Az ortodox egyház már készíti elő Moldova és Románia egyesülését

Nyitókép: Valeria Mongelli/AFP

Az orosz-ukrán háború kitörése óta egyre gyakoribbak azok a hangok, amelyek Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazzák. Constantin Olariu, a Besszarábiai Ortodox Egyház szóvivője szerint a két ország már elindult az eggyé válás útján: 

Olariu szerint az ortodox hit a román identitás egyik alapja. Úgy látja, hogy a vallás és a nemzeti indentitás mindig kéz a kézben jártak. Az egyház védi azokat, akiket pásztorol, és ezáltal a hagyományokat és a nép gyökereit is óvja. Éppen ezért Petre metropolita – a Besszarábiai Ortodox Egyház vezetője – azt javasolta mindenkinek, hogy ne szégyellje nemzeti identitását, bátran vallja magát ortodox kereszténynek, és büszkén vállalja vallási és etnikai hovatartozását.

Az egyház egységpárti kiállása azonban nem jelenti azt, hogy egy egységes moldovai álláspont alakulna ki ebben a kérdésben. A Moldovai Köztársaság rendkívül megosztott etnikai, egyházi és világnézeti szempontból is. Egyházi vonalon két tábor létezik: a többségi oroszbarát Moldovai Ortodox Egyház Vladimir metropolita vezetésével, és a Petre metropolita által irányított románbarát Besszarábiai Ortodox Egyház, amely gyorsan növeli hívei számát a másik csoport rovására.

A témáról kérdeztük Szilágyi Mátyás volt kisinyovi nagykövetet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját, aki a nyilatkozat kapcsán egy kis történelmi betekintést adott. Kifejtette, hogy a Moldovai Köztársaság elődállama, a Moldovai Fejedelemség Európa ősi történelmi államainak egyike, létrejötte a 

Történeti előzmények

Ez a történeti régiségű államalakulat ugyanakkor a mai Romániának is állami elődje, hiszen a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva 1859-ben választott közös fejedelmet, majd a két állam 1862-ben egyesült. A térség történelmét szemlélve, az állami-területi változások mellett az azokkal szorosan összefonódó egyházi fennhatóság-váltásokat is figyelembe véve, azt látjuk, hogy a Fekete-tenger és a Keleti Kárpátok közötti régióban – tulajdonképpen az egykori, történelmi Moldva területét lefedő térségben – a török hódoltság visszaszorításától kezdődően folyamatossá vált a Kelet-Európa ezen részén egymással szomszédos két ortodox, a XIX. századtól immár egyben nemzeti központ, az orosz és a román, Moszkva és Bukarest/Iasi vetélkedése. 

Az európai történelem más korszakából és földrajzi régiójából ismert „akié a terület/föld, azé a vallás” (1555-ös augsburgi vallásbéke) elve parafrázisaként az a hatalom tarthatta fenn, illetve terjeszthette ki saját ortodox egyházi fennhatóságát a területre, amelynek politikai-területi alárendeltségébe vagy legalábbis befolyási övezetébe az tartozott. 

Az 1812-es bukaresti békétől a terület és az egyházi fennhatóság az Orosz Birodalomhoz került, majd több, mint száz éves periódus után, 1918 elejétől, illetve Nagy-Románia létrejöttétől a Molotov-Ribbentrop paktumig, pontosabban az 1940-es szovjet ultimátumig az ún. Nagy-Romániához tartozott. Moldva egykori területei a II. világháborút lezáró békerendezéssel ismét, tartósan a Szovjetunióhoz kerültek, és mindkét, korábbi, Bukarestnek alárendelt metropólia, a besszarábiai és a Cernauti-i (Észak-Bukovinai) Moszkva irányítása alá sorolt. A Szovjetunió szétesésével, bár fennmaradt Moldova ortodox egyházának moszkvai alárendelődése, de egyben az idők változásának lehetősége is felsejlett, ami távlatilag a moszkvai befolyás gyengülése esetén az egyházi területen is végbemenő fennhatóság–váltás esélyét vetítette előre. 

Az ortodox egyház szerepe

Az adott kérdésben – nemcsak Moldova, hanem egész Besszarábia hovatartozásával kapcsolatban – a bukaresti központú Román Ortodox Egyház (ROE) távlatos, messze előre látó szemléletmódot képvisel, mely hűen tükröződik a ROE Moldova Köztársaságban 1992-ben újra alakított részegyháza, a Besszarábiai Metropólia szóvivőjének idézett nyilatkozatában. 

