Beszéljünk a kapzsinflációról!
Most sem egyedülálló dolog, hogy egyes termékek árai már csak azért is emelkednek, mert a többi is emelkedik – mert az eladó úgy gondolja, belefér még az. A vásárlón is múlik, hogy tényleg belefér-e.
Korábban soha nem volt még a magyar GDP-hez viszonyítva olyan nagy arányú a vállalkozások profitja, mint a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben. Elemzésünk!
Augusztustól minden bizonnyal megvalósul a fordulat, ismét növekedni fognak a reálkeresetek, ahogy erről korábban írtunk. Ezzel már szinte biztos, hogy Európában nálunk volt a legrövidebb a keresetek vásárlóerejének csökkenése, 2022. szeptember – 2023. július között 11 hónapon át tartott. Mivel azonban hazánkban a tavalyi év egészében a keresetek minden mutatója jobban nőtt, mint az éves infláció, így a nagyon megugrott infláció ellenére a reálkeresetek növekedtek.
Hazánkban tavaly közel félévvel a többi tagállam után, nyártól gyorsult fel az árak emelkedése, így éves átlagban a negyedik helyen végeztünk Észtország, Litvánia és Lettország után.
A magyar árszínvonal uniós átlaghoz viszonyított aránya a jelentős áremelkedések ellenére is csökkent 2022-ben éves átlagban az unió árszínvonalának a 62,2%-ára a 2021-es 62,7%-ról, de ez az értékkel sem mozdultunk el a tagállami sorrendben, maradt a 4. helyünk, csupán Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban olcsóbbak az árak összességében a hazainál. Még az élelmiszerek területén sem értük el az uniós átlagot.
Tavaly olyan mértékben megugrott egész Európában az infláció, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. A Nyugat-európai országok a hetvenes évekbeli olajválság óta nem tapasztaltak hasonlót, a környező országok pedig a rendszerváltás idején éltek át legutóbb ilyet.
Az éves infláció esetében érdemes emlékeznünk arra, hogy 1988-1997 között egy évtizeden át 15% feletti, s ebből 1996 IV. negyedévéig 20% feletti volt.
S a magas infláció éveiben a reálkeresetek folyamatosan csökkentek, a romlás főként a Bokros csomag bevezetésének idején (1995-1996-ban) és a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején (2004-2009) között volt számottevő.
A közgazdászok magas inflációnál azt javasolják, hogy a keresetek ne emelkedjenek – tartva az ár-bér spirál veszélyétől. Azonban látnunk kell, hogy ez a megoldás csak a lakosság elszegényedéséhez vezetne, s nem oldana meg semmilyen gazdasági problémát. A régi tankönyvek receptjei nem működnek, lássuk be. Ezt az inflációt NEM az emelkedő keresetek fűtik. Akkor vajon mi? Ahogy erről már tavaly OKTÓBERBEN írt a Mandiner , a „kapzsinfláció” (greedflation). Akkor Varga Mátyás Zsolt és Veczán Zoltán így fogalmazott:
„A greedflation kicsit bővebben ugyanis annyit tesz, hogy a vállalatok jóval afölött emelnek árakat, mint ahogy a költségeik emelkedtek. Vagyis továbbmennek a vállalatok zöménél, amelyek „csak” áthárítják az árnövekedést a fogyasztóra. Bélánk ezzel találkozhat, ha Parndorf mellett felmarkol egy *par katalógust, hogy kedvenc joghurtja odaát 1,69 euró (brutálárfolyamon 730, most inkább 690 forint), itthon pedig 1040, és még számos terméknél érzékelheti ugyanezt a tendenciát. Ki-kivillan a kapzsinflációs kolonizáció lólába, még ha minden tekintet a Schengen csüng is. Mert hát a joghurt ugyanaz, a csomagolás ugyanaz, és az adókörnyezeti differenciák sem indokolnak 30-35 százalékos árkülönbözetet.”
Ezt is ajánljuk a témában
Most sem egyedülálló dolog, hogy egyes termékek árai már csak azért is emelkednek, mert a többi is emelkedik – mert az eladó úgy gondolja, belefér még az. A vásárlón is múlik, hogy tényleg belefér-e.
Ma már számokkal is alá tudjuk ezt támasztani. Először is tény, hogy míg a szolgáltatások esetében, amiket jobbára kisebb hazai cégek nyújtanak, visszafogottabb volt az árak emelése, addig azokon a területeken, ahol ármeghatározók a külföldi tulajdonú cégek, jóval a költségek növekedését meghaladó mértékű árnövekedést tapasztalhattunk. Továbbá kijelenthető, hogy korábban soha nem volt még a magyar GDP-hez viszonyítva olyan nagy arányú a bruttó működési eredmény, azaz a vállalkozások profitja, mint a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben, illetve idén az első negyedévben is jóval felette volt a korábbi évek azonos időszaki arányának.
Ahogy azt a következő grafikon is mutatja, több, mint 10 százalékponttal az uniós átlag feletti volt tavaly év végén a magyar mutató, ami a 4. legnagyobb érték az uniós tagállamok között.
Az egy évvel korábbi azonos időszaki értékhez viszonyítva hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a vállalatok profitja, tavaly a harmadik negyedévben 30%-kal, a negyedikben 26,1%-kal, az idei elsőben pedig 27,5%-kal nagyobb volt a bruttó működési eredmény, s mindez az áremelkedés miatt, nem az értékesítés volumene nőtt.
Ha megértők akarunk lenni, akkor tavaly ősszel még elképzelhető volt, hogy a cégek nagyobb fogyasztáscsökkenésre számítva emelték az áraikat, illetve nem tudták előre kalkulálni a téli energiaárakat sem, s a megnövekedett kockázatukat terhelték rá a fogyasztókra, ezt árazták be. Az elemző közgazdászok a veszélyek eltúlzásával csak tovább fűtötték az inflációs várakozásokat. De akkora bajba nem kerültünk, mint amekkorát vizionáltak, így ideje lett átértékelni a kockázatokat, s kivenni az árakból a kockázati felárat. Ennyire belátó azonban magától nem lesz egyetlen cég sem, kellett ehhez számos intézkedés, a GVH fokozott ellenőrzései, a kötelező akciózás, illetve az online árfigyelő. Ezek hatását láthatjuk a cikk elején a legelső ábrán az utolsó három hónap alacsony értékeinél.
Az online árfigyelő valós idős és megbízható információkkal látja el a tudatos vásárlókat a vásárlási döntéseik meghozatala előtt, ezzel erősítve a piaci versenyt. S ráadásul számos más területen használtunk már korábban is hasonlót, tehát nem egy teljesen idegen dolgot kaptunk. Már piaci alapon működő árösszehasonlítóval szoktuk kiválasztani a legjobb biztosítást, a nagy értékű elektronikus berendezéseinket, a mosógépet, TV-t, számítógépet, de sokan azt is, hogy hol tankoljanak. Most a hétvégi bevásárlásra is több információval indulhatunk el, mint korábban.
A piaci verseny erősítése és az ellenőrzések fokozása már tudja csökkenteni az árakat. pedig ilyenre nem nagyon volt példa hazánkban és a környező országban. Sem Bokros, sem a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem így kezelték az inflációt, de persze nem is ezt tanítják a közgazdászoknak. Lehet, hogy a tankönyveket itt-ott kicsit le kellene porolni, naprakészebbé kellene tenni!
A szerző munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa