Ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mik voltak egy év legfontosabb történései, szükség van valamekkora távolságra, tényleges perspektívára. Ezt erősítette meg bennem egy múlt heti kerekasztal-beszélgetés is, ahol a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak az új könyvéről, a Huszárvágásról volt szó. Amikor moderátorként arról kérdeztem a szerzőt, mik voltak az egypólusú világrend megbomlásának mérföldkövei, egy szimbolikus dátumot említett, 2001-et, ám nem az Egyesült Államok elleni szeptember 11-ei terrortámadások miatt.
Hanem azért, mert akkor csatlakozott Kína a Kereskedelmi Világszervezethez, méghozzá amerikai támogatással.
Akkoriban ez a téma biztosan felkeltette a közgazdászok és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalatoskodók érdeklődését, de korszakhatárt kijelölő jelentőségére talán csak most, huszonkét évvel később döbbenünk rá. Ezért is hajlok arra, hogy ne csupán babonából, hanem történészi megfontoltságból kiindulva is megóvjam az olvasókat attól, hogy 2023-at egyértelműen ilyen vagy olyan évnek kiáltsuk ki. Inkább rövid leltárt készítek azokról a fejleményekről, amelyek büszkeséggel és optimizmussal tölthetnek el mindannyiunkat. Ami a leginkább aláhúzandó mind közül: Magyarország, köszöni szépen, jól van, hiszen