Lakner Zoltán csak a politikai preferenciáinak megfelelő közvélemény kutatási adatokat szeretné komolyan venni

„A közvéleménykutatók hitelessége régóta vitatéma a magyar politikai gondolkodásban, nehéz megmagyarázni, hogy miért születnek ennyire széttartó mérések ugyanazokról a kérdésekről. Lakner Zoltán kormánykritikus politikai elemző a Partizán adásában megdöbbentő módon oldotta fel az ellentmondást: megítélése szerint nem létezik a széttartó mérések problémája, hiszen a »kormánytól független intézetek« hasonló eredményeket produkálnak. A függetlenség mibenlétének és a korábbi előrejelzések sikerességének figyelembevételével megvizsgáltuk, hogy Lakner a gordiuszi csomót vágta át vagy vágyvezérelt fantáziának adta át magát a stúdióban.

Bevezetésként nézzük meg az alaptényeket: 2026 januárjában az IDEA-nál a biztos pártválasztóknál a Tisza 48, a Fidesz–KDNP 38 százalékot kapna – ez tíz pontos Tisza-előny. A Mediánról szóló januári összefoglalók szintén Tisza-előnyt jeleznek a »választani tudó biztos szavazók« körében, 12 pontos különbséget említve. Ehhez képest az Alapjogokért Központ januári mérése a biztos szavazó pártválasztóknál 49–41-es Fidesz-előnyt állít. A Nézőpont egy »most vasárnap« típusú mérésben 47–40-et közöl a Fidesz javára. A Magyar Társadalomkutató pedig 51–41-et ír az »aktív pártválasztóknál«.

Ezek nem apró, »módszertani zajból« adódó eltérések. Az egyik világban a Tisza tíz százalékponttal vezet, a másik világban a Fidesz ugyanennyivel. Ezt az óriási húsz pontnyi eltérést oldaná fel Lakner azzal, hogy diszkvalifikálja a független kutatóintézatek közül a Fidesz előnyét mérő, az elemzőnek ezért kevésbé tetsző közvéleménykutatók méréseit, azt állítva, hogy a »független« intézetek mérései egybehangzóak, elhallgatva azt, hogy függeni nem csak a kormánytól lehet, és figyelmen kívül hagyva mennyire voltak sikeresek az az érintett intézetek korábbi választási eredmények előrejelzésében.

Bár Lakner elég radikálisan próbálta lezárni a közvéleménykutatásokkal kapcsolatos sokrétű problémakört, kijelentését nem kommentálta sem a műsorvezető, sem a beszélgetésben szintén részt vevő Ruff Bálint sem.

Lakner állításának első, alapvető hibája: összekeveri a jelenség leírását az ok »megnevezésével«. Lehet vitatkozni azon, hogy miért térnek el ennyire a számok (mintavétel, részvételi modell, bizonytalanok kezelése, »house effect«, adatfelvételi csatorna), de attól még a széttartás tény marad. Lakner ehelyett azt mondja: igazából nincs széttartás, mert »a függetlenek« egy irányba húznak. Ez logikailag hasonló ahhoz, mintha azt mondanánk, hogy a közügyekben nincs vita, mert akik nem értenek egyet velünk, azok nem számítanak.

A második hiba még kínosabb: a »független« címkét úgy használja, mintha az objektív, módszertani minősítés lenne, miközben Magyarországon a nyilvánosságban ez többnyire politikai legitimációs bélyeg. Érdekes, hogy Lakner szerint egészen véletlenül pont az ellenzéki kötődésű intézetek számítanak függetlennek.

