„A Budapest Central European Fashion Week neve mára fogalommá vált” – Jakab Zsófia a Mandinernek (GALÉRIA)

Több mint hetven magyar és harminc régiós tervező mutatta be a 16 alkalommal megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken a munkáit.

Az őszi iCon Gazdaságpolitikai Konferencián arra keresték a választ az előadók, mit jelent napjainkban brandként Magyarország. Igyekeztek annak is utánajárni, mi a titka azoknak a magyar cégeknek, márkáknak, amelyek világhírűvé válnak.


A szervezők már az előző konferencia idején eldöntötték, szeretnének egy külön rendezvényt is szentelni ennek a témának, és bíznak abban, hogy ezzel egy sorozatot tudnak elindítani, mely során bemutatják majd hazánk azon értékeit és márkáit, melyekkel külföldön is meg tud jelenni, és vonzóvá tud válni a látogatók és a gazdasági szereplők körében.
A köszöntőbeszéd után Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke Magyarország értékei, hazánk megítélése a nagyvilágban címmel tartott előadást a megjelenteknek.
Elöljáróban elmondta, nem egy klasszikus előadással készült. Négy témát ajánlott a jelenlévők figyelmébe, és azt a kérdést tette fel, hogy mi módon lehet felkerülni a térképre. Először a víz-világtalálkozókról beszélt. Szervezésükkor két fontos szempontot vettek figyelembe: a szakmai párbeszédet, valamint az innovatív megoldások – melyek lehetőleg magyarok – bemutatását. Áder felidézte, hogy 2013-ban sikerült olyan vízügyi szakembereket toborozniuk erre az eseményre, akik a rendezvény végére elfogadtak egy állásfoglalást.
A Kék Bolygó Alapítvány alapítója kiemelte, hogy
már az első világtalálkozón kiderült, érdemes ilyen eseményt szervezni, mivel ezzel fel lehet kerülni a térképre, hiszen a víz köti össze a fenntartható fejlődés 17 célját.
Kétezer-huszonegy és 2023 után jövő januárban nyitja meg a következő a kapuját az érdeklődők előtt a Planet Budapest.
Áder János beszélt még a World Science Forumról is, melyet legutóbb tavaly novemberben szervezték meg. A többnapos eseményen a résztvevők arra keresték a választ, hogy mi van a GDP-n túl, kikerülhető-e ennek a gazdasági elemnek az alkalmazása.

Áder János után Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke tartotta meg előadását, aki immár egy éve áll a Kamara élén. Nagy szerint egy jó márka nem csupán elad, de hitelt is ad. „A magyar márka említése kapcsán bár minden náció mást említene, de ezekben a következők közösek: a magyar kreativitás, az európai színvonal, valamint a globális gondolkodás. A kamara feladata, hogy ezeket összefűzze, hogy a Made in Hungary ne csak eredetet jelentsen, hanem bizalmat is. Ehhez pedig kevés jó terméket gyártani, ehhez történetet kell mesélni, amire büszkék vagyunk, amit a világ is értékelni tud” – húzta alá.

Az előadásokat két panelbeszélgetés követte, melyek résztvevői arra keresték a választ, hogy a magyar márkák miként tudnak utat törni és érvényesülni a külföldi piacokon, illetve, hogy a magyar sport miként tud jelen lenni brandként határainkon innen és túl.
Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos az első panelbeszélgetésben a kreatív ipar általános lehetőségeiről beszélt.
Lévai Bálint, a BioTechUSA-cég csoport vezérigazgató, társtulajdonosa pedig elárulta, cégükben 2000-en dolgoznak, az árbevételük 80 százaléka az Európai Unión belülről érkezik. A magyar márkákban véleménye szerint az a közös, hogy pici piacról indulnak, és hamar elérik határaikat.
Lévai szerint ahhoz, hogy egy terméket új piacra vigyenek, új nyelveket kell megtanulni, ismerni kell az adott kultúrát, ezt követően lehet nekilátni az üzlet építésének.
Ezt is ajánljuk a témában

Több mint hetven magyar és harminc régiós tervező mutatta be a 16 alkalommal megrendezett Budapest Central European Fashion Weeken a munkáit.

A magyar sportbrandről szóló beszélgetésen Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyobb sportklubok esetében a hagyományos média háttérbe szorult, és ezeknek az egyesületeknek saját médiájuk, és nem utolsó sorban social médiájuk tesz azért, hogy a csapatok minél szélesebb rétegeket elérjenek, valódi márkává váljanak.
A Nemzeti Sport főszerkesztője mindehhez hozzáfűzte, hogy
vannak olyan élsportolóink, akik maguk is magyar márkaként vannak jelen: Puskás Ferenc mellett például Szoboszlai Dominik.
A konferenciát Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának beszéde zárta. Az MCC kuratóriumi elnöke elmondta, a politikában is fontos a brandépítés, ezt mutatja, hogy az Orbán Viktor jegyzetével ellátott pulóvert már most rengetegen rendelték elő.
Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy Magyarország is egy prémium márkanév, egy legacy brand, amely immár harmincöt generáción keresztül építkezik. „Nem tudsz világszerte ismertté válni, ha nem vagy szuverén. Mi évszázadokig nem voltunk szuverének, ezért is tudnak Nyugaton keveset rólunk, mert a történelemkönyvek csak a Habsburg Birodalmat említik. Csak rövid ideig tudtunk kiemelkedni, a 48-49-es forradalom és szabadságharckor, majd 1956-ban hősökké váltunk, illetve a rendszerváltáskor is a fókuszba kerültünk” – sorolta.
Ezután kiemelte, hogy „az elmúlt 15 évben egy tudatos és erős Magyarországot építettünk. Sok girbegurba volt ebben, de visszatekintve kijelenthető, hogy
a magyar márkát egyre többen ismerik”
– hangzott el.
„Kijelenthetjük, hogy az első 15 évben leraktuk egy nagyon expanzív, modern Magyarország-márka alapját, és a következő 15 évben teljes offenzívát kell indítani. Jelenleg pedig a country of origin kapujában vagyunk, azaz az országnév is márkává válhat” – tekintett előre a fideszes politikus.
Orbán Balázs beszéde végén arra is rámutatott, hogy a legnagyobb problémánkat jelenleg az Európa-márka jelenti. „A magyar politikának is fontos kérdése, hogy miben hiszünk majd a következő másfél évtizedben:
„A nagyhatalmak vezetői – mint Kína vagy az Egyesül Államok – arra kíváncsiak, hogy a magyarok jövő év áprilisában melyik utat választják. Washington után elképesztő erősségű védőpajzsok kialakítására vagyunk képesek, ezzel pedig elképesztő lehetőségek nyíltak ki előttünk, s ennek eredményeképp egy nagyon szép perspektíva van előttünk” – zárta gondolatait a miniszterelnök politikai igazgatója.
Nyitókép: iCon Konferencia hivatalos oldala
Ezt is ajánljuk a témában

„Nekem már megjött az első szállítmány” – írta a miniszterelnök.

Ezt is ajánljuk a témában

Családi ház vagy bérlakás? Mit lehet kezdeni a budapesti rozsdaövezetekkel? Mit jelent napjainkban a Budapest-márka? Többek között ezeket a témákat járták körbe az iCon-intelligent economy Gazdaságpolitikai Konferenciáján, melynek a Dorothea Hotel adott otthont.
