
Auchan

Ünnepi nyitvatartás: mutatjuk, mikor mehetünk majd vásárolni

Következőképpen lesznek nyitva a nagy üzletláncok augusztus 20. miatt.

Fordulat: a hipermarket lassan kimegy a divatból, miközben letarolják a piacot a diszkontok

A hazai bolti forgalom érdemi részét a magyar szereplők bonyolították 2024-ben.

Kiderült, hol tudunk a legolcsóbban tankolni – mutatjuk a részleteket!

Annak ellenére, hogy az üzemanyag nagykereskedelmi ára egységes, a kutak közötti árkülönbségek továbbra is jelentősek – az egyik szereplő toronymagasan a legolcsóbb.

Könyörtelen rajtaütés: nem úszta meg sem a Spar, sem az Auchan

Helyszíni kutatást végzett a GVH, bizonyítékokat gyűjtöttek.

Nem minden településen lesz népszerű az okosbolt

Az okosboltokkal egyelőre elsősorban a nagyobb városokban találkozhatunk.

Baj van az Auchan egyik bébiételével: vissza kellett hívni!

A NKFH azt kéri, hogy a honlapjukon ismertetett tételazonosítóval rendelkező visszahívott terméket ne fogyasszák el.

Figyelmeztet az Auchan: ha ilyen terméket vásárolt, ne egye meg!

A visszahívott terméket az áruházakba vissza lehet vinni, és azt a vásárlást igazoló nyugta nélkül is kicserélik.

Sorra jelentik be a boltok, nyitva lesznek-e december 24-én

Nagy a szórás az élelmiszerbolt nyitvatartásában.

Figyelmeztetett a Nébih: semmi esetre se egye meg ezt a mirelit zöldbabot

Újabb terméket hívtak vissza a forgalomból.

A boltok megfejtették a magyar lélek titkát – nincs többé visszaút

A lefelé vásárlás népszerűsége a padlóra küldött infláció ellenére töretlen.

Kiadták a riasztást: semmi esetre se egye meg ezt a péksüteményt!

Újabb terméket hívtak vissza a forgalomból.

Lopott az Auchanból, majd a vagyonőri intézkedés közben meghalt egy férfi Budafokon

„A halál okáról csak a vizsgálat után lehet biztosat mondani” – olvasható az áruházlánc közleményében.

Mérget tartalmaz az Auchan terméke, azonnal vigye vissza, ha ilyet vásárolt!

Az élelmiszer bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, a termék teljes vételárát visszatérítik.

Figyelem! Már csak ezeken a helyeken lehet vásárolni december 24-én

Vasárnap déli 12 óráig lehet elintézni a bevásárlást.

Bélbaktériummal szennyezett sajtot hív vissza az Auchan

Hasmenést, hányást, de legrosszabb esetben vesekárosodást is okozhat a termék elfogyasztása.

Ezt semmiképp ne egye meg! – saját márkás terméket hívott vissza az Auchan

Az érintett termékek az Auchan áruházakba visszavihetők, vételárukat visszatérítik.

Ukrajna felszólította az Auchant, hogy hagyja el Oroszországot

Az ukránok szerint az áruházlánc is a háborút finanszírozza.