Az IDEA Intézetet például még maga a Telex is »ellenzéki kötődésűnek« nevezte, de érdemes megvizsgálni az egyes kutatások megrendelői körét is: 2021 novemberében a Závecz az az LMP pártalapítványának megrendelésére hozta ki az eredményt, amely szerint a közös ellenzéki lista 41–37-re vezetett. Ehhez hasonlóan számos, Lakner által »jóváhagyott« intézet megrendelői között ellenzéki sajtóorgánumok, mint a Népszava, vagy a Partizán szerepelnek. Ettől persze még lehet szakmailag korrekt munkát végezni, csak ne játsszuk el, hogy itt valamiféle steril, politikán kívüli »független blokk« áll szemben a »propagandával«. A valóság az, hogy különböző intézetek különböző nyilvánossági és megrendelői ökoszisztémákban mozognak, és ezek az ökoszisztémák igenis hatnak arra, milyen kérdéseket tesznek fel, milyen modelleket futtatnak, és mit hangsúlyoznak a közleményben.

A harmadik gyakori hiba, amikor úgy teszünk, mintha a múltbéli eredmények automatikusan mértékadóvá tennének bizonyos intézeteket. Ez persze akkor is hibának számít, ha a 2022-es választás előtti időszakban pont a Lakner számára kevésbé kedves közvéleménykutatók adták a legpontosabb eredményeket és akkor is, ha éppen a Medián találja el legjobban az eredményt. A Lakmusz áttekintése is kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy 2022-ben volt olyan szereplő, aki közelebb járt a végeredményhez, de 2024-ben már mások voltak pontosabbak – vagyis nincs örök ranglista, a teljesítmény választásról választásra változik.

A széttartás és az alternatív valóságok egyébként nem újkeletű dologok: 2022 március végén egyébként a Závecz utolsó mérése 39–36-os Fidesz-előnyt jelzett a választókorú népességben, a Republikon pedig 2 pontos különbségről írt (35–33). Nem is beszélve az ellenzék győzelmi hangulatát erősítő, a baloldali összefogás előnyét jelző mérésekről. Ezzel szemben a tényleges országos listás eredmény 54,13% lett a Fidesz–KDNP-nek és 34,44% az Egységben Magyarország listájárs. Ez nem apró tévedés, túl van a hibahatáron, ez pedig szakmailag azt jelenti, hogy csak eltalálták a győztest, felmérésük sikertelen volt.  Mélyen irónikus, hogy Lakner most épp ezeket a kutatóintézeteket szeretné mértékadóvá tenni, kik ebből a szempontból komolyan megégtek.

Ráadásul nem csak azt mondja, hogy »óvatosan kell kezelni az eredményeket, mert nagy a szórás, több modell fut párhuzamosan, és könnyű félreolvasni«, azt állítja, hogy »nincs széttartás, csak van egy jó halmaz és egy rossz halmaz«. Ez politikai kommunikáció, nem módszertani tisztázás. Mert ha elfogadod a keretet, onnantól nem kell vitatkoznod a számokkal: elég megkérdezned, hogy »ki mérte«. És ez kényelmes, csak éppen rombolja azt, ami a közvélemény-kutatások lényege: különböző módszerekkel, de ugyanarról a valóságról próbálnak képet adni.

A korrekt következtetés tehát nem az, hogy »nincs széttartás«, hanem az, hogy széttartás igenis van, méghozzá nagy, és ezért két dolgot kell egyszerre kimondani. Egy: a közvélemény-kutatás nem jóslat, hanem pillanatfelvétel, ráadásul modellfüggő pillanatfelvétel, ami gyakran pontatlan. Kettő: a magyar politikai térben a számok kampányfegyverként működnek, ezért minden oldalnak érdeke olyan intézeteket és olyan bázisokat citálni, amelyek az ő narratíváját erősítik. Aki ezt a jelenséget úgy »oldja meg«, hogy a neki nem tetsző méréseket egyszerűen kihajítja azzal, hogy nem független, az nem tisztáz, hanem terel.

Aki 2022 után még mindig úgy tesz, mintha a »mi kutatóink« automatikusan a valóságot mérnék, a többiek meg automatikusan torzítanának, az nem segíti a tisztánlátást – csak felépít egy kényelmes magyarázatot arra az esetre is, ha a választás napján kiderül, hogy a mérés csak kampányanyag volt, nem pedig hiteles diagnózis.”

Nyitókép forrása: Transzparens Újságírásért