A Le Figaro keddi elemzése szerint is növekedésnek indult a harmadik negyedévi adatok alapján a magyar gazdaság a rekordinfláció okozta recessziós időszak után. A francia konzervatív napilap közölte: a hirtelen áremelkedések miatt a háztartások vásárlóereje csökkent, de a tavalyi 14,5 százalékos infláció októberre 10 százalék alá csökkent. „A magyar gazdaság visszatért a növekedéshez” – idézték Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-ra kitett mondatát. A lap szerint
a fellendülés a béremeléseknek, a mezőgazdaság, az ipar és az export teljesítményének köszönhető, de a közeljövőbeli megerősödéshez nagy potenciál van a magyarországi autóiparban, és meghatározó fontosságú lehet az, ha Magyarország végre hozzájut az uniós pénzügyi forrásokhoz.
Az El País írása pedig (noha az euróövezet gazdasági növekedéséről szól) ugyancsak szót ejtett a magyar gazdaság teljesítményéről. A spanyol baloldali napilap megállapította, hogy a zóna 0,1 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest (illetve a tavalyi év azonos időszakához képest szerény, 0,1 százalékos növekedést ért el), ami azt mutatja, hogy az európai gazdaság (benne a német, a francia vagy az olasz) stagnál.