A halálhír óta jár az eszemben egy fura, leginkább kifordított bundakesztyűre hasonlító mesefigura. A figura, akit Pom Pomnak hívnak, szóval ahogy ez a mesebeli jószág ül azon a bizonyos faágon, és himbálózik fel-le, ahogy a szellő mozgatja az ágat. A ma élete derekán járó korosztály (melyhez magam is tartozom) minden bizonnyal a lelke mélyén őrzi ezt a képet.
Persze Pom Pommal együtt Csukás István is eszembe jut, mert Csukás István és Pom Pom nem választható el egymástól. Ahogy a nagy ho-ho-ho-horgász vagy Gombóc Artúr sem. De persze nem csak ezek a halhatatlanná vált mesefigurák jutnak eszembe most, ha Csukás Istvánra gondolok. Eszembe jutnak emlékezetes, megrendítő versei is, az Ima a vadevezősökért, az Istenke, vedd térdedre édesanyámat, az Étellift a pokolba vagy az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig. A sor persze hosszasan folytatható lenne, mert elég csak fellapozni Az üres papír elégiája, a Mintha átvágnánk Tahitin vagy a Metszet az időből, Szárszó, nyár című versesköteteit, hogy további nagy versek egész sorával találkozzunk. Költői életművének ismeretében nyugodtan kimondható, hogy Csukás István lírája a huszadik századi magyar líra egyik kimagasló teljesítménye. Csak mintha ezt a nagyszabású költészetet a mesék, a rajzfilmek árnyéka eltakarná. Legalábbis a szélesebb olvasóközönség elsősorban a meseíró Csukás Istvánt ismeri, a költőt talán kevésbé. Pedig ez a költészet Csukás István helyét a legnagyobbak között jelöli ki. Pomogáts Béla írja Csukás költészetéről: „Vitát kezd mindazokkal a tudós elméletekkel és modern kísérletekkel, amelyek értelmében a költészet fogalma végérvényesen és helyreállíthatatlanul kiüresedett (…). Csukás Istvánban mindig őszinte és természetes vágy élt az öröm iránt. Ép érzékkel, egészséges ösztönnel vette birtokába a test és a szellem köznapi örömeit. Egyszerű szavakkal tudott beszélni a mindennapi élet boldog élményeiről, kedvre derítette egy derűs nyári délután, egy asszonyi nevetés, egy tiszta ing.”
Csukás azon kevés magyar írók egyike volt, akit mindenki ismer. Aki esetleg nem ismeri, az is ismeri, csak nem tud róla, hogy ismeri. Neki sikerült az, ami tényleg csak a legnagyobbaknak sikerülhet: a magyarság kollektív tudatának részévé vált. Mint Jókai, Petőfi vagy Ady.
Ezen a szomorú napon érdemes elidőznünk egy pillanatra a „Csukás-jelenségnél”, pontosabban annál a látszólag rejtélyes mozzanatnál, hogy pontosan miben is áll műveinek, figuráinak ez a példátlan, évtizedeken átívelő, töretlen sikere. Mert valljuk be, az ő közönségénél kíméletlenebb és szókimondóbb társaságot nehéz elképzelni. A gyerekeket ugyanis nem lehet átverni, megtéveszteni. Csukás István soha nem veszítette el azt a tiszta és elfogulatlan nyíltságot, amely a gyerekekre jellemző, pontosan érezte és tudta, hogy mi az, ami a gyerekeket elvarázsolja, megbűvöli és messzire repíti. Mindehhez nem volt szüksége látványos fogásokra, nagyszabású kulisszákra és különféle hatásos elemekre, „csupán” a gyermeklélek mélységes ismeretére. Mert Csukás István ismerte és szerette a – mindnyájunkban élő – gyermeki lelket. Tudta, hogy a mese nem tréfadolog. Hogy a mese olyan a léleknek, mint a kenyér a testnek. Hogy mese nélkül nem lehetünk teljesek soha. Hogy a mese valami olyasmi, ami egyidős az emberiséggel, így előbb volt minden másnál. És ha ez így van, márpedig így van, akkor a mese írójára bizony hatalmas felelősség hárul. Nincs komolyabb foglalatosság a meseírásnál.
Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy Csukás Istvánnál nagyobb hatású író nem volt Magyarországon az elmúlt fél évszázadban. Csukás István nemzeti kincs, hungarikum. Nélküle ma minden bizonnyal egészen máshogy festene ez az ország. Sokkal szomorúbb és szürkébb lenne. Nélküle, a költészete, a meséi nélkül valami fájóan hiányozna innen. Csukás István nagy költő és nagy mesemondó volt. Mindaz, amit az elmúlt évtizedekben papírra álmodott, az életünk és a gyerekeink életének részévé vált. Segített és segít élni, segített eligazodni az élet olykor rémisztő útvesztőiben.
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Hogyan szabályozza, cenzúrázza a médiát az EU úgy, hogy tagállamoktól von el jogköröket és liberális NGO-kra bízza a közösségi platformok ellenőrzését? Béky Zoltán médiajogász a legújabb kötete kapcsán kérdeztük az uniós cenzúráról. Interjúnk.
Nagy horderejű döntést hozott egy amerikai esküdtszék: a felperesnek 3 millió dollár kártérítést megítélve kimondta, hogy tech cégek tudatosan függőséget okozó algoritmusokkal működtetik oldalaikat.
Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a Digitális Szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) a magyar választások befolyásolására használja.
Miután szerdán kiderült, hogy a Facebook korlátozza a kormányfő bejegyzéseit, csütörtökön az EU bejelentette, hogy háttérbe szorítja azokat a tartalmakat, amelyeket „vitathatónak” minősít.
„Láttam már hasonló beavatkozást más országokban” – idézte a wPolityce Mario Nawfalt az üggyel kapcsolatban.
Az adatközpontok hatalmas áramigénye az USA fogyasztásának a 17 százalékát is jelentheti 2030-ra, ami súlyos hálózatfejlesztési gondokat hozhat. A Fehér Ház és egyes tagállamok szigorú szabályozással kényszerítenék a technológiai óriásokat a rezsiköltségek és az energetikai infrastruktúra finanszírozására.
Az ellenzéki sajtó véres kardként hordozza körbe az amerikai Polymarket jóslatait Magyar Péter győzelméről, csakhogy nem először tévedne nagyot az oldal egy európai választással kapcsolatban.
Vajon meddig marad Arne Slot?