 Az egyház e hatalmi-gondolati rendszerben mindig is az állam által követett nemzetállami, egységesítő és homogenizáló, ha szükséges, és erre mód nyílik, befolyás- és impérium-kiterjesztő törekvések szilárd támogatója volt és maradt is. 

Mindez a Nagy-Románia alatti ortodox egyházszervezet visszaállításának igénye mellett természetesen a valamikori területi állományra vonatkozó szándékokat is sejtetni engedi. Ezzel teljesen egybevág a szóvivő fenti kijelentése. 

 Itt bizony a javából politikai üzenetről, illetve a lehetséges ellenérdekeltek reakcióinak a teszteléséről, felméréséről van szó. Mindez nem véletlen, semmiképpen nem az illető személy „egyéni írói munkásságának” része. Olyan megnyilatkozás, amely mögött ott van a geopolitikai agytröszt, illetve az állam irányadó akarata. 

Az nagy egyesülés lehetősége

Arra a kérdésünkre, hogy mekkora a realitása a Moldova és Románia egyesülésének, a szakértő elmondta, hogy a Moldovai Köztársaság állami függetlenségének több, mint három évtizede alatt az ország lakossága – tudva lévő módon igen heterogén, többnemzetiségű, számos nemzeti kisebbség által lakott országról van szó (mintegy 65 % többség – 35 % kisebbség arányban) –

Az 1990-es évek elején Chisinau-ban még zömmel orosz szót lehetett hallani, a „russzkij mir”, az úgy nevezett orosz világ beágyazottsága meghatározó volt, mind politikai, mind kulturális-nyelvi vonatkozásban.

Folytatta, a moldovai rossz gazdasági körülmények, a nyomor és munkanélküliség elöli menekülés a fő mozgatórugója (a szellemi-kulturális, oktatás- és nyelvpolitikai szomszédos, romániai ráhatás mellett) az immár milliós nagyságrendű, EU-s országokba történő vendégmunkás- kivándorlásnak. 

Az említett idő-perspektívában meggyőző, 55-65 %-os többségbe kerültek az EU-csatlakozást támogatók. A magukat moldovai helyett románnak vallók aránya 2-3 %-ról 30 % fölé, a Romániával való egyesülést támogatóké tíz-egy-néhány százalékról szintén 30 % fölé emelkedett. Viszont a NATO-hoz való közeledést a többség változatlanul, 60 % fölötti arányban elutasítja. Az önálló moldovai államiság és az alkotmányban is rögzített semleges státusz megőrzésének hívei jelenleg is többségben vannak. Amennyiben egyrészt a nyugatos, pro-román, illetve egyesüléspárti, másrészt a független Moldova-, önálló államiság-párti, illetve orosz-barát politikai erők százalékos arányát mindkét oldalon összesítjük, többnyire a két oldal állandósult, dinamikus egyensúlya, 50-50 %-os megoszlás vagy ahhoz közeli eredmény jön ki. A moldovai társadalom politikai, kulturális, valamint egyházi megosztottsága tehát aggasztóan éles.

A Moldovában 2009 óta regnáló, nagyobb részt Nyugat-barát, az Oroszországtól, a térség korábbi hegemón birodalmától távolodni igyekvő, Romániával való közeledést szorgalmazó, részben unionista irányultságú kormányzatok alatt a Bukarest által vezérelt román-moldovai integráció folyamata döntő mértékben elmélyült, intenzívvé vált. 

Ezt a folyamatot talán szemléletesen a politikai-kormányzati, gazdasági-energetikai, védelmi és kulturális, valamint egyházi kötelékek „mikro-szálankénti összecsomózásának” lehetne nevezni. Polgárjogot nyert az a politikai közbeszédben alkalmazott, retorikai fordulat, mely szerint „a két állam (újra)egyesülése majd Moldova Köztársaság EU-csatlakozásának formájában fog megvalósulni”. 

