Egy magyar dervis

Kelet-kutatónknak emléket állítva nyolc hónap alatt mintegy 18-20 ezer kilométert utaztam kerékpárral, busszal, vonattal, taxival és hajóval 2012–13-ban, halálának századik évfordulóján, a Vámbéry Ármin-emlékév alkalmából. Az út végére megértettem: vállalkozása a lehetetlennel ért fel. Nekem légkondicionált járműveken, modern kerékpáron is néha pokoli fárasztó volt az utazás, ezt a gyerekkorát épphogy túlélő Vámbéry viszont annak idején sántán, éhezve, a szomjhalál szélén, szamár- vagy teveháton, de nagyrészt gyalog teljesítette. Ő útonállókkal, később ellenséges törzsekkel és gyanakvó emírekkel nézett farkasszemet, rám juhászkutyák vagy épp egy gépfegyveres türkmén határőr jelentették a legnagyobb veszélyt. A Vámbéry nyomában tett utazáson készült képeimből kiállítások születtek, és bár a centenárium lecsengett, most a Magyarok a Selyemúton sorozatban átfogó tárlat foglalkozik a sánta dervisként is ismert Kelet-kutató munkásságával.

Szubjektív ajánló egy egyedülálló életút megismeréséhez, avagy emlékfoszlányok életem meghatározó kalandjáról, Vámbéry nyomában:

2011. szeptember 14., Zalaegerszeg
A tévéhíradóban bejelentik, hogy 2013 Vámbéry Ármin emlékéve lesz. Másnap hozzálátok az utazás szervezéséhez.

2012. április 1., Budapest
Több erkölcsi támogatás és jókívánság után egy kerékpárüzlet segít: biciklit kapok tőlük az utazáshoz.

2012. szeptember 29., Maku, Irán
Az első városban sim kártyát veszek internettel, az első e-mail Balog Zoltán miniszter hivatalából érkezik: támogatják a Vámbéry Árminnak emléket állító kiállításom megrendezését.