„A spirituális függetlenségünket is meg kell erősíteni” – jelentette ki az ukrán elnök.
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap arról beszélt: meg fogja erősíteni „ukrán spirituális függetlenségünket”. Az Euractiv szerint
ez gyakorlatilag a Moszkvához hű ukrajnai ortodox egyház betiltását jelentheti.
Az ukránok nagy része ortodox, keleti keresztény, de az országban párhuzamosan két egyház van, a régi ortodoxok, akik a moszkvai pátriárkához hűek, és a 2019-ben az ortodox egyház egészében elismert független ukrán ortodox egyház. A két szervezet egymással vetélkedik, természetesen politikai és nemzetközi szinten is.
Az orosz-ukrán szembenállás, majd háború óta megroppant a Moszkva-hű egyház Ukrajnában, de még mindig jelen van és befolyással bír az országban. Zelenszkij mostani szavaiból az következhet, hogy be fogják tiltani ezt az egyházat valamilyen formában.
A Moszkva-hű egyház képviselői ellen már eddig is büntetőügyek, hazaárulási perek indultak az elmúlt időszakban.
Meg kell fosztanunk Moszkvát az ukrán függetlenség korlátozásának utolsó lehetőségeitől is”
– jelentette ki az elnök, aki szerint „száz százalékosan hatékony döntésekre lesz szükség, és ezt biztosítani is fogjuk”.