Statisztikák hada bizonyítja: Magyarország olyat tett, amire Európában senki más nem volt képes

A kormány 2010-hez képest a minimálbért négy és félszeresére, az átlagbért pedig több mint négyszeresére emelte.




A kormány 2010-hez képest a minimálbért négy és félszeresére, az átlagbért pedig több mint négyszeresére emelte.


Az utóbbi tizenhat évben a Fidesszel azok is jól jártak, akik nem rájuk szavaztak. A nettó átlagkeresetek reálértéke 90 százalékkal ér többet, emelkedett az anyák foglalkoztatási rátája, és 1,3 millióan léptek át a középosztályba. Mit hozhat egy esetleges kormányváltás? Szalai Piroska írása.


A 2025-ös átlagbér emelkedésnek megfelelően nőnek majd a 2026-os nyugdíjak is.


„A magyar fizetések reálértékének javulása világszinten is az élmezőnybe tartozik” – állapította meg Szalai Piroska.


A számok nem hazudnak: a reálbérek is kilőttek, köszönhetően a családi adókedvezményeknek és az anyák támogatásának – mutatjuk, pontosan mennyivel visznek haza többet a magyar dolgozók, mint egy évvel ezelőtt.


Történelmi jelentőségű bérnövekedés jöhet.


Az Index birtokába jutott Tisza-tervezet minden korábbinál durvább megszorítást vázol fel: a progresszív adózás bevezetésével már az átlagbérnél is jelentősen csökkenne a nettó fizetés. Szalai Piroska elemzése.


Novemberben lendületet vesznek a bértárgyalások, nagy béremelésre számíthatnak a munkavállalók.


Lám, mindjárt másként néz ki minden, ha egy tiszás képes nem a százhatodik kicsi Magyar Péter-klónként kommunikálni. Francesca Rivafinoli írása.


Szakértői vélemény szerint már látszik a régóta várt, tavaly meglépett bérrendezés hatása, ugyanis egyre többen térnek vissza a hivatáshoz.


A Tisza-féle SZJA-javaslat az ügyintézők pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a közgazdászok pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat az számítástechnikusok pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-adó alaposan megdézsmálná az emberek fizetését.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a gépésztechnikusok pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a gépészmérnökök pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat az általános iskolai tanárok pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a középiskolai tanárok pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a védőnők pénztárcáját is komolyan sújtaná.


A Tisza-féle SZJA-javaslat a szakorvosok pénztárcáját is komolyan sújtaná.
