Négy fideszes képviselő is függetlenként folytatja Pakson – a város érdekében

Döntésüket azzal indokolták, hogy így tudják a leghitelesebben képviselni a település érdekeit.


Döntésüket azzal indokolták, hogy így tudják a leghitelesebben képviselni a település érdekeit.


Az új kabinet nem viszi tovább a Fidesz-kormány támogatási programját, ezért egy napra bezárnak.


Érinthetetlen vagyok.


Két évnyi ilyen mocskos munka után soha többet nem hazudhatjátok magatokat függetlennek.


Lemondás és haláleset miatt is ki kellett írni voksolásokat.


A függetlenség mibenlétének és a korábbi előrejelzések sikerességének figyelembevételével megvizsgáltuk, hogy Lakner a gordiuszi csomót vágta át vagy vágyvezérelt fantáziának adta át magát a stúdióban.


Az RTL egy olyan kollégán keresztül hergel, aki nemrég még náluk szerepelt a képernyőn. Amíg Gáspár Evelin az RTL-nek dolgozott, addig nem volt a személyével problémája a csatornának.




Könyörgöm, a tiszás propagandamédiát ne hazudjuk függetlennek és objektívnek, mert azzal ezeknek a szavaknak a jelentését gyalázzuk meg.


A Tűzfalcsoport mélyremenő elemzésben mutatja be, hogy miből gazdálkodik a „független” portál.


Biafra függetlenedése jelentősen átrajzolná az erőviszonyokat.


És akkor még egy a végére, csak hogy magyaros igazság legyen belőle: Milák Kristóf semmivel, senkinek nem tartozik azon túl, hogy elvégzi a munkáját, azaz úszik.


Pedig ő saját magát szélsőjobboldalizza, hiszen mindenkire azt mondja, hogy baloldali, függetlenül az adott párt vagy illető nézeteitől.


Zelenszkij szerint a párbeszéd az orosz elnökkel jelenleg lehetetlen.


Korábban Cseh Katalin hivatkozott kollégájaként Schermann Fruzsinára.


A momentumos rendőr az online-ban csak harmadik, még a független is megelőzi.


Vitézy Dávid szerint a Facebookon zajlik az egész várospolitika és ha elmegyünk valahova alig tudunk valamire rámutatni, hogy mi történt az elmúlt öt évben.


A jó hír, hogy demokratának nem születik az ember, hanem az ilyesmi tanulható.


A rendelet a tagállamok hatásköreibe beavatkozva akarja rendszabályozni a tagállami médiarendszereket – véli Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője.
