Sok évtizedes konfliktust szított fel a járvány Romániában, ahol a nagy hatalmú ortodox egyház kiéhezett kispapjai szélsőséges eszmék zászlói alatt masíroznak szembe saját – legalább szavakban nyugatosabb – bukaresti pátriárkájukkal. Eközben a nyílt politikai szélsőjobb is feléledt keleti szomszédunknál.
Sólyom István és Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
Románia köztudomásúlag Európa egyik, ha nem a legvallásosabb országa. A románok legalábbis szeretnek így tekinteni magukra a Pew Research Center 2018-as felmérése szerint. A legtöbb, papíron több mint tizennyolcmillió híve az ortodox egyháznak van, amely lényegében megalapítása óta a román politikai élet egyik stabil hatalmi tényezője.
A koronavírus-járvány kitörésekor – amelynek első hulláma is alaposan megrázta Romániát – az egyház látható kommunikációja teljes mértékben alátámasztotta a szekuláris, vallásszkeptikus csoportok sztereotípiáit. Az észak-olaszországi román híveket összefogó érsekség szentelt olajat és szentelt vizet javasolt a vírus elleni védekezéshez, ragaszkodott volna a vízzel és borral kevert áldozati kenyér liturgia szerinti, közös kanálból való áldoztatásához, Dobrudzsában pedig maga az érsek biztatott arra, hogy a hatósági tiltás ellenére a járvány őszi csúcsán jöjjenek mindenfelől az októberi Szent Piroska-napi és a novemberi Szent András-napi zarándoklatra, illetve a január 6-ai konstancai tömeges misére. Erőteljes személyi kapcsolatok fűzik az egyházat a magyarellenessége mellett maszk- és oltásellenes új szélsőséges politikai formációhoz, a Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR) is.
Románia köztudomásúlag Európa egyik legvallásosabb országa”
Az ortodox egyház élén álló Dániel pátriárka január közepén tájékoztató brosúrák osztogatását rendelte el, amelyekben az oltás szükségessége mellett érvelnek. A látszólagos ellentmondás mögött az egyház és a mindenkori rendszer egymásrautaltsága, illetve több évtizedes törésvonalak sejlenek fel.
A fejedelmektől a kommunizmusig
Bár az ortodox 2006 óta nem államvallás, az egyház befolyása, tekintélye és érdekérvényesítő képessége jelentős. A szekuláris, de nem laikus Románia, a román társadalom nem érthető meg az ortodox spiritualitás, valamint a politikai hatalom és az ortodox egyház sajátos viszonyának ismerete nélkül. A kérdéskör kulcsfogalma a bizánci politikai teológia központi tana, a szimfónia doktrínája, miszerint az ortodoxia eszményi állama kollektív engedelmességet követelve a vallásos értékek mentén irányítja az egyén életét, így őrizve az ortodox tanítás primátusát más felekezetekkel szemben. A román ortodox hagyomány emellett jelentős mértékben befogadta a mítoszokat, babonákat, ráolvasásokat és az egyéb archaikus népi vallási elemeket. Erősen tartja magát a hagyomány, amely az ortodox egyházat a román néppel azonosítja, így ebben a keretrendszerben az egyházzal és annak képviselőivel szembeni kritikák a román nép elleni támadásként értelmezhetők.
A román fejedelemségek és az ortodox egyház intézményei a középkortól folyamatos kölcsönhatásban fejlődtek, az egyház tevékenyen részt vett a világi hatalom életében (lásd keretes írásunkat). Innen eredeztethető a román egyház kiváltságos státusa, és ezzel magyarázható a mindenkori román államvezetés azon törekvése, hogy mindig, minden körülmény között megtalálja a konszenzust az ortodox egyházzal, amely felekezethez Románia lakosságának csaknem kilencven százaléka tartozik. A régi rend bukása után az egyház partnerre lelt a kommunista hatalomban is, amely a vallásszabadság nevében továbbra is finanszírozta a teológiai oktatást, miközben az ortodox egyház kivételével államosította az egyházi javakat, számos vallásos szervezetet felszámolt, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal, és betiltotta a görögkatolikus egyházat, javait az ortodoxoknak adva. Az ortodox egyház privilegizált státuszára az alkotmány is hivatkozott. Maga választotta vezetőit az intézmény, és nem különült el jogi értelemben az államtól.