Az integrációs folyamatok ugyanígy az egyházi vonalon is felerősödtek. A háború, a 2022 februári, Ukrajna elleni orosz támadás nemzetközi hatásai más területekhez hasonlóan e téren is éles, katalizáló, gyorsító hatást fejtettek ki. Az addig domináns helyzetben lévő, a Moszkvai Patriarchátusnak alárendelt Chisinau-i és Moldovai Metropólia helyzete – hasonlóan a szintén Moszkvának alárendelt, ukrajnai Ukrán Ortodox Egyházéhoz – morális és hitelességi szempontból megingott. Felerősödött a Bukaresti Patriarchátus, illetve a román világi és egyházi diplomácia expanziója. A moldovai klérus tagjaira „átcsábításuk” érdekében Bukarestből tekintélyes anyagi és morális ráhatás nehezedik, így a papság és a hívek egyre számosabb csoportjai pártoltak és pártolnak át jelenleg is Petru besszarábiai metropolita oldalára. Íly módon a Chisinau-i Metropólia és a Besszarábiai Metropólia közötti, eredetileg még mintegy 80-20 %-os moldovai befolyás-megfoszlás mostanra a mérések szerint a kiegyenlítődés irányába halad.

A román ortodox egyház Ukrajnában

Arra a kérdésünkre, hogy Ukrajnában szeretné erősíteni pozícióit a román ortodox egyháza volt nagykövet elmondta, hogy az alaphelyzet az, hogy az 1945-től a Szovjetunióhoz, illetve a jelenlegi Ukrajnához átcsatolt területeken Dél-Besszarábiában, Észak-Bukovinában, valamint Kárpátalján (közelebbről a Tisza-parti Aknaszlatina városában) 130 román nemzetiségű-nyelvű ortodox egyházközség található. Ezek eredetileg a Moszkvának alárendelt Ukrán Ortodox Egyház kötelékébe tartoznak. 

Ukrajnában a korábbi, folyamatosan éleződő pozícióharc helyett 2022-től valóságos „eklézsia-háború” dúl az egyes templomok, kolostorok és a gyülekezetek feletti fennhatóság megszerzéséért az offenzíven fellépő, független Ukrajnát megtestesíteni kívánó (autokefál, vagyis: független) Ukrajnai Ortodox Egyház és a már említett Ukrán Ortodox Egyház között.

A terjeszkedő új ukrán autokefál egyház vezetői inzisztens nyomást gyakorolnak a román gyülekezetekre és papjaikra utóbbiak saját fennhatóságába való „átléptetése” érdekében. 

A vonatkozó, „félmeggyőződésű” ígéretek nem tűnnek eléggé hitelesnek, beleértve a külön román ortodox vikáriátus lebegtetését sem, valamint a nemzeti nyelvű istentisztelet lehetőségének a fenntartását. Ismeretes, hogy a román nyelvű misézés jogát és gyakorlatát a Moszkva-dominálta Ukrán Ortodox Egyház már az eddigiekben is biztosította. A kijevi presszing hatására a román egyházközségek körében érezhető egyrészt a kiváró, óvatos passzivitás, másrészről egyfajta széttartás is beindult. De nem az ukrán nemzeti egyház irányába. Egyes román ortodox közösségek a korábbi fennhatóságból „eltántorodtak”, és jelenleg függetlenként működnek, mások viszont egyenesen a Bukaresthez tartozó Besszarábiai (moldovai) Metropóliához csatlakoztak.

A fenti ukrajnai ortodox-közi viszály közepette román szempontból láthatóan elérkezett a cselekvés ideje. 80 év orosz birodalmi egyházi alárendeltség után, a (meglehetősen erőszakosan) kínálkozó, új, ukrán nemzeti egyházi betagolódás helyett, a román ortodoxia a jelek szerint új utakra lép Ukrajnában.

Hangsúlyozandó, hogy e történések figyelemre méltóak, hiszen az ortodox egyház esetében, mint az állammal szorosan összefonódott, egységes geopolitikai és kulturális térben gondolkodó, feladatmegosztásban működő, emellett igen jelentős tömegbefolyással rendelkező intézményi szereplőről van szó (a ROE jelenleg is a felmérések szerint a román társadalom messze legnépszerűbb, legnagyobb lakossági bizalom által övezett intézménye); emellett, mivel e fejlemények szervesen kötődnek a térség geopolitikai mozgásaihoz, átrendeződéseihez, egyfajta „meteorológiai előrejelzés” értékkel is bírnak – zárta gondolatait a téma szakértője.