetően rossz, és pont. A látszatát is szeretném elkerülni az olyanfajta „értelmiségi” vitának, amelynek értelme nincs, pusztán arról szól, hogy ki-ki saját műveltségét fitogtatja, a végén pedig büszkén hátba veregetjük egymást, tudván, hogy „ma is előrébb vittük a világot”. De nem csak eme szép SZDSZ-es hagyomány elkerülése végett döntöttem úgy, hogy nem kezdek vitába Miklóssal. Sokkal inkább azért, mert az írásában foglaltakkal magam is egyetértek. Nekem sem teszik, hogy milyenné formálja társadalmunkat a modern technológia, sőt tudatában vagyok, hogy ez még csak a kezdet.

Ugyanakkor azt is ódzkodom elfogadni, hogy a technicizált disztópia elkerülhetetlen lenne. Ha pedig mégis, az ezen való kesergés akkor sem visz előre. Okosabbnak lenni az embereknél, és azon lamentálni, hogy a tömegek még nem értek meg bölcsességünkre, ősi liberális kiváltság. Feltételezve, hogy a technikai fejlődés irányát megváltoztatni nem tudjuk, cselekedni viszont mindenképpen szeretnénk, összesen két opciónk marad. Az egyik természetesen, hogy függetlenítjük magunkat a modern technológiától: kivonulunk a társadalomból. Némiképp eltérő kiindulási pontból, de hasonló eredményre jut Rod Dreher is The Benedict Option című könyvében. A protestánsból előbb katolikussá, később ortodox kereszténnyé lett amerikai szerző alaptézise, hogy a Nyugat menthetetlen, ezért nem a megmentésén kell fáradozni, hanem a társadalomból kivonuló kisközösségeken keresztül megőrizni, ami hajdan jó volt. A cím természetesen Nursiai Szent Benedekre, a bencés rend alapítójára utal. Benedek zűrzavaros korban élt: a Nyugatrómai Birodalom éppen megbukott, helyén bizonytalan gót államszervezet, tombol a dekadencia. Ebben a káoszban a Benedek által alapított kolostorok lakói az igazi tudás őrzői voltak: kivonultak a romlott társadalomból, és az igazán fontos dolgoknak szentelték életüket. A sötét középkor végével aztán az általuk megőrzött tudás alapjain épült újjá Európa, ezért pedig Szent Benedeket a kontinens védőszentjeként tiszteljük. Persze ez csak a végkifejlet, merthogy a történet úgy indult, hogy Benedek valóban, a szó szoros értelmében ki akart vonulni a társadalomból, és gazdag családját hátrahagyva felvonult a hegyekbe, hogy remeteként éljen. Később az általa alapított rend első kolostora éppen ott épült, Subiacóban, ahol a nagy szent három évig élte a remeték életét, sőt sziklába vájt cellája a mai napig megtekinthető. Néhány méterrel odébb pedig Assisi Szent Ferenc egyetlen hiteles portréja található. A kép akkor készült, amikor nagyjából hét évszázaddal Benedek után egy másik ifjú is hátrahagyta gazdag családját, és a Ferenc nevet felvéve, a romlott világot kizárva nyugalomra talált Subiacóban.