Megvan, kik nyernek igazán a nyugati egyházak woke-osodásán

Sok fiatal férfinek lett elege abból, hogy egyre több protestáns templom előtt lógnak a pride-zászlók és a Black Lives Matter transzparensek, ezért úgy érezték, lépniük kell.


Sok fiatal férfinek lett elege abból, hogy egyre több protestáns templom előtt lógnak a pride-zászlók és a Black Lives Matter transzparensek, ezért úgy érezték, lépniük kell.


A klerikofasiszta Călin Georgescu semmi jót nem ígér a magyaroknak, mégis vannak, akiket elbűvölt az állítólagos „szuverenitáspártisága”. Meg még pár dolog. Mutatjuk!


„A vallás és gyülekezés szabadságát nem lehet idegen és ellenséges hatalom illegitim befolyására használni” – jelentette ki Pavel Fischer cseh szenátusi bizottsági elnök.


„A spirituális függetlenségünket is meg kell erősíteni” – jelentette ki az ukrán elnök.


Sok évtizedes nagyromán álom válhat valóra: a Besszarábiai Ortodox Egyház szóvivője szerint Moldova egyesülése Romániával az egyházon keresztül már folyamatban van.


Szerinte a szexuálisan bántalmazott lányok „nem teljesen ártatlanok”.


A második világháború borzalmaiból született nemzetközi emberi jogi rendszer a vallásszabadságot szentnek és sérthetetlennek tartja.


Viszont 33 millió hrivnya (300 millió forint) óvadékot tehetnek le.












